Folyamatban van annak a tanácsadó cégnek a kiválasztása, amely a bevezetést és a pályázat előkészítését hivatott megalapozni. Ennek során születhet döntés arról, milyen feltételekkel, hány szolgáltató és milyen díj fejében juthat licenchez.
2005-ben indulhat a szolgáltatás
A költségvetési törvény tervezete szerint az állam jövőre 15,8 milliárd forint bevétellel számol ebből. Kovács elmondta, hogy a fenti ütemezés alapján az eredeti tervek szerint 2005. január 1-től indulhat be az új szolgáltatás.
Az Ericsson pénteken zárult egyhetes rendezvényén azt mutatta be, hogy mind vezetékes, mind mobiltechnológiai környezetben kész olyan széles sávú informatikai megoldásokat szállítani, amelyek segítségével a távközlési cégek gazdaságosan nyújthatnak extra szolgáltatásokat.
Kétmillió felhasználó a világban
Jan Uddenfeldt, az Ericsson konszern technológiai vezérigazgató-helyettese kifejtette: az UMTS immár érett technológia, amit az is bizonyít, hogy míg az év elején még csak 100-200 ezer felhasználója volt, napjainkra ez a szám elérte a kétmilliót. Az ügyfelek fele Japánban, a másik fele pedig Európában található.
Uddenfeldt szerint 2004-ben robbanásszerű fejlődés várható ezen a téren, e technológia ugyanis a GSM premierjéhez hasonlítható helyzetben van napjainkban. A vezérigazgató-helyettes elismerően fogalmazott a magyarországi mobiltelefon-penetrációról, s szerinte fajlagosan az adatforgalom szintje is elég magas.