Az internet jövője, ahogyan elképzelni sem merjük

Aggregál, keres, kiszolgál – A Google-modell

A Google-modellt mindenki ismeri, ugyanis az, ahogyan ma internetezünk (ahogyan megtaláljuk az információt, illetve ahogyan azt elénk tálalják vagy elrejtik előlünk) jórészt a Google-paradigma szerint zajlik, még akkor is, ha a Yahoo vagy a Microsoft keresőit használjuk, hiszen jobb híján ezek a cégek is a Google példáját követik.

A Google többször hangoztatott célja egyszerűen annyi, hogy „rendszerezze a világ összes információját”, ami azt jelenti, hogy a cég minél több tartalomra igyekszik rátenni a kezét. Aggregálja a híreket, beszkenneli a könyveket, feldolgozza a világ térképét, lefényképezi az utcákat, begyűjti a lehető legtöbb emailt, dokumentumot és táblázatot, aztán erre az információtömegre, és persze arra, ami a neten egyébként nyilvánosan elérhető, ráereszti saját, évek óta csiszolt titkos algoritmusát, és jól-rosszul célzott hirdetéseivel együtt prezentálja a találatokat.

A Google-modell feltétlen előnye, hogy a többivel ellentétben sikeres, vagyis a tudomány mai állása szerint a nagy rendszerek közül ez az egyetlen, amely olajozottan működik: a cég 2008-ban csaknem 16 milliárd dolláros bevétel mellett 4,2 milliárd dollár profitot termelt, ennek 90 százalékát a hirdetési bevételekből. Összehasonlításképp a kisebb országnyi Volkswagen-konszern tavaly számottevően nem sokkal nagyobb, 4,68 milliárd eurós profitot ért el. Mindezt 370 000 alkalmazottal, miközben a Google-nél kevesebb mint 20 000-en dolgoznak.

Ha a Google-modell lesz a nyerő, az internetet egybegyűjtött megaadatbázisok és az azokban kereső szofisztikált algoritmusok határozzák majd meg, és ennek elsősorban az szabhat gátat, ha valaki úgy dönt, hogy nem akar a Google-birodalom része lenni – a sajtóorgánumok egy része például már nagyban fontolgatja, hogy újra pénzért árulja a tartalmat, és legalább a bevételek egy részét visszaszerzi a Google-től.

De a net jövője nem áll meg az egyszerű keresésnél. Ha olyan lenne a net jövője, amilyennek a Google szeretné látni, akkor a Google operációs rendszerén futó Google-böngészővel érnénk el a Google szerverein tárolt adatokat, és a Google algoritmusa határozná meg, mely linkek fontosak, és melyek felejthetők. Egy év múlva már ennek sem lesz akadálya, csak az a kérdés, mit szólnak hozzá a többiek. Például a Facebook.

Mindenki tudja, hogy kutya vagy – A Facebook-modell

„Az interneten senki sem tudja, hogy kutya vagy” – Peter Steiner 1993-as, a New Yorkerben megjelent karikatúrája alapjaiban határozta meg a nagyközönség internetről alkotott képét, mert azt sugallta, a kor állapotainak megfelelően, hogy a felhasználói részről jelentős részben anonim kibertér felszabadító hatással lesz a médiára.

Mint azt Tim Jordan 1999-es Cyberpower című munkájában olyan meggyőzően leírta, pontosan azért, mert az olyan személyes jellemzők, mint a nem, a faj, a kor, vagy éppen a „kutyaság” potenciálisan hiányoznak az internetről.

A névtelenség azonban a testre szabott hirdetések korában kifejezetten kontraproduktív, mert akinek nincs teste, sőt neve, címe és telefonszáma, azt nehezebb megtargetálni, mint akinek van. Az utóbbi jellemzőre, az azonosíthatóságra épít a Facebook, amelyről kevesen gondolnák, hogy nem egyszerűen a legnagyobb, legnépszerűbb közösségi szájt akar lenni, hanem az a cég, amely megszabja, hogyan nézzen ki az internet a jövőben. Még egyszerűbben: a Facebook maga akar lenni az internet.

Bizonyos szempontból már most közel jár hozzá. A szájt 200 millió felhasználója (a világ összes internetezőjének ötöde) becslések szerint havonta négymilliárd egységnyi információt oszt meg egymással, 850 millió képet és nyolcmillió videót tölt fel és, és ami a legérdekesebb az egészben, ezekhez az adatokhoz a facebookosok által ősellenségként kezelt Google nem fér hozzá, mert a Facebook 40 000 szerverét direkt úgy konfigurálták, hogy csak a Facebook kereshet rajtuk, más nem. Aki nem hiszi, próbálja ki.

A Wired egy júniusi cikkében Fred Vogelstein belső céges forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a nagyratörő Facebook soha nem is akart egyezséget kötni a Google-lel, ezért is döntött úgy 2007-ben, hogy egy 1,6 százalékos részvénycsomagot nem az üzlet iránt érdeklődő kaliforniai cégnek ad el, hanem egyenesen a fő rivális Microsoftnak. „A Google egyáltalán, semmilyen módon nem képviseli a technika jövőjét” – idéz Vogelstein egy keményvonalas facebookost. „A Facebook fejlett kommunikációs hálózat, amely rengeteg kommunikációs formát tesz lehetővé. Szinte nincs is értelme összehasonlítani a kettőt.”

Mi a Facebook-modell lényege? Ha most az ember új kanapét akar a nappaliba, rákeres a Google-ben arra, hogy kanapé, és odabök valamelyik, titkos algoritmus alapján felsorolt linkre, ahol ismeretlen cégek kanapéiról ismeretlenek írnak véleményt. Ha az internet jövője a Facebook-modell szerint alakul, ugyanez a keresés természetesen a közösségi szájton belül zajlik, ahol az ember saját ismerőseinek ajánlatai között válogat, és nem névtelen trollok meg marketingesek kommentjei között.

Mark Zuckerberg, a Facebook 25 éves alapító-vezérigazgatója felülről lefelé létrehozott, rideg atlasz helyett barátok, kollégák és családtagok boldog hálózataként képzeli el az internetet, és egyenesen kommunikációs forradalomnak nevezi a Facebook-jelenséget – olyannak, amilyenre egy évszázadban egyszer kerül sor. Már csak a megvalósításon kell dolgoznia egy kicsit, a cégnek ugyanis mindezidáig egyetlen fillér nyereséget sem sikerült termelnie, és azok a kísérletei, amelyek egy lépéssel közelebb juttatnák a vágyott pozícióhoz, eddig elbuktak a tagok tiltakozása miatt. Integrációban viszont élen jár a Facebook: a Connect révén 10 000 szájtra fészkelte be magát a Diggtől a Huffington Postig, és vannak oldalak, ahová máris több felhasználót irányít, mint a Google.

A bolygó ütőere – A Twitter-modell

Ha a Facebookról nem gondoltuk volna, hogy meg akarja határozni az internet jövőjét, még kevésbé gondoltuk volna a Twitterről, amely nem több internetes sms-nél, ahol legfeljebb 140 karakterben lehet státuszriportokat közölni. Az ötven főt foglalkozható cég profitot ugyanúgy nem termel, mint a Facebook, ambícióit tekintve azonban legalább olyan magasra tör: egyes nemrég kiszivárgott belső céges dokumentumok szerint a Twitter célja, hogy egymilliárd felhasználót szerezzen magának (ez a Föld lakosságának hatoda-hetede), és „a bolygó ütőerévé váljon”.

Azt, hogy mihez kezdene a Twitter a világuralommal, és ez hogyan befolyásolná az internet jövőjét, egyelőre nehéz elképzelni. Annyi biztos, hogy a rövid szöveges üzenetek az újságírásnak nemcsak a jövőjét, de már a jelenét is formálják, a hírszerzésben lassan elengedhetetlenné válik a szolgáltatás, és még az olyan kőtáblába vésett lapok is buzgó twitterezésbe kezdtek , mint a New York Times és a Washington Post. (Tanulságos ugyanakkor egy pillantást vetni az utóbbi lap fehér házi tudósítójának twitteres közvetítésére, illetve az azt ért kritikákra.)

A Twitter legfőbb problémája természetesen a pénzszerzés, mi lenne más. A kiszivárgott dokumentumokból kiderül, hogy a cég nagy erőkkel próbálja kidolgozni, hogyan integrálhatná a tweetek közé a reklámokat úgy, hogy a felhasználókat ne idegesítse fel velük, de közben bevételhez jusson.

A Twitter egyébként ugyanúgy a Google-t, a legnagyobb vadat tartja fő versenytársának, mint a Facebook: egyrészt saját keresőjének fejlesztésén dolgozik, mert egyelőre a Google jobban keres a Twitteren, mint maga a Twitter; másrészt attól tart, hogy a Mountain View-ban nemsokára előállnak egy saját rövidüzenet-szolgáltatással, ami a Twitter végét jelentheti.

Ha az internet jövője a Twitter-modell szerint alakulna, amit a twittereseken kívül egyelőre senki nem gondol komolyan, 140 karakteres üzenetek formájában pulzálna a világ, sms-ben felváltva érkeznének az ismerősök (követettek) üzenetei, a hírek és a reklámok, és a nyílt programozási felület révén persze képek vagy akár videók is. Rövid, frappáns jövőnek tűnik.

A jövő, amit meg kell állítani - A Zittrain-modell

Jonathan Zittrain a Harvard professzora, internetes joggal foglalkozik, ő nem akar sem kapitalizálni sem monetizálni, és közvetlenül nem érdekelt abban, hogy akár a Google, akár a Facebook modellje szerint alakuljon az internet jövője. Viszont szerinte ahogy most alakul, az olyan veszélyes, hogy legjobb lenne, ha el sem jönne.

The Future of the Internet and How to Stop It (Az internet jövője – hogyan kerüljük el) című, tavaly megjelent könyvében Zittrain egyenesen ellenforradalomnak nevezi azt, ami most zajlik. Szerinte az internet a kezdetekben ugyanolyan generatív természetű volt, mint a személyi számítógép és a körülötte létrejövő kultúra, amely bátorította a folyamatos, akár felhasználói szintű fejlesztést, sőt megkövetelte az innovációt. „Az internet kitalálóinak alapelvei bele vannak ágyazva a hálózatba – nevezetesen hogy később mások minden problémát meg tudnak majd oldani, és ezek a mások a problémák megoldásában, nem pedig új problémák létrehozásában lesznek érdekeltek” – írja Zittrain, aki szerint az internet ennek a generativitásának köszönheti, hogy a hálózatok hálózatává nőtte ki magát, szemben a magántulajdonosok által üzemeltetett, saját szabályok szerint működtetett networkökkel.

A professzor szerint viszont az internet jövőjét egyre inkább azok a tág értelemben vett kütyük látszanak meghatározni, amelyek megölik az eddig jellemző kreativitást: „Ez az ellenforradalom eltéríti a mainstream felhasználókat attól a generatív internettől, amely innovációra és rendetlenségre [disruption] sarkall, és eltereli őket a készülékesített [appliancized] hálózat felé, amely magába foglalja a mai internet leghatékonyabb eszközeit, ugyanakkor nagyban korlátozza annak innovatív kapacitását, és növeli megrendszabályozhatóságának mértékét.”

A jövőt Zittrain szerint elsősorban nem a Wikipedia által képviselt szabadságról és a lehetőségekről, hanem az Xbox és az iPhone által képviselt, rossz irányba vezető vágány határozza majd meg: „A jövő nem a generatív hálózathoz kötött generatív pc-ről szól, hanem steril készülékekről, amelyek egy ellenőrzött hálózathoz csatlakoznak.”