Irén, Írisz
6 °C
15 °C

A játékokat hibáztatják a virginiai ámokfutásért

2007.04.17. 15:42
"Vajon mennyi idő múlva hozzák kapcsolatba a videojátékokat a történtekkel?" – tette fel a kérdést a hétfői virginiai mészárlás után a Wired bloggere. Néhány óránál nem kellett több: bár az elkövetőről még semmit nem tudunk, a játékokat máris többen támadják a sajtóban.

Először a Reuters hírügynökség idézett egy "iskolai lövöldözési szakértőt", aki kifejtette, hogy bizonyos kutatások szerint a videojátékok összefüggésbe hozhatók a diákokban jelentkező agresszióval. A cikk ezt mintegy mellékesen említette meg, nem utalt arra, hogy a virginiai események mögött is a játékok állnak. Megtette ezt viszont a keresztény-konzervatív oldal emblematikus alakja, Jack Thompson.

Littleton újratöltve

A floridai ügyvéd a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy az eset nagyon emlékeztet arra, ami 1999. április 20-án a coloradói Littleton város Columbine középiskolájában történt. Akkor az iskola két tanulója néhány perc alatt 13 embert lőtt agyon, 24 embert megsebesített, majd magukkal is végeztek. Thompson ezután felsorolta, milyen hasonló iskolai lövöldözések történtek 1999 óta, megemlítette az általa sokat támadott GTA-sorozatot és a Super Columbine Massacre RPG nevű játékot is – ez utóbbi a littletoni lövöldözést dolgozta fel.

Thompson világossá tette, hogy szerinte a virginiai mészárlás nem az utolsó ilyen jellegű tragédia, és a játékok szigorúbb elbírálására szólított fel. Nyilatkozatát elcsukló hangon azzal zárta, hogy ő minden nap azért imádkozik, hogy a gyerekével semmi baj ne történjen az iskolában, ami egyáltalán nem biztonságos hely.

Thompson után nem sokkal Dr. Phil, az Amerika-szerte ismert teledoktor is beszélt a CNN-en. A videojátékokkal kapcsolatban megszólalók közül egyedül ő utalt arra, hogy a játékok legfeljebb csak eleve beteg emberekben – pszichopatákban, szociopatákban – válthatnak ki dührohamokat. Ezzel együtt ő is azon a véleményen volt, hogy a játékokban (és egyáltalán a populáris kultúrában) jelentkező erőszakot vissza kell fogni.

Szigorra számíthatunk

Az erőszakos játékok elleni tiltakozások először a littletoni lövöldözés után kerültek be a napi híradásokba. A tettesek motivációját vizsgálva akkor a szülők és a média szinte minden olyan jelenséget hibáztattak, amellyel a két gyilkos kapcsolatban állt. A játékokat támadta akkor a CNN, a Washington Post és a New York Times is.

A betiltásokat, kártérítéseket és szigorító törvényeket követelő támadások azonban az utóbbi időben egyre kevésbé értek célt. A GTA készítőinek legutóbbi játékát, az osztálytársterrort feldolgozó Bullyt például engedélyezte a floridai bíróság. A játékot éppen Jack Thompson vitte a bíróság elé még megjelenés előtt, mert túlságosan erőszakosnak találta. Thompson egyébként korábban kikelt a rezgő játékkontrollerek ellen is.

A támadások a virginiai lövöldözés után valószínűleg újra megerősödnek majd, vélhetőleg a demokraták táborában is. Hillary Clinton két képviselőtársával egy évvel ezelőtt állami pénzből kezdte el vizsgálni a számítógépes játékok gyermekekre gyakorolt hatását. Átfogó tanulmány elkészítésére adtak megbízást az amerikai betegségmegelőző és ellenőrző központnak. A játékkiadók és -forgalmazók szerint a vizsgálat törvényjavaslatokba foglalt cenzúrát készít elő – a virginiai mészárlás újabb gyúanyag ehhez a vitához és a játékipar régóta húzódó háborújához.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!