- Tudomány
- Zöld Index
- megszökött párduc
- megszökött szervál
- állatkertből szökött állatok
- veszélyes állatok
Tarthatunk-e otthon fekete párducot?
További Tudomány cikkek
Hogy honnan kerülhetett a szabadba az egzotikus ragadozó, egyelőre nem tudni pontosan. Az biztos, hogy nem állatkertből szökött el, arról tudnánk, mondta az Indexnek Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. A legvalószínűbb verzió, hogy magánszemélytől szökött el az állat, ha pedig így történt, akkor, ma már, csakis illegálisan tarthatták a nagymacskát.
Nem is olyan régen, 1999. január 1-én lépett hatályba az első állatok védelméről szóló törvény Magyarországon, amely kiegészült a veszélyes állatok (köztük a nagyvadak) tartásáról szóló rendelettel. Ekkor még csak a veszélyes állatokat sorolta fel a jogszabály, akiket, megfelelő engedélyek beszerzése után
akár otthon a kertben is tarthattunk, afféle házi kedvencként.
Később, 2016. január 1-én, szigorítottak az előírásokon és a veszélyes állatokat három nagy csoportba sorolták.
A különösen veszélyes állatfajokat, mint például a majmokat, zsiráfot, tigrist, pumát, vagy éppen a fekete párducot ma már
semmilyen körülmények között nem fogadhatunk be
magánszemélyként. Ezek az állatok kizárólag állatkertben, illetve cirkuszi menazsériában tarthatók, és ezeken a helyeken is csak engedéllyel.
Ha viszont nagyon szeretnénk közepesen veszélyes állatokat nézegetni magunk körül, megtehetjük, feltéve, ha cselekvőképesek vagyunk és szereztünk szakmai tapasztalatokat. Ha kedveljük az óriáskengurukat, szürke farkasokat, áspis-, vagy puffogó viperát, tompaorrú krokodilt, engedélyre lesz ugyan szükségünk, és a szomszédoknak is rá kell bólintaniuk különös passziónkra. Kellő elszántsággal azonban nyugodtan hódolhatunk vágyainknak.
Még könnyebb magunk mellé venni tevét, struccot, antilopot, vagy éppen sörényes hangyászt, azaz valamilyen elővigyázatosságot igénylő állatot, szenvedélyünket csak be kell jelenteni a természetvédelmi hatóságnak. Persze cselekvőképesnek kell lennünk, valamint ezeknél az állatoknál is biztosítani kell az előírt tartási és biztonsági feltételeket.
A tetten ért kiskunhalasi fekete párduc esete nem mindennapi. Nagymacskák ugyanis ritkán szöknek meg és kóborolnak az országban. A pár hete Bükkben befogott és azóta koronavírus-fertőzésben elpusztult, testesebb házimacska méretű szervál szökése kivételesnek számít, hangsúlyozta Hanga Zoltán, aki szerint az Afrikában, a Szaharától délre eső területeken őshonos macskaféléről majdnem biztos, hogy ember gondoskodott. A magyar telet pedig nem vészelte volna át ez a trópusi éghajlathoz szokott állat. Ahogy a párduc sem valószínű, hogy megélné a tavaszt, ha nem kerülne elő.
Ha esetleg összefutnánk az Alföldön cirkáló fekete párduccal, nem kell megijednünk, szép nyugodtan térjünk ki előle. Teljesen felesleges fára menekülni, a párduc ugyanis lepipálna minket ebben. Ne pánikoljunk, vagy ijesszük meg. Habár valószínűleg emberek közelében élt, és valamennyire megszokta őket, alaptermészeténél fogva kerül minket.
Nem biztos, hogy a vadonba vágynak
Ha oroszlánok, vagy tigrisek nem is, de más állatok nagy ritkán azért meglógnak ketrecükből, vagy akár az állatkertekből is. Nem azért kelnek útra ravaszul, mert nem bírják a bezártságot. Valójában legtöbbször egy nyitva felejtett ajtón keresztül kitévednek megszokott otthonukból, és igencsak megijednek a szokatlan, félelmetes, új környezettől. Nem kerekednek fel, hogy visszatérjenek Afrikába, vagy az Antarktiszra, hanem mindent megtesznek, hogy visszakeveredjenek gondozóikhoz, és végre egyenek egy jót.
(Borítókép: Fekete párduc. Fotó: Shutterstock)