Így tud ölni a tömeg
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
A jelenlegi hírek szerint szombat éjszaka a szórakozóhely befogadóképességénél sokkal nagyobb tömeg zsúfolódott a West Balkánban, ahol három fiatal lány meghalt. Hivatalosan 1600 fő a hely kapacitása, ezzel szemben információink szerint csak a ruhatárba 1800 kabátot adtak le, de szemtanúk szerint jóval több mint kétezren voltak benn (és még a pánik kitörésének idején is folyamatosan mentek be a vendégek).
Acélkorlát, téglafal
Egy ilyen mértékben zsúfolt helyen különösen nagy az esélye a tömegpániknak, ami a túlzsúfoltság miatt nagy valószínűséggel járhat halálos áldozatokkal. A tömegben lévő emberek mozgását kutató fizikusok is azt mondják, hogy a tömeg ereje félelmetes. A sokadalom elképesztő erő kifejtésére alkalmas: ebben a tanulmányban (pdf) az olvasható, hogy egy zsúfolt tömegben az összeadódó fizikai kölcsönhatások olyan erőt hozhatnak létre, ami egy acélkorlát elgörbítésére vagy egy téglafal ledöntésére is elég.
Fizikusok és pszichológusok is évtizedek óta foglalkoznak azzal, hogyan viselkednek, hogyan mozognak az emberek különböző méretű tömegben. Abban egyetértenek a szakértők, hogy ha egy tömegben valamilyen különleges helyzet hatására pánik alakul ki, az könnyen halálos áldozatokkal járhat.
Másként viselkedünk
"A tömeg viselkedése nem jósolható meg az egyénektől külön-külön elvárt viselkedésből, mert nem ilyen jellegű az összefüggés. Tömegben máshogy viselkedünk. A szélsőségesen stresszes helyzetben, pánikhelyzetben is másként viselkedünk, mint egyébként. Az a helyzet, amikor ez a két szituáció összeadódik, az a tömegpánik" - olvasható egy pszichológiai szakblog 2006-os bejegyzésében.
A tömegben három dolog jelenthet veszélyforrást. Az egyik az embereknek az a viselkedése, hogy egy tömegben kialakult pánikban mindenki lényegében ösztönösen kezd el viselkedni, úgy próbálja saját magát menteni, hogy kevésbé törődik másokkal, mint egyéb szituációban. Ezzel azonban sokszor a saját menekülési lehetőségét csökkenti, vagy akár lehetetlenné is teszi.
Manőverezés és nyájszellem
Ez részben azért van, mert minden ember, aki a tömegben halad, úgy próbál a célja felé haladni - és közben elkerülni az ütközéseket a környezetében lévőkkel -, hogy nem feltétlenül a legrövidebb utat választja. Egy túlságosan zsúfolt térben azonban viszonylag kevés lehetőség van az ilyen manőverezésre, ráadásul a tömeg tagjainak többsége ugyanígy mozog - nem feltétlenül tudatosan.
Szerepe van a tömeg együttmozgásában a nyájszellemnek is. A Leedsi Egyetem kutatói szerint kétszáz fő fölötti sokadalomnál az emberek öt százaléka képes befolyásolni a tömeg mozgását. A spontán reakciók miatt ez a nyájszellem tovább ronthatja a tömeg tagjainak a helyzetét.
Tereptárgyak
Ugyanakkor ezt a tényt megfelelő előkészületekkel akár fel is lehetne használni arra, hogy pánikhelyzetek esetén megfelelő irányba és módon mozgassák a tömeget. Más eszközök is vannak, amik csökkenthetik annak esélyét, hogy egy tömegpániknak tragikus vége legyen. Ilyen például az, hogy ha a helyszínen, ahol a sokaság várható, mozdíthatatlan tereptárgyakat helyeznek el.
Ezek ugyanis, bár nehezítik az emberek mozgását, másfelől felosztják a tömeget, megfogják az egy irányból jövő nyomás egy részét. Az ilyen megoldások főként arra jók, hogy koncerten a hátulról érkezők ne préseljék halálra az elől lévőket. 2000 nyarán a roskildei fesztiválon, a Pearl Jam koncertjén kilencen meghaltak és többen megsebesültek, amikor a tömeg túlságosan összezsúfolódott a színpad előtt, és összetaposta azokat, akik a nagy nyomás miatt a földre kerültek.
A tömegpánik rendszeresen vezet halálos áldozatokhoz. Kambodzsában tavaly novemberben csaknem négyszáz ember halt meg egy gyorsan elburjánzó pánikban. Júliusban a duisburgi Love Parade-on több mint húszan haltak meg.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.