Google: a harmadik évezred Microsoftja

Vége van a nyárnak, visszaértek Mountain View-ba a szabadságról a Google píárosai, és néhány nap alatt elintézték, hogy megint körülöttük forogjon a világ. Gyors egymásutánban bejelentették a Google Talk-ot, ami határozott kacsintás az új trend, a netes telefónia felé, és a Google Desktop Search felbúsztolt változatát, amivel a cég beljebb lép azon a vidéken, ahol évtizedek óta egyeduralkodik a világ legerősebb számtech-cége, a Microsoft.

Saját brózer, oprendszer

A techvilág régóta gyanítja, hogy a Google nagy dobásra készül, csak azt nem tudja pontosan, mire. Akinek kevés a fantáziája, böngészőt vizionál, és nem alaptalanul, mert a Google tavaly ősszel több brózeszakértőt is elcsábított a Microsofttól, és vett magának egy javás embert, a volt Sun-guru Joshua Blochot; egy ideje látványosan smúzol a nyílt forráskódú Mozilla fejlesztőivel, illetve bejegyeztette a gbrowser.com domént, amiből még a legóvatosabb szakértők is azt a következtetést vonták le, hogy a Google saját böngészőt akar.

Ahhoz sem kell nagy ész, hogy valaki egy készülő operációs rendszerrel hozza hírbe a Google-t: miközben a piac több mint 90 százalékát a sokat szidott, behemót Microsoft uralja, a versenytársak botladoznak. A Linux lassan elvész saját disztribúciói között, az Apple épp most adta föl a vas és a szoftver megbonthatatlan egységének koncepcióját és költözik stikában a pc-re, a Sun Solarisa elvan a szervereken, az IBM OS2-je, a BeOS és a többi alternatíva halott. Amióta a Google tavaly tavasszal beszivárgott a deszktopra, benne van a levegőben egy saját operációs rendszer lehetősége, különösen mert a piac éhes, a felhasználók meg unatkoznak.

Mivel a cég szinte mindent a netre épít, dobozos terméke pedig nincs, és lehet, hogy nem is lesz, elképzelhető, hogy egy Google-féle operációs rendszer osztott elven működne, és épülhetne akár az Oracle-alapító Larry Ellison által 1995-ben megálmodott hálózati komputerre: a felhasználó lebutított kliensgép előtt ül, a programok és az alkalmazások a hálózaton futnak, a Microsoft meg legózhat az eladatlan dobozos XP-vel, amíg meg nem unja.

Jön a GoogleNet?

És hogyan működne egy Google-féle hálózati operációs rendszer? A mainstream sajtó nagyjai nem sokat beszéltek ugyan róla, de az sem elképzelhetetlen, hogy a Google félig titokban saját internetet barkácsol magának, aminek a vége az lehet, hogy a sóher önkormányzatokat és a koncon marakodó szolgáltatókat megelőzve drótnélküli ingyennettel látja el az Egyesült Államokat. A cég ugyanis egyre-másra vásárolja fel Amerikában a használaton kívüli optikai kábeleket, és nem kizárt, hogy létrehoz egy olyan alternatív internetet (bár még nincs, neve már van: GoogleNet), amelyen kis túlzással azt csinál, amit akar. Mint a háború: akié az infrastruktúra, azé a győzelem.

Egy hadgyakrolat már sikerült: a Google nemrég fölényesen nyerte azt szerepjátékot, amelyben harvardos és MIT-s hallgatók előre lejátszották az internetes világháborút. A diákok csapatai a négy nagy játékost, a Google-t, a Yahoo-t, az Microsoft-féle MSN-t és a Time Warner AOL-jét szimulálták. A Google végül az elemzők szerint elsősorban azért maradt állva, mert mindent egy lapra, a technikai innovációra tesz fel, és nem téved olyan ismeretlen, ingoványos és üzletileg kiszámíthatatlan területekre, mint amilyen a média.

A játékháborúban az is kiderült, hogy a Google egyetlen ellenfelet lát maga előtt, és az természetesen nem az unalmas, elfogadható színvonalú szolgáltatásra törekvő Yahoo vagy az AOL, hanem az ősellenség, a világ harmadik legnagyobb cége, a Microsoft.

Google: a számítástechnika Microsoftja

Furcsa lenne, ha Redmondban nem ülne össze naponta legalább egy válságstáb a Google miatt. Amikor a kaliforniai cég tavaly megjelent a tőzsdén, egyből 1,6 milliárd dolláros bevétele származott a részvénykibocsátásból, és idén további 2,2 milliárdot vár egy újabb akciótól. A Google néhány hét alatt felküzdötte magát a Financial Times legnagyobb vállalatokat rangsoroló ötszázas listájának első száz helyezettje közé; értékét akkor 53 milliárd dollárra, most, egy évvel később másfélszer annyira, 78 milliárd dollárra teszik.

A garázsból kinőtt Google fejlesztésfilozófiájának alaptétele, hogy mindent egyetlen megkérdőjelezhetetlen sikerű termékére, a webkeresőre alapoz. Az 1998-as premier óta olyan pozícióba verekedte magát a cég, hogy a weben keresők csaknem fele a Google-t használja, de a Google motorja hajtja a nagy vetélytárs AOL-en kívül az Ask Jeeves-t, a Hotbotot, a Lycost és a Netscape-et is. Azok a termékek, amelyeket a Google tavalyi innovációs ámokfutása alatt bemutatott, szinte kivétel nélkül a keresésparadigmára épülnek, nyilván mert ha a felhasználók - és a piac - a Google-t a kereséssel azonosítják, érdemes minél többször kijátszani a kártyát.

A Google szerint a világ egyetlen információhalmaz, és megismeréséhez - a tudáshoz - a "keresésen" keresztül vezet az út - bármit is jelentsen a keresés. Egy évtizede még kiröhögik, aki azt állítja, hogy egy egyszerű szorzáshoz, gyökvonáshoz vagy mértékegység-átváltáshoz feltétlenül "keresni" kell, a Google viszont egyetlen jelentéktelen ablak mögé zsúfolt mindent, amit szerinte tudni érdemes, akkor is, ha ez a tudás saját készítésű vagy vásárolt tartalmat jelent, és akkor is, ha a web legsötétebb bugyraiba rejtette egy belorusz olajbáró. A Google nagyszerűen játszik a szóval, és használja, amivel a hírét szerezte: a keresés-paradigmára illeszti azt is, ha pontos időt, híreket és részvényárfolyamokat nyom valós időben a számítógépre (Google Desktop Search); azt is, ha utcaszintre bontott felülnézeti térképet ad grátisz (Google Maps), és azt is, ha egyszerűen úgy dönt, beszkenneli a világ legnagyobb könyvtárait (Google Print).

A legjobb példa erra a Froogle, ami intuitívnak intuitív ugyan, de mégis csak egyszerű online bolt, ahol a vásárlás a megszokott keresőfelületen keresztül zajlik, a vevő mégis úgy érzi, információhoz jut, pedig csak egy közértben bolyong, és végül úgyis a kasszánál köt ki.

Jóindulattal a világuralomért

A Google fejlesztésfilozófiájának másik alaptétele a felhasználók és a fejlesztő érdekeinek érvényesítése akár azon az áron is, hogy elmarad a rövid távú haszon. Ott a zászlóshajó, a google.com, amelynél visszafogottabb zászlóshajót el sem lehet képzelni. A szájt máig megúszta banner nélkül, a kék színű, aláhúzott találatok ráadásul a web hiperfunkcionális gyökereit idézik, sokkal közelebb a telnetes-szöveges interfészhez, mint a lélekgyilkos animáltgif-parádéhoz. A fejlesztők azért járnak jól, mert gyakorlatilag bármit ráakaszthatnak a Google-re, hiszen a cég rendelkezésükre bocsátja az API-t (application programming interface, alkalmazásprogramozási felület), és ezzel sokkal jobb fej benyomását kelti, mint a Microsoft, amit forrásait páncélszekrényben őrző, szabadalmi perekben fuldokló hatalmasságként retteg a világ.

A Google gyakran idézett mottója, a "Don't be Evil" (ne légy gonosz) egyértelmű üzenet a Microsoft sokszor erőszakosnak titulált üzletpolitikájára, és szerény, kockás inges, kockás fejű geekeknek tünteti fel a Google alapítóit, Sergey Brint és Larry Page-et, illetve a vezérigazgatót, a Novelltől importált Eric Schmidtet.

Attól viszont, hogy nem gonosz, még törhet világuralomra: a jó imidzs ellenére a Google ugyanolyan agresszív-expanzív üzletpolitikát folytat, mint vetélytársa. Ugyanazokat az eszközöket viszont bolond lenne használni. És ha Google-nek csak egy csöpp esze is van, nem száll be ugyanabba a liftbe, amivel a Microsoft feljutott a tetőre, vagyis nem kezd dobozolni, vírust irtani és hibajavító készletekkel bajmolódni - elvan azzal, hogy jobban megcsinálja, amit Redmond már rosszul megcsinált, ráragaszt egy Google-címkét, és elosztogatja ingyen.

Pénz lesz a reklámból, különösen ha az elérés is ingyen van, és az internetet úgy hívják: GoogleNet.