Bitangerős chip kerül a jövő évi csúcsmobilokba
További Cellanapló cikkek
- Egyet előre-, kettőt hátralép jövőre az Apple
- Eddig nem látott funkcióval debütálhatnak a Samsung jövő évi csúcskészülékei
- Rajongóknak szinte kötelező: szó szerint varázslatos lett a Harry Potter-telefon
- Máris befutott az Android 16 első előzetes kiadása
- Megállíthatatlan hegyomlásként zúdul ránk az Asus új telefonja
Összességében tehát egy meglehetősen nagy előrelépésről van szó, mely papíron sokkal szignifikánsabb ahhoz képest, mint amit az Apple tudott elérni saját fejlesztésű A15 Bionic és A16 Bionic chipjei között.
Az új, 4 nm-es csíkszélességen gyártott snapdragonos chip órajelei megegyeznek az elődével, tehát továbbra is négy teljesítménycentrikus (2,8 GHz) és három energiahatékony Cortex-A510 maggal (2 GHz) gazdálkodhatunk a 3,2 GHz-en ketyegő Kryo Prime névre keresztelt „főmag” mellett, mely a jelenleg legerősebb Cortex-X3 architektúrára épül. A képlet azonban ennél egy kicsit bonyolultabb. Ugyan teljesítménycentrikus magokból négyet kapunk, azok igazából nem egyformák, kettő a friss Cortex-A715-ös architektúrára épül, kettő pedig a korábbi Cortex-A710-esre, hogy az új chip még a 32 bites alkalmazások futtatásával is elboldoguljon a fejlettebb 64 bitesek mellett is.
Grafikai téren szintén nagy az előrelépés, az új lapka már támogatja a Vulkan API 1.3-at és az új generációs konzolokból és videókártyákból ismert sugárkövetést (azaz ray tracinget) is. A Snapdragon 8 Gen 2 ezek mellett elsőként biztosítja az Unreal Engine 5 Metahuman Framework támogatását is, ami elméletben a fotorealisztikus karaktermegjelenítést teszi majd lehetővé – azt azonban persze nem szabad elfelejteni, hogy még mindig egy mobilokba szánt chipről beszélünk.
Memória tekintetében szintén nincs mire panaszkodni, a Snapdragon 8 Gen 2 egyszerűen elbánik akár 4200 MHz-es LP-DDR5X modulokkal is, illetve a legújabb UFS 4.0 tárhelyek támogatása sem jelent gondot a számára. A chip által maximálisan támogatott képfrissítés 144 Hz lesz, ezt azonban maximum csak QHD+ felbontás mellett tudja majd kivitelezni, 4K-s megjelenítés mellett továbbra is 60 Hz-re korlátozza magát a lapka.
200 megapixel az új 100
Bár 200 megapixeles kamerával szerelt mobilok már a Snapdragon 8 Gen 1-es család chipjeivel is megjelentek már, ezek a lapkák nem voltak teljes egészükben az ekkora felbontásra optimalizálva, az új generáció esetében azonban ez már nem fog problémát jelenteni. A Gen 2 ugyanis teljes egészében optimalizálva lett az akár 200 megapixeles kamerák kezelésére is, mellette pedig egyszerre akár három kamera képét is le tudja kezelni, feltéve, hogy azok egyenként legfeljebb 36 MP-esek. Videózás terén természetesen a 8K is támogatott, azonban továbbra is csak 30 fps mellett, 4K esetében azonban már 120-ra is felszökhetünk – illetve az olyan formátumokról sem kell lemondanunk, mint például a HDR10+, HLG és Dolby Vision.
Hálózatok terén a lapka a Snapdragon X70 modemmel tud gazdálkodni, ami a mmWave és 6 GHz alatti 5G frekvenciákat is támogatja. A letöltési sebesség elméletben akár a 10 Gbps-os sebességet is elérheti, a feltöltés maximuma pedig a 3,5 Gbps-ot. Ezek mellett az egyik legnagyobb előrelépés még, a mesterséges intelligenciát igénybe vevő feladatok ellátásáért felelős részleg kapta, mely papíron 4,35-ször képes nagyobb számítási teljesítményre, kedvezőbb hatékonyság mellett.
A Samsung még a többieknél is egyenlőbb
A bejelentés után a Qualcomm kiadott egy listát azokról a gyártókról, akiknek készülékeiben először próbálhatjuk majd ki a Gen 2-es chipet, mindenki meglepetésére azonban a dél-koreai Samsung lemaradt a felsorolásból. Mint kiderült, mindez nem azért történt, mert a gyártó faképnél hagyta a Qualcommot, hanem azért, mert minden bizonnyal sikerült egy egyedi ajánlatot kötniük.
Az aktuális szivárogtatásokon alapuló információk szerint jövőre mindhárom S23-as szériás mobil az új Snapdragon chippel lesz szerelve, azonban annak nem a bárki számára hozzáférhető változatával, hanem az eggyel kicsit erősebbel, mely kizárólag a Samsung telefonjaiba készült. Az persze, hogy mi az igazság, csak a vélhetően februári Galaxy Unpacked után derül ki, egy azonban biztos: egy felettébb érdekes időszaknak nézünk elébe, kíváncsian várjuk, mit kezdenek a gyártók az új chip adta lehetőségekkel.
Rovataink a Facebookon