További Mobil cikkek
Barcelonában két nap alatt többször végigjártam a 3GSM kongresszus területét, több tucatnyi standnál megálltam kérdezősködni, és tízkilónyi színes prospektust meg szórólapot gyűjtöttem össze, ennek ellenére most sem igazán tudnám megmondani, hogy az idén melyik technológia tolja majd előre a mobil iparág szekerét. Talán azért, mert a wifi, wimax, bluetooth, 3G, hsdpa, dvb-h, t-dmb, voip és a többi, frappáns betűszavakkal nem jelölhető megoldás ugyanolyan fontos szerepet kap, és a legnagyobb hangsúly ezeknek a technológiáknak az összebuherálásán lesz. Vagyis a mobilban egyesül minden, ami a személyes szórakoztatással és kommunikációval kapcsolatos.
Steve Jobs arca biztosan iMac-fehérré sápadt, amikor meglátta a legújabb zenelejátszós mobilokat, mert sokkal jobbak bármelyik iPodnál. A Sony Ericsson W950 elképesztő szépségével és stílusával biztosan az év egyik slágere lesz, megadva az esélyt az eladási listán hátul kullugó japán-svéd vegyesvállalatnak, hogy kicsit megerősítse pozícióját. A W950 gombjai beleolvadnak az előlap síkjába, érintőképernyője hüvelykujjal is könnyen böködhető, egyszerűen jó érzés volt a kezembe venni. Négy gigabájtos flashmemóriával van felszerelve, csatlakozni tud a 3G-re, és a teljesen új Symbian 9.1 operációs rendszer fut rajta, viszont nem szabványos jack dugós fülhallgatót használ, mint legfőbb vetélytársa, a Nokia N91. A merevlemezes, szintén négy gigabájtos N91 egyik érdekessége, hogy wifin és 3G hálózaton is az internetre köthető, ráadásul Symbian S60 oprendszerén egy magyar fejlesztésű fájlcserélő kliens, a Symella is futtatható.Néhány szakértő azt állítja, hogy a mobiliparban a zene éve 2005 volt, de ezt nehéz elhinni, hiszen e két készülék valamikor idén kerül a boltok polcaira, és most jelent meg egy raklapnyi kiegészítő a zenehallgatáshoz. E téren a Motorola hozakodott elő a legérdekesebb fejlesztésekkel: nagyszerű megoldás a különféle sportokhoz ajánlott fejhallgatóin a tekerhető hangerőállító, és övék az egyik legszebb bluetooth headset, de a morc biztonsági őr nem engedte meg, hogy lefényképezzem.
Teljes képtelenség
A magabiztos gyártók szerint az idei év slágertémája a mobil tévézés lesz, de valószínűleg csak arról van szó, hogy a mobil tévék bemutatásához ideális terep lenne a németországi vb, ezért megpróbálják elhitetni velünk (és magukkal is), hogy készek a piaci megjelenésre. A Nokia standjánál kezembe vettem a DVB-H szabványú tévéadások fogására alkalmas N92 mobilt, és a mobilhoz láncolt szakértő éppúgy rámutatott a kereskedelmi szolgáltatás nehézségeire, mint a technológia előnyeire.
Pontosan azért jó a DVB-H, amiért a 3G hálózaton történő tévézés megbukott: nem kell fizetni a letöltött adatmennyiség után. A fizetős csatornák onlájn aktiválhatók, és a műsor árát csak a hónap végén kell kifizetni. Sajnos a földfelszíni digitális műsorszórás, a DVB-T bevezetése hazánkban és máshol is lassan halad előre, és még csak néhány országban kísérleteznek az erre épülő DVB-H technikával.
Ha nagyon nem jön be a DVB-H, akkor még mindig lehet interneten filmeket letölteni, a nagyon széles sávú HSDPA technikát kifejezetten videók letöltésére találták ki. Az NEC standjánál el is kezdtem böködni egy demonstrációs laptop egerét, de semmi sem ment. Nemsokára megjelent egy fiatal technikus, néhány rebútolással helyreállította a kapcsolatot, és innentől másodpercenként három megabittel érkeztek a videók a csúcstechnikás NEC mobilon át a laptopra. A jelet egy új bázisállomás küldte, amely körülbelül két centiméterre volt a mobiltól, nagyobb távolságban és több felhasználóval azonban jócskán lecsökkenhet a sávszélesség.
Mobil a tévében
Sokan persze csak röhögnek az egészen, hiszen miért akarnánk filmeket nézni a mobilok hatcentis kijelzőjén? Nem akarunk, de nem is kell. A számítógépes grafikus processzorokat gyártó Nvidia GoForce 5500 mobilos csip 1024x768 felbontásban tud tévéadást, játékot vagy filmet lejátszani, és kezeli a tévékimenetet, tehát a mobilok lazán ráköthetők lesznek egy tévére. Még amiatt sem kell aggódni, hogy a mobilon tárolt tartalmak elvésznek, ugyanis megjelentek olyan SIM-kártyák, amelyek tárolni tudják - és a mobilszolgáltató szerverével szinkronizálják - a letöltött tartalmak licencét, így készülékcserekor mindent megtarthatunk.