A csodának is van határa, kedden az olaszokkal játszunk a bronzéremért

Nagy valószínűséggel ilyesmi a futballban, egy Európa-bajnokság elődöntőjét 75 perccel megelőzően nem fordulhatna elő.

Bemegy az újságíró a Bazen Mladosttól (a zágrábi férfivízilabda-Európa-bajnokság uszodája) harminc méterre lévő Hugo’s nevű kocsmába, és leül az egyik asztalhoz, hogy elfogyasszon egy üveg Pan nevű horvát sört. Majd egy pillanatra fel kell ugrania, mert eget verő „Happy birthday!” kiáltás tör ki a csapszéket benépesítő több tucat magyar szurkoló torkából, hiszen belépett a helyiségbe Német Toni, a magyar válogatott ezúttal kereten kívüli, mert sérüléséből lábadozó centere, aki most ünnepli harmincadik születésnapját, és privátim eljött szurkolni azoknak, akikkel öldöklő küzdelmet folytat a dohai vb-csapatba és természetesen a párizsi olimpiai keretbe kerülésért. 

Hát ilyen sportág a vízilabda, főleg Magyarországon... Merthogy...

Tiszta szívemből szurkolok a srácoknak, annyira izgulok, majd megőrülök 

–  mondja a Ferencváros centere, majd hozzáteszi, hogy Vámos Márton és Jansik Szilárd, a tavalyi világbajnok válogatott két erőssége is úton van, bármelyik pillanatban megérkezhetnek, hiszen ők is kötelességüknek érzik, hogy szurkoljanak honfi- és vetélytársaiknak.

Amúgy még arról is beszélt az eredetileg szerb állampolgárságú, bár fura módon Magyarországon született, majd honosított center, hogy akkor lesznek különösen veszélyesek a horvátok, ha a fanatikus közönségük belelovalja őket az önkívületi állapotba. 

Aztán visszamennék az asztalomhoz, de onnan már eltűnt a söröm, mert az asztalnál Varga Zsolt szövetségi kapitány ül három segítőjével, és valószínűleg a hamarosan elkezdődő Horvátország–Magyarország-elődöntőn alkalmazandó taktikáról cserélnek eszmét. De a söröm már sehol, a pincér elvitte a félig kiürített üveget.

Sebaj, amikor visszamegyek reklamálni a pulthoz, a felszolgáló szabadkozó mosollyal fogad, és elém tesz egy bontatlan üveg Pant. A ház kontójára.

Megjegyzem, a Hugo’s kocsmában beszélgettem magyar szurkolókkal, merthogy voltak magyarok is a meccsen, nem is kevesen.

Laci vagyok, Nagykanizsáról érkeztem a családommal, az interneten vadásztam jegyekre, és először megijedtem, mert 200 euróért lehetett csak kapni. De a magyar szurkoló már akkor fényes volt, amikor az üzéreket még csak csiszolták, és rövid szörfözgetés után 35 euróért találtam jegyeket. A magyarok minden meccsén itt voltam, Nagykanizsáról másfél óra az út, nem gond... – mondja újdonsült ismerősünk. 

Ilyen előzmények után vártuk a meccs kezdetét, amit megelőzött a Spanyolország–Olaszország-elődöntő, amelynek óriási volt a tétje. Hiszen még egyik válogatott sem rendelkezett olimpiai kvótával. És azt csak az Eb győztese szerezheti meg, illetve ha olyan válogatott győz (a magyar), amelynek már van repülőjegye Párizsba, akkor az ezüstérmes. 

Ezek után nem kell túl élénk fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, a spanyolok (merthogy 7–4-re megnyerték az elődöntőjüket) nekünk szurkoltak a másik mérkőzésen. 

A horvát–magyar meccs előtt fél órával már leoltották a villanyt a 3000 nézőt befogadó uszodában, és egyik horvát sláger bömbölt a másik után a hangszórókból. (Egyik-másik a hetvenes évek Karel Gott-nótáit idézte...)

Csapatunkban ott volt Hárai Balázs, a 2017-es budapesti világbajnokság Horvátország – Magyarország-döntőjének (sajnos 8–6, nem ide...) egyetlen magyar hírmondója, meggyógyult pénteki múló rosszullétéből, ami miatt ki kellett hagynia az olaszok elleni, végül 15–14-re megnyert negyeddöntőt. 

A mintegy 150 magyar szurkoló „Mindent bele!” rigmussal biztatta a mieinket.

A magyar kaput ezúttal Gyapjas Viktor védte, de nem tudta megakadályozni, hogy Konsztantyin Harkov emberelőnyből vezetéshez juttassa a címvédő hazaiakat. Ezt Fekete Gergő ugyancsak emberfórból egalizálta. Aztán kimaradt lehetőségek itt és ott, mígnem Ante Vukicevic beverte a második horvát gólt. Újabb kimaradt magyar emberelőny jelezte, hogy a fiatal magyaroknak sincsenek kötélből az idegeik. Hiába, a 23,5 éves átlagéletkor nem mindig előny...

Szerencsére „Gyapi” továbbra is a helyzet magaslatán volt, úgy védett, mint a legendás Molnár Endre fénykorában. És miután Vigvári Vince bombája a jobb kapufa mellett utat talált a horvát hálóba, máris 2–2 volt az állás! Ez egyszersmind az első negyed végeredményét is jelezte. 

A második játékrész egy-egy kimaradt előnnyel indult, de aztán Gyapjas hóna alatt becsúszott a labda, 3–2 oda. Marinic-Kragic volt a gólszerző. Hibátlan volt a horvát blokk, sajnos kimaradtak az emberelőnyös helyzeteink.

Sajnos azonban Marko Bijac, a horvátok extraklasszis kapusa szinte mindent védett a másik oldalon, Loren Fatovic pedig 4–2-re módosította az állást. Kezdett nyílni az olló...

Vagy mégsem? Nagy Ádám bombagóllal faragott a hátrányból, Gyapi megint védett, és jöhettünk az egyenlítésért. Bijacnak azonban ezen az estén nem nagyon lehetett gólt lőni... Igaz, Gyapjasnak sem. A magyar blokk semmivel sem maradt el a horvát mögött. 

Aztán ötméterest ítéltek a hazaiak javára, és Marinic-Kragic a bal sarokba vágta a labdát, 5–3. Megint nyílt az olló, csakhogy Nagy Ádám, a nehézbombázónk nyolc méterről, akcióból bődületes gólt lőtt, de nem sokáig örülhettünk az egygólos különbségnek. 

Újabb ötméteres, újabb Marinic-Kragic-gól, 6–4. 

Vigvári Vince a bal szélről, kapásoldalról akcióból szépített, csak hogy ne nagyon szakadjanak el tőlünk a horvátok. De sajnos elszakadtak, Rino Buric jóvoltából. 7–5. Egy percre. Negyven másodperccel a negyed vége előtt Fekete Gergő önmaga második góljával 7–6-ra felhozta válogatottunkat. Nem hagyjuk magunkat, sőt kivédekezünk egy kettős hátrányt, egygólos hátránnyal vonulunk az utolsó szünetre.

A negyedik negyedet Luka Loncar előnygólja vezette be, megint két gól lett a differencia. Nem igazán játszottunk jól, csak küzdöttünk. Az nem elég a fanatikus közönségük által feltüzelt horvátok ellen. Páros kiállítás, Fatovic büntet, elúszni látszik a döntő, 9–6. Loncar blokkja halálos, újabb kimaradt magyar előny, de Gyapi is véd. Sőt, Varga Zsolt időkérése után Nagy Ádám előnyből bebombázza harmadik gólját, 9–7. 

De Zvonimir Butic, majd Josip Vrlic is betalál előnyből, innen már nincs visszaút. Vigvári Vince gólja 30 másodperccel a vége előtt már csak szépségtapasz. 11–8 a vége, kedden Olaszországgal játszunk a bronzéremért. 

Horvátország eddig háromszor rendezett Eb-t, és harmadszor is bejutott a döntőbe, sőt kétszer megnyerte. 

Férfi vízilabda, Európa-bajnokság, elődöntő:

• Horvátország–Magyarország 11–8 (2–2, 2–0, 3–4, 4–2)   
• Spanyolország–Olaszország 7–4 (2-1, 2-0, 1-0, 2-3)

Az 5–8. helyért:

• Görögország–Szerbia 12–10 (3-5, 4-2, 1-1, 4-2)
• Montenegró–Románia 18–11 (4–3, 5–3, 4–2, 5–3)

További program, kedd:

• a 3 helyért: Magyarország–Olaszország 16.30
• a 7. helyért: Szerbia–Románia 15.00
• az 5. helyért: Görögország–Montenegró 18.30
• döntő: Horvátország–Spanyolország 20.15

(Borítókép:  Vigvári Vince (b) és a horvát Ante Vukicevic a férfivízilabda-Európa-bajnokság elődöntőjében játszott Magyarország–Horvátország-mérkőzésen a zágrábi Mladost uszodában 2024. január 14-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)