
További Jog cikkek
Megsemmisítette egy amerikai bíróság Michigan múlt szeptemberben hozott törvényét, amelyben az állam megtiltotta az erőszakos videojátékok eladását és bérbe adását kiskorúaknak. A törvényt múlt szeptemberben léptette hatályba az állam kormányzója, Jennifer M. Granholm. A kormányzó akkor azt mondta: „A törvény a józan észen alapul, és a szülők kezébe ad minden eszközt arra, hogy megvédjék gyermekeiket az erőszak és a szex ellen”.

25 to life, a zsarugyilkos játék
A törvény szerint az a program számít „ultraerőszakos, explicit videojátéknak”, amely folyamatosan és ismétlődően ábrázol kirívó és gyűlöletkeltő erőszakot. Ez utóbbit a törvény úgy definiálja, mint „fizikai sérülést vagy fizikai erőszakot ábrázoló, valódi vagy szimulált képi megjelenítést, amelyen az erőszakos cselekedeteket valósághűen ábrázolt emberi lények ellen hajtják végre”. A tiltott cselekedetek között szerepel a gyilkosság, a kegyetlenkedés, a végtagtól való megfosztás vagy egyéb testrészek csonkítása, a törvénybe ütköző szexuális jellegű cselekedetek és a kínzás is.
A jogszabályt hatályba lépése után azonnal megtámadták a szakmai szervezetek, többek között a játékszoftvereseket tömörítő Entertainment Software Association (ESA), a videoforgalmazók szövetsége és a michigani kiskereskedők, azon az alapon, hogy a pontatlanul megfogalmazott törvény korlátozza a kifejezéásszabadsághoz fűződő jogokat.
Egy körzeti bíróság már november elején ideiglenesen hatályon kívül helyezte a törvényt, az indoklás szerint azért, mert az állam „nem tudta demonstrálni azt a feltételezett kárt, amely ellen védelmezni szándékozik” a fiatalkorúakat.
A kifejezés egy formája
Egy múlt pénteki ítéletében az ügyet tárgyaló bíró, George Steeh végleg megsemmisítette a jogszabályt, azzal az indoklással, hogy a videojátékok a szabad kifejezés egy formáját jelentik, csakúgy, mint a filmek vagy a tévéműsorok. Steeh azt az érvelést is elutasította, miszerint a számítógépes és konzoljátékok interaktív természete korlátozná azt a védelmet, amelyben az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése (First Amendment) a sajtó- és szólásszabadságot részesíti.
Az ítélet indoklásában Steeh kifejti: „A [Michigan] állam által elvégzett kutatásnak nem sikerült bebizonyítania, hogy a videojátékok bármikor bárkit erőszakos cselekedetek elkövetésére sarkalltak volna, sőt azt sem, hogy küszöbön álló erőszakkal fenyegettek volna”.
Az ítéletnek és az indoklásnak hatása lehet az Egyesült Államokban folyó több hasonló perre is. Alabama államban épp most tárgyalják a GTA Cop Killer (zsarugyilkos) néven emlegetett ügyet, amelyben a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy egy helyi tinédzser, Devin Moore valóban a Grand Theft Auto hatására, illetve a játékból tanultak alapján gyilkolta-e meg három áldozatát, köztük két rendőrt.

Az oldalról ajánljuk
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Brand and Content
Tudta, hogy a maradék pizzából vagy párizsiból elektromos áram is lehet?
A lakossági konyhai élelmiszer- és zöldhulladék gyűjtése egyre több helyen elérhető, de mitől lesz értékes a maradék élelmiszer? És hogy lehet mindebből egy paksi atomerőmű termeléséhez mérhető energiaforrás?
2 órája
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05