Teljesen új kezdőképernyővel, szabadon helyezhető és alakítható ikonokkal támadhat az új iOS
További Cellanapló cikkek
- Egyet előre-, kettőt hátralép jövőre az Apple
- Eddig nem látott funkcióval debütálhatnak a Samsung jövő évi csúcskészülékei
- Rajongóknak szinte kötelező: szó szerint varázslatos lett a Harry Potter-telefon
- Máris befutott az Android 16 első előzetes kiadása
- Megállíthatatlan hegyomlásként zúdul ránk az Asus új telefonja
Már csak kevesebb mint két hét van hátra az idei Worldwide Developer Conference startjáig, ami egyet jelent azzal is, hogy az Apple napokon belül leleplezi legújabb szoftveres fejlesztéseit – nevezetesen azt, hogy milyen újítások érkeznek az iOS 18-ba, az iPadOS 18-ba, a tvOS 18-ba, a macOS 15-be, a watchOS 11-be és a visionOS 2-be. Korábban már számos olyan pletykát lehetett olvasni, amelyek alapján meglehetősen nagyszabású, legfőképp MI-alapú fejlesztésekre lehet számítani, amiket most ismét megerősítettek – sőt, további részletekkel egészítettek ki.
Mark Gurman, a Bloomberg újságírója, egyben az egyik legmegbízhatóbb Apple-szakértő szerint a vállalat minden korábbinál nagyobb változásokat készül eszközölni az iOS kezdőképernyőjén – nagyjából olyan kaliberű fejlesztésekre érdemes számítani, mint amilyeneket anno az iOS 16 hozott el a zárképernyőre. Gurman értesülései szerint az iPhone-ok kezdőképernyője minden korábbinál testre szabhatóbb lesz – az Apple például 18 év után feloldja azt a korlátot, miszerint az appok csak a bal felső saroktól kiindulva, egymás mellé helyezhetők el.
iOS 18-on ennek megfelelően oda helyezi majd az alkalmazásikonokat, ahova csak akarja – ez azonban még nem minden.
Amennyiben hinni lehet a bennfentesnek, úgy az Apple készen áll ara is, hogy a mesterséges intelligenciát az alkalmazásikonok módosítására is bevesse. Ez alatt Gurman szerint azt kell érteni, hogy az Apple a nagyobb mobilgyártók közül elsőként lehetőséget ad majd arra, hogy rendszerinten, külső szoftver igénybevétele nélkül manipulálhassuk az alkalmazásikonok színét. Gyakorlati haszna ennek nem lesz, az appok változatlanul fognak funkcionálni, az opció azonban lehetőséget ad majd arra, hogy minden korábbinál koherensebb, szebb és személyre szabottabb kezdőképernyőt tervezzen.
Ha zavarja például, hogy az Apple Music ikonja piros, vagy hogy az iMessage ikonja zöld, akkor azokat az iOS 18-on (elméletben) néhány koppintással átszínezheti – például kékre –, hogy jobban illeszkedjenek a választott háttérképéhez. Gurman szerint a funkció ráadásul nem csak a beépített alkalmazásokkal működik majd, hanem bármilyen appal, ami a telefonon található – az átszínezéssel járó munkát ugyanis nem az Apple, hanem a vállalat mesterséges intelligenciája végzi majd el.
Az emojik is egyedibbek lesznek
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Unicode nemrégiben mutatta be, hogy milyen új emojik érkezhetnek idén majd az iOS 18-at és Android 15-öt futtató mobilokra, Gurman információi alapján azonban az Apple egy lépéssel már előrébb jár. Úgy néz ki, hogy a vállalat egy olyan emojigeneráló platformon dolgozik, ami az MI segítségével bármilyen már meglévő emojit képes összepárosítani, majd a kettőből egy újat generálni – akár automatikusan is, az alapján, hogy mit gépeltünk be a szövegmezőbe.
A legjobb azonban nem ebben – és a funkcióval elérhető végtelen számú lehetőségben – lehet, hanem abban, hogy az új, MI által generált emojik az Apple platformjain gond nélkül használhatók lesznek, így iMessage-en például bármikor továbbküldhetjük azokat csevegőtársunknak – amennyiben az ő iPhone-ja is iOS 18-at futtat, gond nélkül látni fogja a generált emojikat.
Mindenhol ott lesz az MI
Az újratervezett kezdőképernyő, a szabadon rendezhető és átszínezhető ikonok, valamint az egyedileg generálható emojik mellett az alábbi újítások várhatók az iOS 18-ban:
- új, visionOS-szerű dizájnelemek;
- új animációk;
- teljesen újratervezett, MI által támogatott Siri;
- MI-támogatás az Apple Musicban a személyre szabottabb ajánlások, válogatások és lejátszási listák létrehozásának érdekében;
- MI-támogatás a jegyzetekben;
- MI-támogatás a Safariban, a weboldalak tartalmának összegzése érdekében;
- újabb testreszabhatósági lehetőségek a zárképernyőn;
- további apróbb finomhangolások.
Mindezt összevetve tehát az elmúlt évek legnagyobb dobására készülhet az Apple. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vállalat pár nappal ezelőtt már leleplezett néhány olyan funkciót, ami biztosan ott lesz az új szoftververzióban. Ide tartozik például a készülékek kizárólagosan szemmel és hanggal történő vezérlése, illetve az utazás közbeni telefonozás alatt jelentkező fejfájást, rosszullétet csökkentő mód.
Mint írtuk, ezek a funkciók már biztosan ott lesznek az iOS 18-ban, hiszen azokat maga az Apple jelentette be. A Gurman által közölt információkat azonban érdemes annak ellenére is fenntartásokkal kezelni, hogy a szakértő „jóslatai” a legtöbb esetben hiba nélkül beválnak. A WWDC nyitóeseményét magyar idő szerint június 10-én, este hét órakor rendezi meg az Apple – a fejleményekről természetesen itt az Indexen is beszámolunk majd.
Rovataink a Facebookon