![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Gates megosztotta a hallgatósággal a számítástechnika jövőjével kapcsolatos elképzeléseit: szerinte tíz év múlva, Moore törvényének és a szoftverek fejlődésének köszönhetően a hardverek annyira elterjedtek lesznek, hogy szinte ingyen hozzájuk lehet majd jutni. (Gordon Moore, az Intel egyik későbbi alapítója 1965-ben állapította meg azt a számítástechnikai törvényszerűséget, hogy az elérhető legnagyobb számítási teljesítmény minden 18-24 hónapban megduplázódik.)
Longhorn 2006-ban
A világ legnagyobb szoftvergyártója szerint az előrelépések lehetővé teszik majd, hogy a felhasználók szóban és kézírással kommunikáljanak a számítógéppel; ezek a technológiák szerinte legalább annyira elterjedtek lesznek, mint maga a Windows.
Valójában a Microsoft már most árul ilyen termékeket, főleg cégek számára. Múlt héten például piacra dobta a Speech Server nevű alkalmazást, mellyel a vállalatok automata ügyfélszolgálatokat hozhatnak létre. Gates szerint a fejlesztői környezetek fejlődése lehetővé teszi majd azt is, hogy a programozók grafikus felületen dolgozzanak, ne a programkódban.
Gates arra is kitért, hogy a következő, Longhorn néven fejlesztett Windows megjelenése valóban elhúzódhat 2006-ig, mint ahogy arról már korábban is pletykáltak. Szerinte a Longhorn alfája megjelenhet még idén, de a teljes fejlesztés eltart még két évig, "attól függően, hogy mennek a dolgok". A Microsoft 6,8 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre az idei üzleti évben júniusig, mondta el Gates.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)