Kevesebb memóriával, de ugyanolyan áron érkezhet a Galaxy S22, mint elődje

2022.01.24. 16:51

Február 8-ra jósolják, hogy a Samsung leleplezi legújabb csúcstelefonjait, a Galaxy S22-es szériát. A vállalat mobilos ágának vezetője is megerősítette, hogy februárban bemutatót tartanak, bár pontos dátumot nem közölt. Ettől függetlenül most kiszivárogtak az európai piacra szánt telefonok árai.

Az egy évvel ezelőtt megjelent S21-ekhez képest nincs nagy változás, ha az alapmodellek árát nézzük. Az S22 és a nagyobb kijelzővel szerelt, de egyébként megegyező hardvert kínáló S22+ is két kiszerelésben (8 GB memória és 128 vagy 256 GB tárhely) lesz elérhető, a pletykák szerint 849 és 899 (S22) vagy 1049 és 1099 (S22+) eurós áron. Ez magyar forintra átszámolva 305 ezer és 377 ezer forint közötti indulóárat jelent, ami az adóterhekkel megtoldva 330 és 430 ezer forint körül áll majd meg, pont, ahogy tavaly.

A mindentudó Ultra variáns esetében viszont variált a gyártó. Amíg az S21 Ultra minden tárhelyopció mellé 12 GB rendszermemóriát kínált, addig az S22 Ultra a 128 GB-os verzióhoz csak 8 GB-ot adhat. A pletykák szerint a 256 és az 512 gigás tároló mellé idén is jár majd a 12 gigabyte memória. Az árazás 1249 euróról indul majd állítólag, és 1449 eurón áll meg. Hazánk valutájában ez 449 ezer forintos indulóárat jelent, a 12/512 GB-os verzióért pedig 522 ezer forintot kérhet el a gyártó adók nélkül. A tavalyi modell ára 479 ezerről indult hazánkban, és 549 ezer forinton állt meg.

A memória méretének csökkenését több dologgal magyarázzák. Az egyik, hogy a chiphiány miatt a nagyobb kapacitású lapkákból kevesebbet tudtak gyártani, így a várható igények biztos kielégítése nyomán került be a kisebb memóriával szerelt változat a kínálatba. Egy másik opció, hogy így próbálja meg a drágább modell felé tolni a vásárlókat a Samsung.

Az biztos, hogy az Ultra modell idén már beépített érintőceruzát is kínál majd, amivel átveszi a Note-készülékek szerepét. Ezt dr. TM Roh, a cég mobilüzletágának feje nyílt levélben erősítette meg a dél-koreai vállalat hírcsatornáján. A levél alapján arra lehet számítani, hogy a tíz évvel ezelőtt kategóriateremtőnek számító Note okostelefon helyét a hajlítható kijelzővel szerelt készülékek veszik át. Arról, hogy miként néznek majd ki az új mobilok, a kiszivárgott fotók alapján ebben a cikkben írtunk.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek