Bűzbombával a rendetlenek ellen

2011.09.17. 14:54
Ölni nem öl, vagyis viszonylag humánus, tömegoszlatásra, az ellenség megzavarására és a csapatok szétzilálására mégis tökéletesen alkalmas a hadi célokra kifejlesztett bűzbomba. Izraelnek és az USA-nak is van már.

Ha tömegoszlatásra kerül a sor, bajban vannak a fegyveres erők, mert éles tölténnyel a tömegbe lőni az utóbbi időkben már egyre kevésbé divat. A kézi maroklőfegyver és gépkarabély helyett ilyenkor jön a könnygáz, a gumibot, a vízágyú, és a többi olyan eszköz, amely csak szerencsétlen esetben okoz halált, de ha választhat a tüntető, inkább elkerüli. A fejlesztések azonban nem állnak meg, a tömegoszlatással és úgy általában a hadviseléssel foglalkozó kutatók folyton keresik az új, a korábbiaknál humánusabb megoldásokat. A fejlesztésekben, mint a fegyverek terén sokszor, Izrael és az USA jár az élen: mindkét ország kutatóinak eszébe jutott már az első hallásra viccesnek és veszélytelennek tűnő, valójában ördögi fegyver: a bűz.

A skunk

skunk
A bűzösborzfélék közé tizenkét faj tartozik, legtöbbjük Amerikában, egy részük Ázsiában honos. Közös jellemzőjük, hogy a végbélnyílásuk közelében található két mirigyből irtózatosan büdös folyadékot képesek kilövellni, akár három méteres távolságba is. A tioltartalmú folyadék szagát a záptojáséhoz, a fokhagymáéhoz és az égett gumiéhoz szokás hasonlítani. A bőrre jutva égő érzést kelt, a szembe kerülve időszakos vakságot is okozhat. A bűzösborz csak végveszélyben használja a fegyvert, mert egyszerre csak néhány adagot tud kilövellni, utána tíz napra van szüksége ahhoz, hogy a folyadék újratermelődjön. Természetes ellenségei, a farkas, a róka és a borz (mármint a sima borz) ennek ellenére nem szívesen állnak le vele, mert tartanak a bűztől; az egyetlen kivétel a bagoly, egészen pontosan az amerikai uhu, ami előszeretettel fogyasztja a bűzosborzot, hiszen neki semmi szaglása nincs.

Friss hír szeptember közepén: az izraeli hadsereg többek között bűzbombát is készül bevetni a Palesztinában várható zavargások kezelésére. A hír friss, a bűzbomba nem az. Az ország kutatói 2008-ban már biztosan készen voltak a titkos fegyverrel, amelyet egyes beszámolók szerint használtak is. A BBC tudósítása szerint a Skunk (bűzborz) nevű anyagnak olyan szaga van, mint a rothadó húsnak, a hetek óta büdösödő zokninak és a szennyvízcsatornának együttvéve. Előnye ugyanakkor, hogy kizárólag természetes anyagokból készült, vagyis a bűzön kívül semmiféle káros hatása nincs az emberre: az izraeli rendőrség egyik tisztje szerint „teljesen ártalmatlan, akár meg is lehetne inni”. A csodafegyver konkrét összetételéről csak annyit tudni, hogy a titkos hozzávalókon kívül élesztőt és sütőport tartalmaz. Rendvédelmi szempontból ugyanakkor feltétlen előnye, hogy névadójának váladékához hasonlóan hosszú időn át fejti ki hatását, és az áldozat legalább három napig nem tud szabadulni a bűztől, akárhogy mosakszik.

A bűz reneszánsza

„A rossz szagot okozó anyagok (bűzbombák) a második világháború óta léteznek. Még 1966-ban is történtek kísérletek arra, hogy olyan bűzt fejlesszenek ki, amelyet egyes etnikai csoportok ellen vethetnének be. A szomáliaihoz hasonló katasztrofális katonai akciók és a bűnüldöző erők megújult érdeklődése a büdösítők (malodorants) iránti érdeklődés reneszánszához vezetett – a szándék az volt, hogy tömegoszlatáshoz, esetleg háborúban is bevessék őket” – áll egy 2001-es jelentésben, amit a homoszexuális bomba tervét is leleplező átláthatóság-ügyi szervezet, a Sunshine Project tett közzé.

stink

Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok Izraelt jóval megelőzve kezdett foglalkozni a bűzbomba gondolatával, az 1966-os évszámból pedig egyértelmű, hogy a titkos fegyvert a vietnami háború idején szerette volna bevetni. Az ezredforduló környékén nyilvánosságra került dokumentumokból kiderül, hogy az USA hadügyi kutatólaboratóriuma, a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency), aminek egyébként az internet létrejöttét is köszönhetjük, kifejezetten olyan szagot szeretett volna előállítani, amely a vietnami hadsereg katonáira hatással van, de az amerikaiakra nincs, nyilván mert a baráti bűz legalább olyan kellemetlen, mint a baráti tűz.

Hogy milyen konkrét szagra gondoltak a kutatók, nem tudni, de a dokumentumokból az derül ki, hogy nem a fiziológiai, hanem a kulturális különbségeket igyekeztek kihasználni. A kísérletek célja az volt, hogy „meghatározzák, léteznek-e kultúrák közti különbségek a szaglásban, különös tekintettel a bántó szagokra, és ha igen, milyen mértékben használhatók fel a pszichológiai hadviselésben.”

000 APH2000041710503

Ebből a projektből végül nem lett semmi. Ez azonban nem jelenti, hogy az USA feladta volna a bűzbombával való kísérletezést. Eleve az Egyesült Államok volt az, ahol állami támogatással sikerült kikísérletezni a legbüdösebb bűzt: az illatosítók hatékonyságának tesztelésére létrehozott U.S. Government Standard Bathroom Malodor, vagyis a hivatalos kormányzati vécészag nyolc különböző vegyi anyagból áll, leginkább az emberi ürülék szagára hasonlít, és olyan büdös, hogy még a Guinness-féle rekordok könyvébe is bekerült.

Szabadalmazta a szarszagot

– Miért akarná valaki szabadalmaztatni az emberi ürülék szagát? - teszi fel a kérdést a Sunshine Project 2001-es bűzbomba-hadviseléssel dokumentuma, joggal. A 6,242,489-es számmal 2001-ben hivatalosan bejegyzett szabadalom egy kis texasi cég munkáját dicséri, és nem egy, hanem több szagra is vonatkozik. Közös jellemzőik, hogy organikus összetevőket tartalmaznak, köztük kénvegyületeket és szkatolt, más néven metilindolt, ami a fehérjék rothadásakor keletkező és az emberi ürülék bűzéért is felelős szénvegyület.

„A kellemetlen szagok használata az emberi viselkedés irányítására vagy megváltoztatására vonzó koncepció a modern hadviselésben – írják a feltalálók a szabadalmi bejegyzésben. – A büdösítők mindezidáig túlságosan toxikusak voltak ahhoz, hogy személyek vagy csoportok feloszlatására és ártalmatlanná tételére lehessen őket használni.”

Nem tudni, hogy ebből a szabadalomból-e, de az USA-ban végül elkészült a rettenetes bűzbomba. A Wired biztonsági kérdésekkel foglalkozó blogja, a Danger Room 2008-ban azt írta, hogy az amerikai hadsereg birtokában van a csodaszer, egészen pontosan az XM1063 nevű anyag, amelyről feltételezhető, hogy bűzzel igyekszik jobb belátásra bírni az ellenséget. A Security Management nevű biztonsági magazin úgy értesült, hogy a bűzös anyaggal töltött lövedéket egy 155 mm-es tarackból kell kilőni. Az anyagot így akár 28 kilométerre is el lehet juttatni; a cél fölé érve a lövedékből 152 kis kapszula ereszkedik alá, és képes egy egész hektáros területet bűzbe borítani. A DTIC, a Defense Tactical Information Center még az anyag célba juttatását részletező 2006-os dokumentumot is közölte, ábrákkal és fotókkal megtámogatva. Szakértők szerint az izraeli Skunkhoz képest az XM1063-nak egyetlen baja van, nevezetesen hogy szintetikus összetétele miatt vegyi fegyvernek minősülhet, és bevetése megsértheti az 1993-ban született, 1997 óta hatályos és 165 ország, köztük az USA által is aláírt vegyifegyver-egyezményt, a CWC-t.

bomb450.png

Civil célokra is beválik

Nem akarunk felelőtlenül tippeket adni, de hát senki nem hülye, meg ott az internet, ahonnan kiderül, hogy a bűzbomba a nálunk fejlettebb országokban nemes hagyományokkal bír, és hogy a bűz nemcsak fegyver lehet, hanem számos kulturált civil felhasználási módja ismeretes irodai, iskolai környezetben, sőt a médiában is. Szerencsére bűzbomba Magyarországon is kapható, például ez itt, Fart Bomb néven – a forgalmazó szerint „ez egy esszenciális, megromlott, bepenészedett, berohadt, besűrűsödött fing kavalkád! Ha kiviszed az erdőbe, a görények térden állva könyörögnek majd a receptért”. Aki még azt az 590 forintot is sajnálja, amibe a négy bűzbombát tartalmazó csomag kerül, kísérletezzen a neten fellelhető számtalan recept egyikével, hiszen a bűzbomba, mint tudvalevő,  „vicces, érdekes ajándék minden korosztálynak”.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM