Győzelemmel kezdett a magyar válogatott a világkupa-selejtezőben
Távoli lövésekkel és látványos védésekkel kezdődött a mérkőzés, majd a franciák kerültek előnybe fórból. Csakhamar Vigvári Vendel egyenlített szintén emberelőnyből, de aztán létszámfölényes helyzetben megint a franciák voltak eredményesek. Vámos Márton ötméteresből alakította 2–2-re az állást, végül az ellenfél ismét pontosan fejezett be egy emberelőnyt (2–3).
A második nyolc perc elején gyorsan jött az újabb magyar egyenlítés Burián Gergely pontos kapáslövésével. Nem sokkal később Vigvári talált a jobb alsóba, szintén kapásból, ezzel először vezettek a magyarok.
Mindkét oldalon akadtak eredménytelenül zárult létszámfölényes támadások, aztán Manhercz Krisztián növelte az előnyt. Ebben a szakaszban az utolsó percben kapott először gólt a magyar együttes, Ugo Crousillat távolról bombázott az újonc Szakonyi Dániel kapujába. A végén viszont Német Toni húzta be közelről a labdát, így visszaállította kétgólos különbséget (6–4).

A harmadik negyed negyedik percében a magyar kapuban kötött ki a labda, a lövés azonban a támadóidő lejártának pillanatában történt, így videózást követően visszavonták a találatot, majd a következő akció lezárásaként Vámos lőtt nagy gólt távolról. Aztán az újabb szünet előtt 16 másodperccel szépítettek a franciák (7–5).
A negyedik szakasz közepén egy szép bejátszás után Angyal Dániel lőtt közelről gólt, majd Pohl Zoltán távoli lövése talált utat a kapuba. A franciák ötmétereshez jutottak, de Mehdi Marzouki löketét Szakonyi kivédte. Tizenhat másodperccel a vége előtt jött még egy francia gól, a meccset viszont Vámos zárta le, aki emberelőnyben lőtt a bal alsó sarokba, amikor már csak három másodperc volt hátra.
A zágrábi tornán a magyarok legközelebb a vb-ezüstérmes olaszokkal, majd sorrendben a japánokkal, az amerikaiakkal és az Európa-bajnok horvátokkal találkoznak. Mivel a sorozat döntőjének Los Angeles ad otthont, így az amerikaiak automatikusan továbbjutók, mellettük a két legjobb csapat szerepelhet a végjátékban.
Eredmény, világkupa, selejtező (Zágráb), 1. forduló:
Magyarország–Franciaország 10–6 (2–3, 4–1, 1–1, 3–1)
a magyar csapat gólszerzői: Vámos 3, Vigvári Ve. 2, Burián, Manhercz, Német, Angyal, Pohl 1-1
(Borítókép: MVLSZ/Kovács Anikó)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi
Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.
március 1., 17:47
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt
A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.
március 1., 21:27
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce