2007. augusztus 7., 16:56 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A Hackintosh szájt arról ír, kész az iPhone már más szolgáltatók hálózatán is működik. Ehhez persze a SIM-kártyát kell megbuherálni, és potom 100 dollárért lehet beszerezni a szükséges eszközöket, a kártyaírót és az írható kártyát. Így a tehát több mint kétszázezer forintért biztosan bárkinek lehet használható almalogós mobilja. Ebbe beleszámoltam az utazási ésvagy házhozszállítási költséget is, hiszen valahogyan ide kell hozni azt a készüléket. via iPhoneology
2007. augusztus 7., 10:18 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Ütős üzleti készülékkel áll elő HTC a jövő héten a MoDaCo információi szerint. A korábban HTC P4550 néven ismert, de később TyTn II-re átnevezett mobilba beleépítették a HTC Touch-ban bevezetett TouchFLO technológiát, amiért mindenki úgy odavan, és a felhasználóknak nem kell majd érintőkijelzőn megjelenő virtuális gombokkal bajlódniuk, mert a szétcsúsztatható mobilban teljes QWERTY gombsor van. Egyébként a hardver nagyon komoly, van benne HSDPA, EDGE, wifi, bluetooth 2.0 és beépített GPS, három megapixeles kamera, a kijelzője pedig 2,8 colos, tehát elég nagy méretű, viszont csak 240x320 pixel felbontású, ami szerintem nagyon kevés az internetezéshez. A TyTn II egyébként nagyon hasonlít a HTC Kaiserre, csak éppen ebben van TouchFLO. (Kép: Smart Mobile Gadgets)
2007. augusztus 6., 13:20 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A mobilóriás Nokia bejelentette, hogy ezentúl a szoftveróriás Microsoft másolásvédelmi megoldását is használja. Ez azért jó, mert így az online zeneboltokban pénzért megvett zenék és videók lejátszhatók lesznek a Nokia mobiljain. A Microsoft PlayReady DRM először az S60 oprendszerrel felszerelt mobilokban lesz.
Bár a két cég rivális a mobil oprendszerek piacán, már 2005-ben is kötöttek egy hasonló megállapodást arról, hogy a Windows Media Player kezelje a Nokia mobilokat. A mostani üzlettel is mindkét fél jól jár: a Microsoft a Windows Mobile népszerűtlensége ellenére is bevételt szerez a mobil piacon, a Nokia pedig még jobban rányomulhat a szoftverekre és a szolgáltatásokra.
2007. augusztus 3., 11:57 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Zseniális ötlet volt a Nokiától, hogy Linuxot rakott a Nokia N800 táblakütyüre, mert így a nagyon unatkozó programozók a máshol látott ötleteket simán átültethetik rá. Nemrég az iPhone billentyűzetét másolták le, most pedig az iPhone lapozó mechanizmusát másolta le egy 28 éves fejlesztő. A program Pythonban készült el másfél nap alatt.
Amikor az iPhone-tesztre vártam elkértem a Nokiától az N800-at, hogy összehasonlíthassam a két kijelzőt, és az iPhone jobbnak bizonyult. Az Apple-mobil felülete ugyanis egyetlen síkban van, ezzel szemben a Nokia N800 kijelzője mélyen ül, ezért sokkal nehezebben használható. Főleg a sarkaiba nehéz bökni.
Elég jó helyzetben van a Nokia, ha ilyen egyszerűen lemásolhatók az iPhone újításai. Remélem az asztali Linuxok 3D kezelőfelületéből is lemásol majd egy-két csilivili látványelemet, és a következő táblakütyübe már muszáj lesz HSDPA kapcsolatot építeni.
2007. augusztus 3., 09:41 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Állítólag nyolc gigabájtos memóriával, HSDPA kapcsolattal, wifivel, szabványos fülhallgatóval, két megapixeles kamerával és 2,4 colos QVGA kijelzővel lesz felszerelve a Nokia N91 utódja, a szétcsúsztatható N81. Remélem a készülék mentes lesz a tipikus Nokia-hibáktól, azaz nem lesz lassú, és elég szabad memória lesz benne a szoftverek futtatásához. A legfrissebb pletykák szerint augusztus végén Londonban mutatják be, amikor a Nokia valószínűleg az iTunes-rivális zeneboltját is bejelenti, amelyről korábban írtam.
2007. augusztus 3., 08:58 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A Wall Street Journal szerint a Google saját mobilt és mobil böngészőt fejleszt, amelyen jól futnak az online szolgáltatásai. A Wall Street Journal szerint a Google már több százmillió dollárt költött prototípusokra, és a végleges készülékben biztosan lesz wifi, 3G és GPS. A 700 MHz-es spektrum tendere miatt elevenítették fel a régi pletykát, és ismét előtérbe került az LG, mint a mobil lehetséges gyártója. Eric Schmidt egyébként nagyon hisz a mobil reklámbizniszben, szerinte sokkal nagyobbat lehet kaszálni mobilon, mint a weben, mivel a hirdetések sokkal személyesebbek.
2007. augusztus 3., 08:43 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Frissítés: Az alábbiak csak addig voltak érdekesek, amíg nem tudtam belépni. Ugyanis hiába regisztráltam, a szakértők közbenjárásával, egy nap alatt sikerült csak megoldani, hogy fel tudjak tölteni videókat. Regisztrált felhasználók számára az alábbi infók elérhetők.
Nem értem a Pannont. Kilométer hosszú magyarázatot ír a VideóTár használatáról az információ menüpont alatt, de a lényeget kifelejti. Vagy úgy elrejtette, hogy nem találom. Egyrészt azt, hogy csak 3gp formátumban lehet feltölteni, fölösleges az N-sorozatba tartozó Nokiák csúcsminőségű videóival próbálkozni. Másrészt azt, hogy emailben és mms-ben is lehet feltölteni.
Videó feltöltés MMS segítségével:
Küldd el MMS-ben a videót az alábbi címre, és 5 percen belül felkerül a MiniTárba. A küldéshez szükséges adatok: MMS szövege: nick: (a nick szó és a saját nicked kettősponttal összekötve) Címzett: pannon@mokmo.hu Videó max. mérete: 500 Kb Videó típusa: 3GP MMS-ek feldolgozása: 249 másodperc múlva
Videó feltöltés e-mail segítségével: Küldd el e-mail-ben a videót az alábbi címre, és 5 percen belül felkerül a MiniTáradba. A küldéshez szükséges adatok: e-mail szövege: nick: (a nick szó és a saját nicked kettősponttal összekötve) Címzett: pannon@mokmo.hu Videó max. mérete: 500 Kb Videó típusa: 3GP e-mail-ek feldolgozása: 86 másodperc múlva
2007. augusztus 2., 22:23 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A világelső mobilgyártó százmillió készüléket adott el három hónap alatt, 29 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. Ezzel világpiaci részesedése körülbelül 38 százalékra nőtt. Negyedéves profitja egy év alatt több mint duplájára nőtt, 1,5 milliárd dollárról 3,85 milliárdra, a bevétel körülbelül harminc százalékkal nőtt, 13 milliárdról 17 milliárdra. A mobil eladásokból származó bevétel nem nőtt, de nagyobb volt rajta a cég nyeresége, a multimédiás bevétel viszont 38,5 százalékkal nőtt, 2,6 milliárdról 3,6-ra.
2007. augusztus 2., 16:02 Módosítva: 2009.07.25 17:46
VideóTár néven új közösségi szolgáltatást indított a Pannon. A videomegosztó a társaság wap portáljáról elérhető, és egy furcsa pontrendszer ösztönzi feltöltésre a mobilozókat. Regisztrációkor mindenki kap 30 pontot, és minden új videó feltöltéséért jár 49 pont, és minden egyes néző után plusz egy pontot jár. A nézőknek10 pontot kell fizetniük ha mobilról nézik meg a videót, tehát a kreatív júzer pedig csupán 10 százalékot kap a virtuális bevételtől. Szívesen kipróbáltam volna a szolgáltatást, de nem ment. Pannonos előfizetésemmel öt különböző készülékről próbáltam belépni, de mindig azt írta ki, hogy csak Pannonos készülékről megy. Egyelőre nem sikerült tisztázni a céggel, hogy kártyafüggetlen telefonról miért nem lehet belépni. Ötlet? Nálatok működik?
2007. augusztus 2., 12:44 Módosítva: 2009.07.25 17:46
„Ez lenne az Iphone-gyilkos?” – kérdezik megvetően, meg birizgálják, hogy akkor hogy kell előhozni, az animált, háromdimenziós menüt. Mutatóujjal finoman fel? Jé, semmi nem történik.
„Kicsivel erősebben” – válaszolom megszeppenve, de persze rögtön megkapom, hogy az Iphone bezzeg rögtön, akár egy kazah traktoros kezében is pöcre indul, és akkor már meg sem próbálkozom azzal, hogy megmutassam a forradalmi görgető rutint. A hátunk mögött hangosan felröhög Steve Jobs, miközben ujjal mutogat az egyre vörösödő Bill Gates-re.
2007. augusztus 2., 11:05 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Örülhetnek az audiofilek, hamarosan a bluetooth fülhallgatók hangminősége is szinte tökéletes lesz. Az Open Interface North America (OINA) jövőre akarja piacra dobni a SOUNDabout Lossless nevű kodeket, amellyel bluetooth 2.0 kapcsolaton is kristálytiszta hangokat lehet majd továbbítani. Most tömörítő algoritmusokkal lerontott zenék továbbítódnak a bluetooth fülhallgatókba.
A SOUNDabout Lossless késési ideje legfeljebb tíz ezredmásodperc lehet, tehát ha bluetooth fülhallgatót használunk filmnézés közben, nem csúszik el a hang a képtől. A SlashPhone szerint legfeljebb 40 ezredmásodperces csúszás elviselhető.
2007. augusztus 1., 08:47 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Az USA hírközlési hatósága engedélyezte a Nokia LD-4W bluetooth GPS modul forgalmazását. A képen jól látszik, hogy a kütyü simán elfér egy kulcstartón, ráadásul szép. Sőt, talán még sörösüvegeket kinyitására is alkalmas. Ha olcsó lesz és jól működik, akkor simán az év egyik legnépszerűbb kiegészítője lehet, hiszen elég sok GPS nélküli Nokiára feltelepíthető a Smart2Go ingyenes térképszoftver, vagy ha az nem, akkor a Google Maps. Remélem a kütyü nemcsak Nokiákkal működik.
2007. július 31., 09:08 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Finnországban brutálisan felgyorsult a mobilra való átállás, derül ki az Analysys piackutató cég jelentéséből. Amíg 2005 utolsó negyedévében még csak az összes telefonhívás 64,6 százaléka volt mobil, addig 2006 utolsó negyedévében már 74,6 százalék. Ebből nem nehéz kiszámolni, hogy pár éven belül teljesen megszűnhet a finneknél a vezetékes telefonálás.
Nyugat-Európa öt nagy országában hasonló trendet látott az Analysys, igaz Németország eléggé le van maradva e téren, mert 2006 utolsó negyedévében még csak a hívások negyede (24,3 százalék) volt mobil. Viszont itt is elég gyors, 6,8 százalékos volt a változás az elmált évben.
Elég kínos lehet a Triple Play szolgáltatások bevezetésére készülő telkóknak, hogy végül valószínűleg Double Play lesz a dologból, ha nem találnak ki valami sürgősen. De mégis mit találhatnának ki? Mondjuk sokkal jobb lenne, ha végre mindenki kidobná a vezetékes telefonszámát, mert azzal végre lezárhatnánk a múlt századot.
2007. július 30., 16:43 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Európában az év végére több mint ötmillió számítógéphez lesz HSDPA kapcsolat, amit egyébként a világ más országaiban Turbo 3G hálózatnak neveznek. Nyilván azért mert így sokkal könnyebb eladni. (Azt egyébként tudtátok, hogy egyes országokban ADSL TV-nek nevezik az IPTV-t, mert így az emberek rögtön vágják, hogy miről van szó?)
A Berg Insight hírlevele szerint Ausztriában és Svédországban több százezren vettek Turbo 3G előfizetést, mert az emberek nagy része már rég laptopra cserélte túlméretezett asztali számítógépét, és számukra elég vonzó, hogy havi 20 euróért bárhol netezhetnek. Nem, nem csak wifi hotspotok közelében, hanem bárhol. A piackutató cég szerint 2011-ben 30 millió mobilos hozzáférés lesz. Addigra a laptopokban az alapfelszerelés része lesz a HSDPA kártya, sőt addigra elterjedt lesz a HSUPA is, azaz a feltöltés is gyors lesz.
Mindehhez fontos adalák, hogy 2012-ben várhatóan több száz millió júzer csatlakozik majd laptopjával vagy mobiljával femtocellára az otthonában, vagy az irodájában.
2007. július 30., 07:21 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Az Apple nemrég levédett egy szabadalmat, amely igencsak elrettentheti a tolvajokat. A technológia igen egyszerűen működik. Ha a kütyüt nem egy korábban hitelesített számítógépre vagy töltőre dugják rá, akkor a lopásgátló letiltja a töltő áramköreit, és így a kütyü szépen lassan lemerül. Persze csak akkor lesz hasznos a megoldás, ha a tolvaj már a lopás pillanatában értesül arról, hogy a készülék a kezei közt használhatatlanná válik. Ha a tolvaj az egészről mit sem tudva mégis elviszi a készüléket, akkor az iPhone volt tulajdonosa legfeljebb annak örülhet, hogy más sem tudja használni a mobilját. Amely így vagy egy bontóba kerül, vagy a kukában végzi.
2007. július 29., 22:06 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Pár évvel ezelőtt attól is boldog voltam, hogy a mobilom kijelzőjét használhatom zseblámpa helyett a lakásban, erre ma már odáig jutottunk, hogy néhány elvetemül argentin orvos mobilok fényénél műti meg egy páciens vakbelét. Ami már csak azért is furcsa, mert köztudott, hogy a mobilokban rengeteg bacilus van. A 29 éves páciens még rendes megvilágítás mellett került a műtőasztalra, de aztán jött egy áramszünet, és a jól felszerelt, feltehetően roppant higiénikus kórházban még a generátorok sem indultak be. A páciens leleményes bátyja a folyosókon várakozóktól összeszedett néhány mobilt, és azokkal világított.
2007. július 27., 13:05 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Ha hinni lehet a Fortune magazinban megjelent pletykáknak, a Nokia online zeneboltot indít augusztus 29-én Londonban. Az új zenei szolgáltatás világszerte elérhető lesz, és a Fortune szerint nem mobilra, hanem számítógépre kell majd letölteni a zenéket. A fájlokat várhatóan nemcsak a Nokia mobiljaira lehet majd átmásolni, hanem minden olyan készülékre, amely támogatja a másolásvédelmi megoldásukat.
Lehet előre fintorogni, hogy a zenebolt miért nem működik közvetlenül a mobilról, de csak a számítógépes letöltés bombabiztos: a maradi mobilszolgáltatók nem tudják blokkolni.
Bármit is mondanak a mobilszolgáltatók meg a hozzájuk közel álló cégek arról, hogy van-e igény az általuk kínált rossz minőségű zenékre, a felmérések ennek az ellenkezőjére utalnak. Az M:Metrics adatai szerint a mobilról zenét hallgató emberek 85 százaléka a szolgáltató megkerülésével vásárol zenét. Nem az a fontos az embereknek, hogy a Bakony kellős közepén is megvehessék a legújabb Backstreet Boys-album élvezhetetlen változatát, hanem az, hogy a megszokott zenéiket a megszokott minőségben bárhová magukkal vihessék. (Az M:Metrics felmérése az Egyesült Államokban és az öt legnagyobb nyugat-európai országban készült.)
2007. július 27., 10:35 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Júniusban már 10 millió 226 ezer mobil-előfizetés volt Magyarországon, azaz 100 lakosra 101,7 előfizetés jut. Az előfizetők száma alapján a Pannon részesedése a májusi 34,53 százalékról 34,66 százalékra, a Vodafone piaci része 21,14 százalékról 21,16 százalékra nőtt, míg a T-Mobile részesedése az előző havi 44,33 százalékról 44,17 százalékra csökkent. A valóban használt SIM-kártyák száma ugyanakkor csak 9 millió 465 ezer volt júniusban. A valódi felhasználók száma alapján a Pannon piaci része a májusi 33,83 százalékról 33,78 százalékra, a T-Mobile piaci részesedése pedig 44,77 százalékról 44,71 százalékra csökkent. A Vodafone részesedése ugyanakkor 21,41 százalékról 21,51 százalékra emelkedett. (MTI)
2007. július 26., 12:30 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Futurisztikus mobilt tervezett a vakoknak Peter Lau. Nem Braille-írást használ, hanem különböző szögben megdöntött gombokat, amelyeket a felhasználók gyorsan felismernek. Hiszen nem kell apró pöttyökből álló feliratokat olvasniuk, elég megjegyezniük, hogy melyik számgomb milyen irányba dől. Még nem tudni, hogy a mobilban lesznek-e multimédiás extrák, például mp3-lejátszó, és hogy a szöveges üzeneteket miként kezeli. Jó megoldás lenne a beépített szövegfelolvasó, illetve ha a készüléket hangutasításokkal lehetne irányítani, igaz ebben az esetben még gombok sem kellenek.
2007. július 26., 11:22 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Zseniális cikket közölt a Wall Street Journal arról, hogy miért nincsenek gombok az iPhone-on. Azért, mert Steve Jobs parázik a gomboktól. Már a nyolcvanas években azzal kezdte, hogy ne legyenek nyilacskás irányítógombok a Macintoshokon, de amikor 1985-ben Jobs távozott a cégtől, és bevezették az irányítógombos billentyűzetet, tömegek vettek belőle. A G4-ről a mechanikus kapcsolót száműzte, ezért a felhasználók rendszeresen véletlenül kikapcsolták a gépeiket. Most a dizájnpápa azzal szívatja az alkalmazottait, hogy az Apple Store liftjén nincsenek gombok az egyes szintekhez, ezért a lift minden emeleten megáll.
Kíváncsi vagyok, hogy az iPhone miként válik be a gyakorlatban, különösen azoknál, akik sok sms-t küldenek. Elég sok érintőkijelzős mobilt teszteltem már, a korai HP-ktől kezdve a Nokia N800-on át az iPhone-ig, és a szövegbevitel mindig nehezen ment. Ráadásul mindegyik megoldás csak két kézzel használható, ami menet közben nem túl előnyös. A Blackberry-klón Motorola Q9-en vagy a Nokia E61-en egy kézzel is be lehet pötyögni egy üzenetet.
2007. július 25., 16:08 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Hamarosan mobiltelefonnal lőhetjük szét a retinánkat, a Motorola ugyanis kitalálta, hogy apró projektort akar építeni a készülékeibe. Szerződést kötött a Microvision nevű céggel, és hamarosan összerak egy olyan prototípust, amelybe bele van építve a cég 854 x 480 pixel felbontású lézeres projektora, a PicoP. Persze a Motorola nem vakító fegyvernek szánja a technológiát, hanem a mobil böngészés élményét akarja javítani. Elég vicces lesz a metrón állva egy öreg nénike meggörbült hátán végignézni a friss híreket.
2007. július 25., 14:10 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Miért nem született átfogó teszt az LG Shine mobilról? Mert nem tudtam volna többet írni róla, mint amennyit az első benyomásokról szóló bejegyzésben már megírtam. Ennek pedig igen komoly oka van: bár a készülék nagyon szép, és a tükröződő kijelző és az alatta lévő furcsa görgetőtől nagyon egyedi a Shine dizájnja, a menü struktúrája és a látványos szoftveres dizájnelemek mögött megbúvó programok nem tartogattak nagy meglepetést. Sőt, pontosan ugyanazt tapasztaltam, mint a korábban tesztelt LG Chocolate esetében, például hogy ugyanolyan kezdetleges az mp3-lejátszója. Semmi forradalmi újítás. Ha valaki megkérdezte, hogy milyen, akkor azt válaszoltam, hogy ugyanolyan. Ez pedig egy divattelenfon esetében nagy baj.
Most azért vettem elő a témát, mert találtam egy blogbejegyzést, amely nagyjából ugyanerről szól. Az LG nemrég bemutatott Amerikában egy vadonatúj Chocolate mobilt, amely kinézetét és szolgáltatásait tekintve is csak egy-két apróságban különbözik a korábbi verzióktól. Matt Croydon mobilguru szerint ugyanezt a hibát követte el a Sony Ericsson, amikor évekig a T610 klónjaival állt elő, és hasonlóan kergette az unalomba a vásárlókat a Motorola a RAZR-klónokkal, ami meg is látszik a cég aktuális negyedéves eredményén. Magyarán az LG-nek ügyesebben kell fejlesztenie (a szoftvereket is), ha nem akar jobban lemaradni az élmezőnytől.
(Piaci részesedésben a Nokia tartósan első, a Samsung átvette a Motorolától a második helyet, az LG viszont nem tudott nagyot előre ugrani.)
2007. július 25., 08:36 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Megérkezett az SE új üzleti csúcskészüléke tesztre, íme az első benyomások:
Akkora, mint egy kompakt fényképezőgép, pontosan úgy is néz ki, és a dizájnján nagyon meglátszik, hogy nem egy olcsó készülék. Érintőkijelzője hüvelykujjal is jól használható, a bal oldalán elhelyezett görgető és visszalépő gombbal gyorsan lehet lépkedni a menüpontok között. Pillanatok alatt el tudtam indítani a zenelejászót, noha az SE menüstruktúráját nem ismerem jól. A metrón teszteltem a zenelejátszót, és kicsit furcsálltam, hogy milyen halk, de végül kiderült, hogy a P1i tokja tehet mindenről. Túl lassan kapcsol be a billentyűzár, és ahogy becsúsztattam a mobilt a feszes tokba, ezzel letekertem a hangerőt.
2007. július 24., 15:46 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Új bőrtokos mobilt mutatott be a Samsung, amelyen már csak egy nagy érintőkijelző van, tehát rámondhatjuk, hogy az iPhone és az LG Prada kihívója. (Elődje, a P300 randa volt, mint egy zsebszámológép, amelynél a P310 csak egy kicsit volt szebb.) A 88 x 54 x 8,9 milliméteres P520 csupán 102 grammos. Ez is csak EDGE-sebességgel tud az internetre csatlakozni, mint az iPhone, viszont ebben is van wifi. Sőt, támogatja az UMA szabványt, azaz wifin is tud telefonhívásokat kezelni, igaz ezt most csak Amerikában lehet kihasználni a T-Mobile hálózatán.
Kijelzője 262 ezer színű, QVGA felbontású és 2,6 colos. Szerény 50 megabájtos belső memóriája microSD kártyával bővíthető, a bluetooth 2.0-ás, és állítólag 220 órán át bírja az aksija.
2007. július 24., 12:05 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A Nokia körülbelül 100 millió dollárért megvette a Twango médiamegosztó szájtot, ahová a felhasználók videókat, képeket és hangfájlokat tölthetnek fel. Elég nyilvánvaló a finn óriás célja: szeretné lenyúlni a Flickr elől a képtárolás és az előhívás bizniszét, hiszen egyre több mobil készít jó minőségű fotókat, amelyeket érdemes papírra nyomtatni. Ne felejtsük el, hogy most az N-sorozatba tartozó modellekről alapból a Flickrre lehet feltölteni képeket, és a Flickr statisztikája szerint a felhasználók élnek is ezzel a lehetőséggel.
Vajon mit szólnak a mobilszolgáltatók ahhoz, hogy a legmenőbb Nokia készülékek nem hozzájuk, hanem inkább a gyártóhoz kötik a júzereket?
2007. július 23., 16:18 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A keresőóriás más cégekkel közösen 25 millió dollárt fektetett be a femtocellás technológiájáról ismert Ubiquisys nevű cégbe. A femtocellák olyan miniatűr bázisállomások, amelyeket beltéri használatra fejlesztettek ki, és egy meglévő vezetékes szélessávú internetelérésre csatlakoznak. Jobb lefedettséget biztosítanak a lakásban vagy az irodában, ráadásul ezek a 3G/HSDPA routerek ugyanúgy össze tudják kapcsolni az otthoni eszközöket, mint a wifi routerek.
A fenti hír különösen a Google hétvégi bejelentése mellett igen érdekes, miszerint a cég majdnem ötmilliárd dollárért venne mobil távközlésre használható frekvenciát az Egyesült Államokban, ha az FCC, a szabályozó hatóság teljesíti a feltételeit. Ez sokkal több, mint amennyit a Google a wifis kezdeményezésekre, például a FON támogatására fordított. Arra utal, hogy a hatalmas keresőcég nem a szabadon használható wifire építene komoly üzletet, hanem inkább valamilyen mobil hálózaton.
Update: A mobilszolgáltatókat tömörítő CTIA egyébként jól beszólt a Google bejelentésére, és tulajdonképpen érthető is a kritikájuk, hiszen a Google az ajánlattételével gyakorlatilag kormányzati szabályozást venne magának. Ugyanakkor a Google feltételei is szimpatikusak, hiszen a 700 megahertzes tartományban csupán szabad versenyt, szabad szolgáltatóválasztást és szabad információáralást írna elő.
2007. július 23., 15:37 Módosítva: 2009.07.25 17:46
A beépített böngésző biztonsági rését kihasználó hekkerek gyakorlatilag minden személyes adathoz hozzáférhetnek: letölthetik a névjegyeket, az üzeneteket, a híváslistát és a jelszavakat, állítják az Independent Security Evaluators kutatói. Az Apple már tud a Safari böngésző hibájáról. A kutatók augusztus 2-án a BlackHat konferencián bemutatják a hibát, és egy lehetséges módszert a kijavítására.
2007. július 20., 15:07 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Sokkal gyorsabban megtalálják tartózkodási helyüket a Nokia GPS-szel felszerelt mobiljai egy csütörtöktől elérhető új megoldásnak köszönhetően. Állítólag az N95-ön egy perc alatt elindul majd a navigációs szoftver. Most az indulás akár három percet is igénybe vehet, ami elég bosszantó, hiszen ennyi idő alatt elég nagy utat lehet megtenni autóval.
A legtöbb hasonló megoldás a mobilszolgáltató hálózati adataira épül, a Nokia azonban inkább a SIM-kárty adatai és egy új szoftver segítségével gyorsítja fel a helymeghatározást.
A mobilgyártók nagy üzletet látnak a műholdas helymeghatározásban, a Berg Insight elemzőcég szerint Európában és az Egyesült Államokban 2009-ben már 12 millió GPS-es mobilt adnak el, míg 2005-ben még csak 1 millió ilyen készüléket adtak el.
Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy Japánban a tavaly bemutatott kilencvennyolc 3G-mobilból negyvenötben volt GPS. Japánban tavaly 43,5 millió 3G-mobilt adtak el.
2007. július 17., 15:03 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Az Informa szerint 2007 első negyedévében 620 milliárd szöveges üzenetet küldtek el világszerte, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 50 százalékkal nőtt a forgalom. Az sms-ből származó bevétel azonban sokkal kisebb mértékben, csupán 23 százalékkal lett nagyobb, mert egyre kedvezőbb csomagokat kínálnak a szolgáltatók.
Az adatforgalomból származó teljesen bevétel 34,4 milliárd dollár volt egyetlen negyedév alatt, és ezen belül már 11,3 milliárd volt a nem sms-ből származó bevétel. Egy évvel ezelőtt még csak 8,1 milliárd volt, tehát szépen fejlődik a mobil adatbiznisz. Nem meglepő, hogy Dél-Koreában volt a legnagyobb a nem sms-ből származó adatbevétel: 70 százalék. Ugyanez az egyiptomi Vodafone-nál alig 1 százalék.
2007. július 16., 22:26 Módosítva: 2009.07.25 17:46
Mivel az elmúlt két hetet több százezer amerikai az iPhone folyamatos bizergálásával töltötte el, nem váratlan, hogy máris igen sok beépített bénaságra ráleltek. Az Apple Hound legfrissebb listája szerint hatvannyolc megismételhető hiba biztosan van multimédiás csúcsmobilban. Mindegyik hibát legalább két készüléken kipróbálták.
Rovataink a Facebookon