Varga Zsolt szerint már jóval korábban le kellett volna zárniuk a vb-negyeddöntőt
További Vízilabda cikkek
- Öt olyan játékos került be válogatottunk keretébe, aki ott volt a párizsi olimpián
- Agyonverte szerb ellenfelét a címvédő Fradi a férfi vízilabda-BL-ben
- A világbajnok magyar pólós elismerte, vannak még nehézségei a klubváltás után
- A szélhámossággal vádolt Hosszú Katinka nyílt levélben válaszolt a magyar pólólegendának
- Átlagban 33 góllal verik Hosszú Katinkáék gyerekpólósait
„A védekezésben voltak hibák, de a támadásunk nagyjából működött. Nyilván az ilyen meccseket meg kell tanulnunk lezárni, a harmadik negyed végén vagy a negyedik elején, ez az, ami hiányzott ezen a találkozón” – nyilatkozta a fukuokai találkozót követően az MTI kérdésére Varga Zsolt, aki hozzátette, az amerikaiak stílusa kevésbé fekszik a csapatnak, mint például az Európa-bajnok horvátoké.
„A spanyolok ellen sok tapasztalatunk van, volt, amikor feküdt a stílusuk nekünk, volt, amikor nem. Sokat tanultunk azokból a kétkapukból. A mostani egy teljesen más lelki hátterű meccs lehet” – tekintett előre a szakvezető a címvédő spanyolok elleni csütörtöki elődöntőre.
A csapat olimpiai bajnoka, Varga Dénes szerint Ben Hallock négyperces kiállítása alapvetően határozta meg a találkozót. „Ez meghatározta azt, hogy az ő játékuk mire korlátozódik le, próbáltak bemenni minden irányból második centerbe, hogy ítéleteket tudjanak kiharcolni, a bírók pedig egy kicsit kompenzálva azt a domináns döntést, könnyebb síppal fújták be a fórokat.”
A veterán klasszis megjegyezte, nagyon örül a négy közé jutásnak, de sok olyan dolgot látott ezen a találkozón, amin javítaniuk kell. „Stabil védekezésre van szükség, részemről is volt két olyan blokkhiba, ami nem jellemző rám, és nem is szeretem, ha megtörténik.”
Hozzá hasonlóan a hat gólt szerző, így a meccs emberének járó különdíjat is bezsebelő Zalánki Gergő sem volt maradéktalanul elégedett.
„Örülök a továbbjutásnak, de egyáltalán nem játszottunk százszázalékosan. Amikor az amerikaiak elvesztették a legjobb játékosukat, az egyetlen centerüket, le kellett volna zárni a találkozót” – nyilatkozta a Bajnokok Ligája-győztes Pro Recco kiválósága, aki szerint elsősorban Vogel Somának köszönhetik a továbbjutást.
„Le a kalappal az amerikaiak előtt, mert végig őrületesen hajtottak. Kicsit sajnálom is őket, mert egy kissé durva ítélet volt szerintem a négyperces” – jegyezte meg Zalánki reccói csapattársa kiállításával kapcsolatban.
A már említett Vogel Soma két ötméterest hárított, egyet pedig a felső lécre „imádkozott” a mérkőzés során, a Ferencváros kapusa a vegyes zónában elmondta, nem emlékszik olyan esetre, amikor három büntetőt is elhibáztak volna vele szemben.
Nagyon hullámzó volt a mi részünkről ez a mérkőzés, több olyan pillanata is volt, amikor lezárhattuk volna. Aztán az amerikaiak hozták azt a gátlástalan támadójátékukat, amit korábban is tapasztaltunk. Nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert pont ezekben a pillanatokban kaptunk zónából átlövésből olyan gólokat, amiket védhettem volna
– mondta a válogatott hálóőre.
Varga Zsolt együttese csütörtökön a címvédő spanyol csapattal találkozik, annak a mérkőzésnek már az olimpiai kvóta is a tétje, ugyanis a világbajnokságról a két döntős biztosítja helyét a jövő évi, párizsi játékokra.
FÉRFI VÍZILABDA
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Egyesült Államok 13–12 (4–4, 3–1, 3–2, 3–5)