Totális háború: Microsoft vs. Google vs. Apple

2015.10.07. 10:13
Megjelentek az új Surface tabletek és a Lumia okostelefonok, tehát az Apple és a Google után a Microsoftnak is megvannak a saját tervezésű hardverei 2015 év végére. Ezekkel fogja népszerűbbé tenni a szoftveres platformját, hogy azon milliószámra adjon el szoftvereket, és negyedévenként több milliárd dollárt kaszáljon. Nézzük, hogy melyik platformról mit érdemes tudni.

Kedden a Microsoft leleplezte a Surface Pro 4 és Surface Book tableteket, a Lumia 950 és 950 XL okostelefonokat, tehát most már mindhárom amerikai óriáscég vadiúj eszközökkel tudja feszegetni az old school számítógépezés és az érintőkijelzős kütyüzés határait. A mobilok és a tabletek brutálisan erősek, a pc-k kellemesen könnyűek és vékonyak lettek, és innentől már csak a hardvertervező mérnökök ügyességén múlik, hogy képesek-e számítógépesíteni a mobil eszközöket.    

Az Apple az iPhone felől indult, és a gigantikus méretű iPad Próval lépett a laptopok területére. Még nem volt a kezünkben a gép, de a képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy lesznek kihívások, amikor ezt a drága pixelserpenyőt a térdünkre akarjuk állítani.

Amikor mobil eszközöket használunk, nem mindig kerül elénk vízszintes felület.

A Microsoft a laptopok irányából közelített az okostelefonok felé, és minden méretre van valamilyen hibrid megoldása. A Surface azonban laptopként jobban bevált, mint tartalomfogyasztó tabletként. Még a most bemutatott Pro 4-es modell is kissé túlsúlyos a riválisaihoz képest. A Google pedig láthatóan jobban érzi, hogy mi kell egy mobilba, mint azt, hogy mitől lesz hatékony a munka egy nagyobb méretű kijelzőn. A Pixel C tablet a furcsa tajvani laptopgyártók furcsa hibridjeire emlékeztet. Más androidos rendszereket kipróbáltunk már, és nem vagyunk biztosak abban, hogy ez lenne az ideális rendszer a tabletekre és a laptopokra.

A platformok sikeréhez először is szükség van nagyon jó szoftverekre. Ebben az Apple és a Google most a császár, hiszen nekik 1,5, illetve 1,6 millió különböző app kapható a boltjaikban. A Microsoft nem árulja el a számait, de mindenki tudja, hogy le van maradva. Ez abból is látszik, hogy olyan népszerű appok, mint a Facebook és az Instagram, nagyon ritkán frissülnek Windows Phone platformon. Most a Windows-főguru Terry Myerson azt mondta a bemutatón, hogy 

ma már 110 millió eszközön fut Windows 10.

Ráadásul pont az említett két appnak lesz univerzális verziója, vagyis minden Windows 10-es eszközön futtathatók lesznek. Ha ilyen jól terjed a Windows 10, és a fejlesztők valóban ráharapnak arra, hogy egy lendülettel tudnak mobilra, tabletre és pc-re appokat írni, akkor a következő évben a Microsoft komolyabb sikert könyvelhet el.

Optikai tuning

A másik fontosabb dolog, amiben egy mobilnak remekelnie kell, az a fényképezés. A Microsoft hasznos dolgokat örökölt a Nokiától, a hardver mellett rengeteg szoftver segíti a jobb minőségű felvételek készítését. Az iOS átlátható kamerafelülete azonban verhetetlenül egyszerű, és ez kell ahhoz, hogy gyorsan, gondolkodás nélkül tudjunk fotózni.

Ugyanez igaz a rendszerbeállításra, az egyszerűségén sok minden múlik. Ha nehéz ügy, akkor utálni fogjuk a mobil eszközünket, ha viszont kényelmes, gyors, akkor pillanatok alatt megoldjuk, hogy minden az igényeink szerint működjön.

Ebben mindegyik platformnak éppúgy vannak erősségei, mint gyengeségei. A Windows 10 tableten nagy káosz, hiszen a modern beállítások mellett megvan még a Vezérlőpult nevű őskövület is. A Windows 10 Mobile szerencsére csak a modern eszközöket kapta meg, és ebben például az adatvédelem ugyanolyan átlátható, mint az iOS-en. Az Android ebben lemaradt, de nem meglepő, elvégre a Google a személyes adatainkból és az azokra épülő reklámokból él.

Az adatforgalom vezérlése – hogy mi működhet mobilneten, és mi csak wifin – iOS-en a legkifinomultabb, az appokat egyesével tudjuk letiltani a mobilnetről. Az Androidon ez nehezen megoldható (és nem is működik minden gyártónál), míg a Windows 10-en túlságosan leegyszerűsített: vagy mindegyik appot letiltjuk a háttérben történő adatforgalmazásról, vagy egyiket sem. Pedig ez olyan dolog, amire mindegyik platformfejlesztőnek illene odafigyelnie, mert ezen múlik a hó végi mobilnetes számlánk végösszege.

A biztonság is lényeges, és ezt mindhárom cég komolyan veszi: megjelentek a biometrikus azonosítók. A PIN-kódok és jelszavak könnyen kifigyelhetők, ellophatók, de éppen elég gond az is, amikor elfelejtjük őket, és kizárjuk magunkat a mobilból. A többség ujjlenyomatot használ, és ez tűnik a legjobb iránynak, mert kevésbé befolyásolja a környezetünk. Akármilyen jó kamerát használunk, az arcfelismerés rossz szögben tartott mobillal és félhomályban is problémás lehet. 

   Nexus 5X Nexus 6P iPhone 6S iPhone 6S Plus Lumia 950 Lumia 950 XL
Ár (16 GB) kb. 480 euro kb. 650 euro kb. 740 euro kb. 850 euro kb. 660 euro kb. 750  
Mobilnet HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps  
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps 
Méret 147 × 72,6 × 7,9 mm 159,3 × 77,8 × 7,3 mm 138,3 × 67,1 × 7,1 mm 158,2 × 77,9 × 7,3 mm 145 × 73,2 × 8,2 mm    151 × 78,4 × 8,1 mm   
Súly 136 gramm 178 gramm 143 gramm 192 gramm 150 gramm   165 gramm  
SIM-kártya nano nano nano nano   nano nano  
Biometrikus beléptetés ujjlenyomat ujjlenyomat ujjlenyomat ujjlenyomat arcfelismerés arcfelismerés
Kijelző 5,2 col
1080×1920 pixel
5,7 col
1440×2560 pixel
4,7 col
750×1334 pixel
5,5 col
1080×1920 pixel
5,2 col
1440×2560 pixel
5,7 col
1440×2560 pixel 
Rendszer Android 6.0 Android 6.0 iOS 9 iOS 9 Windows 10 Windows 10
Csipkészlet Qualcomm MSM8992
négymagos 1,44 GHz és kétmagos 1,82 GHz
Adreno 418 GPU
Qualcomm MSM8994
négymagos 1,55 GHz és négymagos 2 GHz
Adreno 430 GPU
Apple A9
kétmagos 1,84 GHz
PowerVR GT7600 GPU
Apple A9
kétmagos 1,84 GHz
PowerVR GT7600 GPU
Qualcomm MSM8992 kétmagos
1,82 GHz és négymagos 1,44 GHz
Adreno 418 GPU
  
Qualcomm MSM8994
négymagos 1,5 GHz és négymagos 2 GHz
Adreno 430 
Tárhely 16 vagy 32 GB,
nincs kártyás bővítés
32, 64 vagy 128 GB,
nincs kártyás bővítés
16, 64 vagy 128 GB,
nincs kártyás bővítés
16, 64 vagy 128 GB,
nincs kártyás bővítés
32 GB, van kártyás bővítési lehetőség   32 GB, van kártyás bővítési lehetőség  
Kamerák 12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó
5 mp
12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó
8 mp
12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó 
5 mp
12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó 
5 mp
20 mp
(4992×3744)
2160p@30 fps videó
5 mp 
20 mp
(4992×3744)
2160p@30 fps videó
5 mp  
Wifi, bluetooth 802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.1  
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.1  
Akku 2700 mAh,
nem cserélhető
3450 mAh,
nem cserélhető
1715 mAh,
nem cserélhető
2750 mAh,
nem cserélhető
3000 mAh   3340 mAh  

Azon túl, hogy tudjunk telefonálni, üzeneteket küldeni, macskás képeket és vicces videókat nézni, mire van még szükség egy mobil eszközben? Az például elég fontos, hogy gyorsan elérjük a tennivalókat, névjegyeket, naptárbejegyzéseket vagy más személyes tartalmakat. A hangvezérelt személyi asszisztensek is felgyorsítanák a hozzáférést az információkhoz,  de ezek ma még erősen korlátozottak, főleg a magyar nyelv megértésében.

Androidon régóta megtalálható a főmenüben a kereső, csak érdemes jó helyre tenni a widgetet, hogy ne kelljen nagyon nyújtózkodni az ujjukkal. A iOS-en egyszerűbben, a főmenüben egy suhintással indíthatunk keresést, és most már a Microsoft is felzárkózott: a mobilokon a jobb oldali keresőgomb nemcsak a Binget aktiválja, a Windowsban is keres.

Az információk kezelésében a többablakos mód segít a legtöbbet. Az Androidot tableten sem erre optimalizálták, a létező megoldások eléggé fapadosak. Az iOS többablakos módja is erősen korlátozott, csak az iPad Pro van erre igazán felkészítve, de az sem olyan jól, mint a Windows 10. A Microsoft a telefonokon kevésbé ügyes a riválisainál, a tableteken azonban már egyértelműen ő a nyerő. A Windows a legrugalmasabb, ezen a rendszeren tudunk a leggyorsabban egyik appról a másikra átlépni, vagy párhuzamosan több szoftver futtatni.

Kiki nyugalomba

Van egy vevőkör, ahol kiemelten fontos a biztonság és a használat szabályozása: a családban. Ebben az iOS a király, mert mindegyik családtag használhatja a többiek által letöltött vagy megvett appokat. Egyszer beállítja az ember, hogy mely fiókok tartoznak a családba, és azon belül kik a gyerekek, és onnantól működik az egész. Az ingyenes appok letöltése előtt is szülői jóváhagyást kérhetünk a rendszertől, így elkerülhetők a gyerekre és/vagy a személyes adatokra káros appok telepítése.

A Windows 10 Mobile-ban elkülönített személyes, céges, és gyermeknek szánt terület van, míg a tableten futó Windowsban külön fiókot állíthatunk be mindenkinek. Itt is van lehetőség appok megosztására, de több beavatkozást igényel, mint az iOS-en. A Google van a legnagyobb lemaradásban: a korlátozott fiók túl szigorú, ebben a gyerek gyakorlatilag semmit sem tehetnek meg önállóan, saját fiókkal viszont a ló túloldalára esünk át, és a gyermek bármilyen gyanús és káros appot letölthet. Márpedig rengeteg ilyen app létezik.

   Nexus 9 iPad mini 4 iPad Pro Pixel C Surface Pro 4 Surface Book
Ár (legolcsóbb változat)
még nincs hivatalos európai ár,
csillaggal jelöltük a becslésünket
kb. 400 euro  389 euro (16 GB) 800 euro (32 GB)*
billentyű: 170 euro*
toll: 100 euro*
kb. 500 euro (32 GB)* 900 euro (32 GB, tollal)*
billentyű: 130 euro*
1500 euro (128 GB)*
Mobilnet HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 150/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 150/50 Mbps  
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 150/50 Mbps  
 ? -     -
Méret 228,2×153,7×8 mm
  
203,2×134,8×6,1 mm   305,7 ×220,6×6,9 mm   201,4×292,1×8,4 mm
  
232,1×312,3×13-22,8 mm
  
Súly 425 gramm a wifis
436 gramm az LTE-s
299 gramm a wifis,
304 gramm az LTE-s 
 713 gramm a wifis
723 gramm az LTE-s 
 ? 766-786 gramm   1515/1579 gramm  
SIM-kártya  nano  nano    nano   - -   -  
Biometrikus beléptetés - ujjlenyomat ujjlenyomat  ? ujjlenyomat   arcfelismerés  
Kijelző 8,9 col,
1536×2048 pixel  
7,9 col
1536×2048 pixel
 
12,9 col
2048×2732 pixel  
10,2 col
 2560×1800 pixel 
12,3 col
2736×1824 pixel 
13,5 col
3000×2000 pixel  
Rendszer Android 6.0-ra frissíthető   iOS 9.0.2 iOS 9.0.2  Android 6.0  Windows 10 Pro  Windows 10 Pro  
Csipkészlet Nvidia Tegra K1, kétmagos 2,3 GHz
Kepler DX1 GPU
 
Apple A8, kétmagos 1,5 GHz
PowerVR GX6450 GPU
2 GB RAM
Apple A9X
4 GB RAM 
Tegra X1 és Maxwell GPU
3 GB RAM
Intel Core M3, i5 vagy i7
Intel HD 515, 520 vagy Iris grafikus kártya
4, 8 vagy 16 GB RAM 
Intel Core i5 vagy i7
Intel HD 520 vagy Nvidia GeForce 
Tárhely 16 vagy 32 GB   16, 64 vagy 128 GB  32 vagy 128 GB   32 vagy 64 GB

128, 256, 512 GB vagy 1 TB   128, 256, 512 GB vagy 1 TB  
Kamerák 8 mp, 1080p@30fps
1,6 mp, 720p 
8 mp, 1080p@30fps
1,2 mp, 720p
8 mp, 1080p@30fps
1,2 mp, 720p  
 ? 8 mp, 1080p
5 mp, 1080p 
8 mp, 1080p
5 mp, 1080p 
Wifi, bluetooth 802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.1
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0  
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0  
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0    
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0  
Akku 6700 mAh    5124 mAh    ?  ? ?, 9 óra videózás ?, 12 óra működés  

Van még két igen fontos tényező, ami befolyásolhatja a platformok sikerét. Az egyik az, hogy korábban milyen eszközünk volt, mire vettünk meg fogcsikorgatva több tucat fizetős appot, hogy eltűnjenek a felületéről a reklámok, vagy csupán azért, mert annyira jó az adott szoftver. Akinek több tízezer forintja áll iOS-es appokban, vagy tízszer ennyi pénze Adobe Creative Cloud csomagban meg Office-ban, az nem fog egy szupervékony alumíniumház vagy egy bikaerős Intel processzor miatt váltani. A családok is az eszközpark egységesítésével járnak jól. Akárcsak az ebédnél, amikor a gyerekeknek is azt kell enni, amit a szüleik főztek nekik.     

Már csak egy dolog van hátra: hogy ezt a sok új hardvert ki is tudjuk próbálni. Ezzel kapcsolatban van egy rossz hírünk vannak: csak az Apple hozza be Magyarországra az összes létező hardverét. A nemrég megírt Surface 3-tesztünk után kiderült, hogy a Microsoft hardveres részlege nem igazán érdeklődik a régiónk iránt, inkább meghagyják nekünk azt az élvezetet, hogy az ázsiai gyártók egzotikus eszközei közül válogassunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy a Google sem töri magát azért, hogy a Nexus világszerte elérhetővé váljon, a Nexus tableteket külföldről sokkal hamarabb be tudtuk szerezni, mint a hazai forgalmazóktól. Emiatt sajnos a verseny nemcsak a gyártócégek mérnöki teljesítményétől függ, hanem a marketingesek szorgalmától is.