További Biztonság cikkek
Bár az általunk felvázolt rémkép egy csöppet túlzó, valóban elég sokféle baj érheti számítógépünket, amelyek ellen érdemes védekeznünk. A szakértők ráadásul azt mondják, hogy ma már a vírusirtó önmagában semmit sem ér, mindenképpen szükségünk van jól konfigurálható tűzfalra, spamszűrőre és kémprogramok elleni védelemre, amiket persze az általuk kínált internetes biztonsági szoftvercsomagokban megtalálhatunk. Aki nem szeretné magának összeválogatni a szükséges szoftvereket, gyorstesztünkből megtudhatja, hogy a legnagyobb vírusirtó cégek, a McAfee, a Symantec, a Trend Micro és az F-Secure milyen csomagokat kínálnak.
Rádiós védelem
Trend Micro PC-cillin Internet Security 2005 a fent említett alapszolgáltatások mellett tartalmaz néhány egyedülálló extrát is, például érzékeli az idegen drótnélküli hálózati eszközök jelenlétét, és megtalálja a Windows betömetlen biztonsági réseit. Sajnos ezt a sok hasznos funkciót olyan irányítóközpont fogja össze, amelyen roppant könnyű eltévedni, ráadásul a kezelőfelület kinézete is zavaróan idejétmúlt.
A telepítés megkezdése előtt a szoftver megnézi, hogy van-e a rendszerünkön trójai, ami roppant hasznos lehet azokon a gépeken, amelyek még soha nem láttak tűzfalat és vírusirtót. A fejlesztők arra is figyeltek, hogy a gyengébb teljesítményű számítógépeken is gond nélkül futtatható legyen a szoftver, ezért a telepítés során kevesebb erőforrást zabáló, könnyített változat is választható.
A szoftver tűzfala alapbeállításban nem rejti el az összes támadható portot, és nem figyelmeztet, ha valamelyik szoftver az internetre akar csatlakozni, de kézi buherálással mindez megoldható. A Trend Micro vírusirtója a levélküldés mindegyik folyamatát ellenőrzi, és a többszörösen tömörített zip fájlokat a kívánt mélységig megvizsgálja. A vírusirtó automatizálását igencsak megkönnyíti, hogy más-más ellenőrzési gyakoriságot lehet beállítani a különböző fájltípusokra, tehát beoszthatjuk hétfő délelőttre a Word dokumentumokat, kedd délutánra meg az Excel fájlokat, és így tovább.
Szórakoztató vírusok
A McAfee szoftvercsomagja a telepítésnél kibabrált velünk, ugyanis a harmadik kattintásnál elakadt és nem volt hajlandó továbblépni, de szerencsére a cd mappáiban megtaláltuk a programok telepítőit, így szépen sorban mindent felpakoltunk a gépre.
Az Internet Security Suite 2005 elnevezésű szoftvercsomag valójában a gyártó különálló vírusirtóját, tűzfalát, szpemszűrőjét és adatvédő szoftverét egészíti ki egy átlátható központi kezelőfelülettel, amely nemcsak a részegységeket irányítja, hanem szórakoztat is. Például egy világtérképen megnézhetjük, hogy honnan támadták meg számítógépünket, hogy melyik országban volt az utóbbi huszonnégy órában a legtöbb vírustámadás, valamint azt, hogy a számítógépünk bekapcsolása óta a szoftvereink mennyi adatforgalmat generáltak.
A vírusirtóba épített féregszűrő blokkolja azokat a kimenő emaileket, amelyeket vagy egyszerre nagyon sok címre, vagy rövid időn belül gyakran mennek ki. Az internet használatát felügyelő Privacy Service szolgáltatásban a felhasználók öt korcsoportba oszthatóak be, és a júzerek ennek megfelelően férhetnek hozzá a felnőtteknek szóló szájtokhoz. Ugyanitt azt is beállíthatjuk, hogy a júzerek mikor netezhessenek.
A rendszer elméletileg azt is garantálja, hogy a megadott hitelkártyaszámaink és egyéb kényes adataink semmiképpen ne kerüljenek ki az internetre, de amikor magunk küldtünk el kényes adatokat emailben, nem működött a védelem, nem is figyelmeztetett.
Mindent véd a Norton
Gyorstesztünk legfelkészültebb versenyzője a Norton Internet Security 2005, amely a kiváló vírusirtó és tűzfal mellett jól működő spamszűrőt, jelszóvédőt és szülői felügyeletet tartalmaz. A szoftver telepítője a számítógépen futó folyamatok ellenőrzésével indít, telepítés után pedig a Live Update minden összetevőt azonnal frissít.
A Norton spamszűrője közvetlenül kezeli a Yahoo és az Outlook webes postafiókjait, ráadásul a feldolgozott levelek utólagos válogatásával, valamint a címjegyzékek importálásával még tovább növelhető pontossága. A vírusirtója a kémprogramokat, tárcsázó programokat és más kártékony kódokat is kiszűri, és már ez is tartalmaz tűzfalat, amelyet a csomagban található különálló tűzfal még erősebbé tesz. A laptopot használó júzereknek nagy segítség lehet, hogy külön otthoni és irodai beállításokat menthetnek el.
A szoftvercsomag egyik erőssége a személyes adatokat védő modul, amely leveleinkben is automatikusan észleli, ha hitelkártyaszámot vagy jelszót írtunk be, és előugró ablakban megkérdezi, hogy tényleg el akarjuk-e küldeni. Ha nem, akkor az emailben csillagokkal helyettesíti a kényes adatokat. A védelmi rendszer hibája, hogy a személyes adatokat egyetlen közös fájlban menti el, tehát a számítógépen tárolt hitelkártyaszámunkat a többi felhasználó láthatja.
A Windows-bejelentkezésekhez igazodó tartalomszűrő segítségével meghatározható, hogy melyik felhasználó milyen szájtokat érhessen el, például a gyermekünknek megengedhetjük, hogy disznó vicceket olvasson, de eközben letilthatjuk a pornószájtokról.
Erős kezdés
A telepítés során az F-Secure Internet Security 2005 nyújtja a legerősebb védelmet, ugyanis egy Internet Explorer ablakban letölti a legfrissebb vírusadatbázist, amellyel a számítógép összes fájlját ellenőrzi. A szoftver és a felhasználói kézikönyv könnyen kezelhető, ráadásul teljesen magyar nyelvű, ami a hazai piacon nagy előnyt jelent a konkurenciával szemben.
A beépített szülői védelem nem túl kifinomult, mivel ugyanazt a beállítást alkalmazza mindegyik felhasználóra, és a naplófájl nem rögzíti, hogy kik próbálták elérni a letiltott szájtokat. Az F-Secure spamszűrője sem igazán hatékony, nagyon sok reklámlevelet átenged, és csak címek vagy tartományok engedélyezésével illetve blokkolásával pontosítható a működése.
Az F-Secure vírusirtója roppant gyors, részint azért, mert nem ellenőrzi az összes fájlt. A szoftver nemcsak az előre beállított időpontban ellenőrzi a fájlokat, hanem a használatukkor is, és lelövi a levelezőt, ha vírust talál egy kimenő levélben. Az alkalmazásvezérlő nagyon hatékony védelmet nyújt, de a kevésbé paranoiás felhasználóknak nem ajánlott, mert a munkát igencsak megnehezíti, hogy a szoftverek futását mindig engedélyezni kell.