- Sport
- Vízilabda
- varga zsolt
- férfi vízilabda-válogatott
- vízilabda
- vári attila
- mvlsz
- kapitányváltás
- märcz tamás
Hivatalos, olimpiai bajnok vált olimpiai bajnokot a férfi vízilabda-válogatott kispadján
![1658327153707](https://kep.index.hu/1/0/4440/44407/444078/44407816_84f8facb5284ee3b639ebd966c3f5bcf_wm.jpg)
További Vízilabda cikkek
-
Ötvenkét éve állították helyre a nemzet becsületét
- Faragó Kamilla vezérletével ismét megverte az amerikaiakat, szuperdöntőben a magyar válogatott
- Keszthelyi Rita élete játékával bevitte a hátán a szuperdöntőbe pólósainkat
- Izrael ellen össze sem borzolódott Keszthelyiék haja
- Világraszóló magyar győzelem az olimpiai bajnok ellen
„Köszönettel tartozom nemcsak az elnök úrnak és az elnökségnek, hanem a Ferencvárosnak is, hiszen náluk nevelkedtem edzőnek. Madaras Norbinak és Nyíri Zolinak is nagy köszönettel tartozom a hétköznapi munkában nyújtott segítségeikért – mondta a magyar válogatott élére kinevezett Varga Zsolt. – Munkamániás vagyok. Legszívesebben már most is ott állnék a parton síppal a kezemben. A következő időszak jelszava a munka, a munka és a munka. A legelső feladat, hogy keretet tudjak hirdetni, hogy a játékosok minél hamarabb megkapják a szükséges nyugalmat. A nyakunkon az Európa-bajnokság, nem késlekedhetünk tovább."
A kapitány kifejtette, tudja, nehéz feladat vár rá a következő egy évben, hiszen két fronton, a válogatott mellett eddigi klubcsapata, a Ferencváros élén is helyt kell majd állnia. „Hiszek abban, hogy meg fogom tudni csinálni.”
![Vári Attila](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4440/44407/444079/44407966_136eb6f6e572d1b3cc15da3f71efdd5b_wm.jpg)
Az MVLSZ hétfőn jelentette be, hogy az eddigi szövetségi kapitány, Märcz Tamás szerződését közös megegyezéssel felbontják, így több mint öt és fél év után távozik a férfiválogatott kispadjáról. Vári Attila, a szövetség elnöke a döntés hátteréről elmondta: „Úgy érezte az elnökség, hogy a szövetségi kapitány és a csapat közötti kapcsolat elfáradt, így közös megegyezéssel megszüntettük Tamás statusát. Stratégiai tervbe foglaltuk a fiatalítást, a döntés alapján pedig meg kell valósítanunk ennek gyorsítását. Fontos, hogy a párizsi olimpiára kvalifikálni tudjunk és a történelmi, tradicionális ererdményeink a jövőben is megszülessenek. Az elnökség szerdán új döntést hozott: Varga Zsoltot nevezte ki szövetségi kapitánynak a párizsi olimpia végéig” – fogalmazott a szakszövetség vezetője.
A vb után határozott folyamatban volt részünk, sokat üléseztünk, több kitűnő fiatal edzőnk is van, rengeteg tapasztalt utánpótlásnevelőnk, de leginkább azt kellett figyelembe vegyük, hogy a 2022–2023-as bajnoki idény erőviszonyait ne bontsuk már meg – indokolta Vári azt, hogy a szövetség miért kérte fel úgy Varga Zsoltot, hogy az vezetőedző is maradhat az évadban.
Hozzátette, a kapitányváltás ellenére úgy érzi, az augusztus-szeptemberi Európa-bajnokságon reális célkitűzés a négy közé kerülés. De az eredmények későbbi értékelésekor figyelembe kell majd venni azt is, mennyire szűk idő állt a felkészülés megszervezésére az új kapitánynak.
Korábban a Nemzeti Sport és az M4 Sport online kiadása is arról számolt be, Varga Zsolt mellett két jelölt neve vetődött fel komolyabban, az egyikük az OSC-t irányító, 278-szoros válogatott, szintén olimpiai bajnok Varga Dániel, másikuk pedig a Szolnoki Dózsával 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert, az utóbbi két évben az MVLSZ utánpótlásképzésért felelős szakmai igazgatójaként dolgozó Cseh Sándor.
Az FTC-vel sikert sikerre halmozó szakvezető azonban még úgy is sokkal nagyobb támogatást kapott, hogy jelen állás szerint a zöld-fehérekkel kell majd osztozni az idején.
Az Index úgy tudja, a nem hivatalos indoklás szerint az elnökség azért volt rugalmas a kérdésben, mert az augusztus végi spliti Európa-bajnokságot követően jövő júliusig, a Fukuokába tervezett vb-ig nem lesz olyan kiemelt válogatott sportesemény a versenynaptárban, ami ütközne a klubedzői munkával.
Az új kapitány előélete
Varga Zsolt Märcz Tamáshoz hasonlóan egyszeres olimpiai bajnok, a 2000-ben, Sydney-ben aranyérmet nyert csapat tagja volt. A válogatottal két Európa-bajnoki aranyérmet is begyűjtött (1997-ben és 1999-ben). Klubszínekben a KSI-ben szerzett magának nevet, később az Újpest és a BVSC pólósa lett, majd horvát és olasz légióséveket követően 2012-ben az FTC-ben fejezte be a karrierjét.
![Varga Zsolt](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4440/44407/444079/44407984_778753f953433316d03f94c55b0fd14e_wm.jpg)
Edzői pályafutását a népligetiek utánpótlásában kezdte, 2013 óta pedig a felnőttcsapat szakvezetője. Az elmúlt években minden jelentős trófeát bezsebelt a klubbal: háromszoros magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes, kétszer nyert LEN Európa-kupát, kétszer európai szuperkupát és a 2018–2019-es idényben a Bajnokok Ligája serlegét is elhódította.
Varga korábban már állt a magyar szövetség megbízásában, a 2010-es évek elején az ifjúsági válogatott másodedzője volt, posztjáról azután távozott, hogy az FTC-nél vezetőedző lett.
Lehet benne rizikó
Amint arról kedden is írtunk, az, hogy valaki egyszerre üljön a válogatott és egy klubcsapat kispadján, szokatlan a hazai pólóéletben, de korántsem példa nélküli. Legutóbb 1985 és 1988 között Gyarmati Dezső második kapitánysága idején történt hasonló, aki regnálásával egy időben a BVSC-t is edzette. Elődje, Rusorán Péter a Vasas szakvezetője volt 1983 és 1985 közt tartó kapitányságával párhuzamosan. Még korábban Brandi Jenő és Lemhényi Dezső is hasonló módon került a válogatott élére.
„Maga az elképzelés, hogy egy klubedző egyidejűleg a nemzeti válogatottat is irányítsa, nem ördögtől való, hiszen ilyesmi a nemzetközi vizeken is előfordul. Korábban Dejan Szavics, a szerb válogatott szakvezetője egy idényen át a Crvena Zvezda edzője volt, a görög válogatott szövetségi kapitánya, Todorisz Vlahosz pedig párhuzamosan évekig az Olympiakoszt is irányította – reagált az akkor még teoretikus lehetőségre Kemény Dénes, az MVLSZ korábbi elnöke, szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok, jelenleg a FINA vízilabda-edzőbizottságának az elnöke az Index megkeresésére. – Kapitányságom alatt egyszer felmerült néhai Princz Gábor részéről, hogy egy megalakítandó – de soha meg nem alakított – Postabank-csapatnak én legyek az edzője, de én ezt a felkérést visszautasítottam. Az egyetlen veszélye csupán az ennek a konstrukciónak, ha egy bajnoki mérkőzésen kétes szituációban esetleg elkezdenek mérlegelni a bírók. Hogy most befújják-e az ötméterest a szövetségi kapitány csapata mellett vagy ellen.”
A lezárult Märcz-korszak
Bár a végjáték nem sikerült a legjobban, a több mint öt és fél éves Märcz-korszakra bőven jutott sikerélmény. Az ő időszakában fejeződött be a válogatott Benedek Tibor alatt megkezdett újjáépítése, és jutottunk el a Kemény Dénes-féle háromszoros olimpiai bajnok veteránokkal elért londoni ötödik helytől 2021-ben, Tokióban az újabb érmes helyezésig, a bronzig.
2017-ben ezüstérmesek lettünk a vb-n: aki ott volt, emlékszik, csak egy picivel erősebb kezdés hiányzott volna a világbajnoki döntőben a horvátok ellen, 0–4 után viszont csak szorossá sikerült tennünk a finálét, megfordítani nem a szintén telt házas Hajósban (6–8).
A legfényesebb siker kétségtelenül a 2020 januárjában Budapesten megnyert Európa-bajnoki cím. Ezt megelőzően 1999-ben, Firenzében jött össze Eb-győzelem a férfi pólósainknak. Dobogón is 2016-ban, Belgrádban, még Benedek Tibor irányítása alatt álltunk előtte. Arról nem is beszélve, hogy hazai pályán 1958 után először sikerült nagy címet nyerni.
A játékosként egyszeres olimpiai bajnok (2000, Sydney) szakember 2013-ban vonult vissza, s nem sokkal később a BVSC vezetőedzője lett. Ezzel párhuzamosan Merész András szövetségi kapitánysága idején a női válogatott másodedzője volt. 2016 telén sikeresen pályázott a Benedek lemondása után megüresedett kapitányi posztra.
Most az ő helyét is egy korábbi válogatottbeli harcostárs, Varga Zsolt veszi át.
Az új kapitány tétmeccsen az augusztus végén kezdődő, spliti Európa-bajnokságon debütál.
(Borítókép: Vári Attila és Varga Zsolt. Fotó: Szabó Réka / Index)