VOGEL IS MEGFOGTA!
Éles szögből talált be Fekete Gergő, gyakorlatilag kapásból.
Labda nélkül állították ki egy játékosunk, Papanasztasziu közelebb került a kapuhoz, és értékesítette az emberelőnyt.
Vámos is elvállalt egy lövést, ez is bement. Két lövésből egy gól eddig Vámos Márton mérlege a mai napon.
Manhercz adta be a centerben küzdő Zalánkinak, aki néhány ujjal tudott csak hozzáérni, de valahogy csak bevarázsolta a labdát Zerdevasz kapujába. Vezetünk!
Két görög támadásnak is Vogel jelentette a végét. Egyszer egy könnyebb, egyszer egy keményebb lövéssel találkozott Vogel Soma. Eddig jó a védelmünk!
Emberelőnyből nem sikerült, csak egy óriási kapufa, de a labda visszakerült hozzánk. Zalánkira nem figyeltek a görögök, távolról óriási gólt ragasztott a görög kapuba.
Molnár Eriket állították ki nálunk, Papanasztasziu pedig éles szögből tudott gólt lőni.
Azonban a figura végén a lövést védte Zerdevasz.
Mi támadhatunk először!
Elhangzottak a himnuszok, a játékosok már a medencében. Kezdődik a döntő!
A 2013-as világbajnoki csapatból a 36 éves Varga Dénes és a 31 éves Vámos Márton utazott Japánba.
A keretet tekintve tíz játékos a tavalyi pocsékul sikerült hazai vb-n is játszott, öt világbajnoki újonccal vágunk neki a tornának. Mivel a budapesti hetedik helyezés után Märcz Tamás távozott a válogatott éléről, ősszel már Varga Zsolt vezette a csapatot a spliti Eb-n, ahol aztán ezüstérmes lett az együttes.
Négy vb-újonc, Vigvári Vendel, Fekete Gergő, Német Toni és Molnár Erik már akkor a csapat tagja volt, Vigvári Vincének azonban ez lesz az első világversenye.
Ami a keret szempontjából érdekes lehet, hogy az eddigiekkel ellentétben három helyett két balkezes játékost jelölt ki Varga Zsolt szövetségi kapitány (Zalánki, Vámos), Burián Gergely nem lett kerettag.
Kemény Dénes a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) vízilabda-edzőbizottságának elnökeként tartózkodik a Fukuokában zajló világbajnokságon.
A szakvezetőként háromszoros olimpiai bajnok 60:40 arányban a magyarokat tartja esélyesebbnek a szombati döntőben.
„TÖBB TÉNYEZŐ IS AMELLETT SZÓL, HOGY MAGYARORSZÁG TÍZ ÉV UTÁN ISMÉT VILÁGBAJNOK LEHET
– kezdte Kemény az Indexnek adott esélylatolgatást Fukuokából. – Az egyik tőlünk független: nem hinném, hogy a görög válogatott képes lesz megismételni azt az abnormálisan kirobbanó játékát, amivel az elődöntőben 13–7-re lelépte az olimpiai bajnok Szerbiát. És az a kérdés, mentálisan el tudják-e viselni azt, hogy csak normálisan, vagy éppen az átlag alatti szinten játszanak.”
A görögök az athéni játékok – ahol négy közé jutottak – után komoly mélyponthoz értek, 2009-ben és 2011-ben ki sem jutottak a világbajnokságra.
Az akkor rendbetett utánpótlás-nevelésnek hála azóta olyan játékosok érkeztek a világelitbe, mint az FTC-ben játszó Sztilianosz Argiopulosz, vagy a korábban a Fradival BL-t nyert Jannisz Funtulisz, a Jugban légióskodó Konsztantinosz Kakarisz, illetve az idén a Novi Beograddal BL-döntőig jutó Dimitrosz Szkumpakisz.
Fukuoka előtt a vb-ken a mind a kilenc mérkőzésüket megnyertük a görögök ellen, ebből a legutóbbi négy már egyenes kieséses szakaszra esett: 2003-ban (9–8), 2005-ben (7–6) és 2017-ben (7–5) az elődöntőbben gyűrtük le őket, 2013-ban (9–3) pedig a negyeddöntőben.
A görögök először az 1997-es athéni világkupa elődöntőjében kerekedtek a magyarok fölé (8–4), ezt követően a 2021-es tokiói olimpiáig vártak a következő győzelemükre világversenyen. Akkor viszont mindjárt kétszer is ők bizonyultak jobbnak: a csoportban 10–9-re, az elődöntőben 9–6-ra.
A két szövetségi kapitány korábbi klubcsapatuk élén egyszer már meccselt egy nagy trófeáért: 2019-ben, a Bajnokok Ligája hannoveri döntőjében a Varga Zsolt vezette FTC-Telekom 10–10 után, ötméteresekkel győzte le a Theorodosz Vlachosz által dirigált Olympiacos Piraeust.
A tavaly a Margitszigeten győztes spanyol válogatott szerezte meg a harmadik helyet a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság férfi vízilabdatornáján. A magyarokkal szembeni elődöntőt címvédőként 12–11-re elveszített spanyol csapat a szombati bronzmérkőzésen 9–6-ra győzte le a szerbeket.
Tíz éve annak, hogy legutóbb magyar férfi vízilabda-válogatott világbajnokságot nyert. Akkor Barcelonában Benedek Tibor irányításával a döntőben 8–7-re vertük Montenegrót, az volt a férfi vízilabda-válogatott harmadik világbajnoki címe. Történetesen pontosan tíz évvel azelőtt, 2003-ban jött össze a második vb-aranyérem, akkor még az Aranycsapat nyakába akasztották a medálokat. A női válogatottunk legutóbbi világbajnoki címéig 2005-ig kell visszapörgetnünk az időgépet, a montreali vb-n diadalmaskodott legutóbb a csapat.
A magyarok útja a vb-döntőig:
A görögök útja a vb-döntőig:
Érdekesség, hogy mindkét válogatottnak volt olyan meccse Fukuokában, amit utolsó másodpercben szerzett góllal nyert meg.
A görögök az Egyesült Államok elleni csoporkörös összecsapáson a félidőben ötgólos hátrányban voltak (9–4), és a negyedik negyedben 4:50-nél pedig még mínusz hárommal álltak (13–10). Aztán a maradék 3 perc 44 másodpercben öt gólt lőttek! A győztes találatot az utolsó másodpercben Papanasztasziu szerezte.
Mi a spanyolok elleni elődöntőben élhettünk meg hasonló pillanatokat: az utolsó 3 perc 12 másodpercet 3–0-ra hoztuk le, így 9–11-ről 12–11-re fordítottunk, Manhercz Krisztián lövése szinte a spanyol kapus testén keresztül csorgott be, ami a dudaszó pillanatában döntötte el a meccset.
Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke a vb előtt az Indexnek elmondta, a cél a kvótaszerzés. Ez a férfi válogatottnak össze is jött azzal, hogy döntőbe jutott.
A magyar női válogatott a hatodik helyen zárta a tornát , miután a pénteki helyosztón 11–11-es döntetlent az ötméterespárbajban 4–2-re kikapott az Egyesült Államoktól.
Legutóbb 2017-ben játszott világbajnoki döntőt a magyar férfi vízilabda válogatott, akkor Budapesten a horvátok ellen nem jött össze a győzelem. Az első negyedben 4–0-ra ment Horvátország, és hiába kapaszkodtunk jól, végül 8–6-ra a horvátok nyerték a vb-t. Ez lehet a 12. férfi vb-érmünk, és a negyedik vb-címünk.
A görögök sosem játszottak még világbajnoki döntőt.
A meccs 11.00-kor kezdődik!