Magyarországon is bemutatta a Motorola a Windows Mobile 6.0 oprendszerrel, Opera böngészővel, HSDPA kapcsolattal (3,6 Mbps), és még tonnányi más extrával felszerelt Motorola a Q9 mobilt. Annyira bemutatta, hogy itt van a kezemben egy példány, amit jól letesztelek. Az elmúlt másfél évben szerintem egyetlen Windows Mobile alapú készülék sem volt öt percnél hosszabb ideig a kezemben, rövidebb ideig is csak akkor, amikor kollégáknak kellett segíteni eligazodni a menük dzsumbujában.Hétfőn négy százalékkal nőtt az Apple-részvények árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy jócskán megnövelte a mobil akkujának a teljesítményét. Korábban azt mondta az Apple, hogy 16 óra zenelejátszásra és 5 órányi telefonálásra, internetezésre vagy videózásra lesz alkalmas az iPhone, most azonban már 8 órányi beszélgetésről, 7 órányi videózásról és 6 órányi internetezésről, és 24 órányi zenehallgatásról van szó. Nyilván senkinek sem kell mondani, hogy már csak két hét van hátra az iPhone megjelenéséig.
Frissítés: Véletlenül kimaradt, hogy egy felmérés szerint 19 millió amerikai simán kifizetne hatszáz dollárt az iPhone-ért. Mi ez, ha nem tömeghiszti?

Több mint 10.000 Nokia szoftverfrissítési letöltés MagyarországonKezdjük azzal, hogy egyáltalán ne legyen szükség szoftverfrissítésre, és 99 százalékban olyan készülékek kerüljenek a boltok polcaira, amelyek minden szempontból készek a megjelenésre. Ideális lenne, ha a szoftverfrissítővel csak extra funkciókat adnának a gyártók, és nem a lassú meg bugos rendszereiket próbálnák utólag helyrekalapálni.
A május végi adatok szerint Magyarországon több mint 10.000, a világon pedig már túl van az 1 millión azon felhasználók száma, akik a Nokia Softwer Updater segítségével frissítették Nokia eszközüket. A Nokia Software Updater ingyenes alkalmazással a felhasználók szoftverfrissítést végezhetnek a kompatibilis Nokia készülékeken.
Szélenergiát hasznosító mobiltöltőt mutat be az Orange az egy hét múlva kezdődő Glastonbury fesztiválon. A sátorra erősíthető szerkezet 150 grammos, és van hozzá egy akku , tehát ha fúj a szél nem kell azonnal a sátorhoz rohanni a mobillal, az aksiról később is lehet tölteni. Az Orange a texasi egyetemet bízta meg a szélkerék kifejlesztésével. Vajon a Pannon, a T-Mobile vagy a Vodafone előrukkol valami hasonló ötlettel az idei Szigetre, vagy megint csak a minőségi mobil tartalmak fogyasztására próbálják majd rávenni az embereket? Egyébként meg ciki, hogy nem a Pannon vagy a Telenor dobja piacra a szélkerekes töltőt, hiszen több mint egy éve kék propellerekkel reklámozzák magukat.


Két luxusautógyártó is saját mobillal állt elő a napokban: először a Porsche, majd a Hummer mutatta be saját telefonját. A francia ModeLabs dizájncég ügyesen átültette a HT1 mobilokra a Hummerek szögletes formavilágát. Egyelőre nem tudni, hogy a háromszáz eurós HT1 ugyanolyan falánkan eszi-e az áramot, mint ahogyan a Hummer eszi a benzint, és arról sincs információnk, hogy a Pentagon rendelt-e már belőle egy nagyobb szállítmányt.Egy Kínában jól ismert távközlési gyártócég napelemmel felszerelt mobiltelefont készített. A Hi-Tech Wealth (HTW) azt állítja, hogy a világon elsőként használnak napelemet mobilaksi töltésére, ami persze csak akkor igaz, ha nem vesszük figyelembe a nem mobilba épített napelemes töltőket. A cég szerint egy órás napfürdőzés 40 perc beszélgetésre elegendő, ami egy kicsit soknak tűnik. Sajnos nem valószínű, hogy a közeljövőben ki tudom próbálni a készüléket, noha a HTW 2007-ben hat modellt is bemutat a kínai piacon. Csak éppen nem ezt nem úgy kell érteni.

Rovataink a Facebookon