A Vasas nagy pofont kapott Barcelonában a férfi vízilabda BL nyitókörében

2024.10.09. 21:04
A Vasas 18–7-es vereséget szenvedett a spanyol Barceloneta vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitófordulójában – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

A Vasas játékosai az előző idényekben az Eurokupában bizonyíthattak, 2023-ban meg is nyerték a második számú kupasorozatot, idén – 2012 óta először – pedig visszatértek a Bajnokok Ligája mezőnyébe.

Slobodan Nikics együttesének előzetesen is nehéznek ígérkező dolga volt, hiszen a spanyol válogatott gerincét adó Barceloneta vendégeként kezdte a sorozatot, a hazaiaknál ott volt a vízben két magyar játékos, Burián Gergely és a világbajnok Vigvári Vince is. A katalánok rögtön a találkozó elején igazolták az „osztálykülönbséget”, a nagyszünetben brutális erődemonstráció mellett már 9–2-re vezettek, a vége 18-7 lett.

A vendéglátónál Vigvári három, Burián egy gólt szerzett – emelte ki beszámolójában az MTI.

A Vasas a második fordulóban, egy hét múlva a francia Marseille-t fogadja. A BL négy négycsapatos csoportjából az első kettő jut a negyeddöntős csoportkörbe.

A címvédő Ferencváros kedd este magabiztos, 16–7-es győzelemmel rajtolt a Dinamo Tbiliszi ellen.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, C csoport 1. forduló
Barceloneta (spanyol)–VasasPlaket 18–7 (5–1, 4–1, 6–2, 3–3)