Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Kamikazéban meghalni a császárért

2009.06.09. 22:00 Módosítva: 2009.06.09. 21:56
Repülőből ki, csatahajóba be, onnan tovább a tengeralattjáróba – a Battlestations: Pacificben a játékos úgy váltogathatja a járműveket, mint más a fehérneműjét. Éppen ez adja a játék hangulatát és különlegességét, miközben stratégiai teendőink is akadnak. Remek műfaji katyvasz magyar fejlesztőktől.

A magyar játékfejlesztők láttak már szebb napokat is. Több cég válságban vagy már meg is szűnt, jellemző, hogy a külföldi stúdiók magyar részlegei muzsikálnak a legjobban. Ilyen például az Eidos Hungary, amiről ugyan szintén terjengtek a feloszlásukat híresztelő pletykák, de ezeket igazából soha nem vettük komolyan. Két éve hallottuk utoljára a cégről, amikor a Battlestations: Midwayt kiadták, esedékes volt már tőlük egy újabb játék. Most meg is érkezett: a Battlestations: Pacific a Midway kipofozott, fényesebbre polírozott verziója. És ennek csak örülhetünk, az elődre ugyanis ráfért egy nagygenerál.

Pörlhárborító viselkedés

A játék természetesen a második világháborúban játszódik, ami olyan a magyar játékfejlesztésnek, mint John Woo-nak a lassított jelenet vagy a Dallasnak Bobby. Egyszerűen nem bírnak meglenni nélküle, hiába írta le már tucatszor a szaksajtó, mennyire kínos és unalmas, hogy szinte kizárólag a második világégés véres hat éve képes megmozgatni a magyar fejlesztők fantáziáját.

A Battlestations: Midwaynek már a címe is mutatta, hogy a csendes-óceáni fronton kell helytállni. A játékban csak az amerikaiakkal rendezhettük a fokozódó nemzetközi helyzetet, a folytatás azonban rádobott erre még egy hadjáratot: végre lehetünk a japánokkal is. És ez a játék egyik legnagyobb vonzereje, mert az ilyen háborús játékokban mindig a „mi lett volna ha” szituk a legizgalmasabbak. A Battlestations: Pacific 14 jenki küldetése mellett 14 további pályán azt is lejátszhatjuk, mi történt volna, ha Jamamoto admirális flottája Pearl Harbor és az első győzelmek után nem törik meg a Midway-szigeteknél. A küldetéseket összekötő magyarázatok ezt szépen és különösebb sci-fi elemek nélkül levezetik: a japánok végül elfoglalják Hawaii-t, és ezzel ellenőrzésük alá vonják gyakorlatilag az egész Csendes-óceánt.

Vízen, vízben, levegőben

A program másik erőssége, hogy ügyesen keveri a játékműfajokat. Ha nagyon szakszerű akarnék lenni, azt mondanám, hogy a Battlestations: Pacific egy stratégiai elemekkel átitatott akció-szimulátor, de abban is kiegyezhetünk, hogy élvezetes műfaji katyvasz az egész. A küldetések során általában egy repülőkből, hajókból, esetleg még tengeralattjárókból álló sereget irányítunk oly módon, hogy egyszerre mindig csak egy harci jármű pilótafülkéjét vagy fedélzetét foglaljuk el. Létezik viszont egy kisebb stratégiai térkép, amin az összes egységünknek adhatunk egyszerű utasításokat például egy sziget elfoglalására vagy egy kikötő megtámadására. A játék tehát nagyjából úgy zajlik, hogy kiadjuk ezen a térképen a megfelelő parancsokat, aztán olyan járműre pattanunk, amelyikben éppen nagy szükség van ránk. Ha hajókat kell gyorsan megsemmisíteni, nehézbombázóba ülünk, ha heves légitámadást kapunk, gyorsan átváltunk egy hadihajóra és annak légvédelmi ütegével megtisztítjuk az eget. Igen élvezetes tud lenni ez a változatos játékmenet, és megteremti az illúziót, hogy a játékos egymaga vezényli az egész ütközetet.

Szerencsére a készítők nem a „hatszáz virtuális botkormányt megrángatok, és akkor talán fel tudok szállni” receptre készülő élethű szimulátorok felé vitték el a repülők irányítását, hanem az akciójátékok felé. Felszáll, célra tart, lő. A kezelést ugyan így is szokni kell kicsit, de ha rááll a kezünk, játszi könnyedséggel vezethetjük csatába a légiflottát, amiben olyan különlegességek is megtalálhatók, mint a japán Kikka kísérleti repülő, amiből összvissz két darab készült, vagy az Oka kamikazék. Összesen több mint száz különböző járművet próbálhatunk ki a játékban, mindegyik más fizikai jellemzőkkel bír, viszonylag életszerűen adva vissza az irányításbeli különbségeket.

És éppen ebből adódik a játék talán legnagyobb hibája. A nehézkesebb hajók és a tengeralattjárók kommandírozása ugyanis – ha éppen nem kell lőni – nem olyan élmény, amitől az embernek a füléből csorog ki az adrenalin: betekerjük a kormányt a cél felé, aztán megyünk előre a virtuális húsz-harminc csomóval, amíg nem történik valami. És olykor percekig nem történik semmi, amitől le-leül a játékmenet. Egy időgyorsító funkcióval ügyesen ki lehetett volna küszöbölni ezt az apróságot. Egyébként a probléma inkább a japán küldetésekben jelentkezik, az amerikaiak valahogy pörgősebbek. És aki befejezi mind a 28 küldetést, öt multiplayer játékmódban mérkőzhet meg más játékosok ellen. Ezek közül talán az Island Capture a legizgalmasabb: kezdéskor kell vásárolnunk egy kisebb sereget, amivel nekiállhatunk szigeteket foglalni, amivel újabb egységekhez juthatunk –, persze ez nem könnyű, ha hét másik játékos is ugyanerre törekszik.

Midway újratöltve

A járműváltogatás már a Midwayben is megvolt, szóval a játékmenet nem sokat változott – annál inkább a kivitelezés. Látszik, hogy a készítők az utóbbi két évben inkább a külcsínt pofozgatták, igyekeztek kijavítani az első rész megjelenítési hiányosságait. A Midwayben például egyáltalán nem volt növényzet a szigeteken, és ettől nagyon kopárnak tűntek a hátterek. Most sokkal jobb a helyzet, és a víz csillogása is jóval életszerűbb, mint az elődben. Sekély vízben pedig lelátni a tengerfenékig, ami látványnak nagyon szép, de csalóka tud lenni, amikor az ember azt számolgatja, hogy hány métere van még felkapni a lefelé tartó repülőjét. A környezet mellett egyébként minden egyes repülőt és hajót újraterveztek, részletesebb modellek és szebb textúrák születtek. Így végső soron lényegesen jobb ránézni a Battlestations: Pacificre, mint a Midwayre – egyedül a robbanásokkal nem voltam kibékülve, láttunk már ezeknél sokkal szebbeket más játékokban.

Aláfestő háttérzenének nagyzenekari műveket rögzítettek a készítők, és ezek jól be is váltak, de a hangokról már nem tudok ilyen jókat írni. A szinkron a játék nagy gyengéje, a küldetések előtt egy hang élettelenül ledarálja, mi a teendőnk, és ez a megoldás már tíz éve is ciki volt.

Ezzel együtt a Battlestations: Pacific elismerésre méltó folytatás, amivel jó játszani – nagyjából ilyennek kellett volna lennie már a Midwaynek is. Még egyszer azonban nem lehet eljátszani, hogy az Eidos Hungary előveszi a régi csizmát és kicsit kisuvickolja. A következő játékuknak már jóval eredetibbnek kell lennie, és lassan az alapokhoz is hozzá kell nyúlniuk.

Kezdhetnék például azzal, hogy végre hátat fordítanak a második világháborúnak.

Battlestations: Pacific

Megszépült folytatás változatos játékmenettel és egy új hadjárattal. Ilyennek kellett volna lennie az előző résznek.