Mindenkinek rossz a memóriája, de mi az a Mandela-effektus?

Fiona Broome, „paranormális tanácsadó”, 2009-ben egy konferencián volt, amikor megtudta, hogy Nelson Mandela még mindig él (és amit akkor nem tudott Broome sem, majd csak 4 évvel később fog meghalni). Ő ugyanis sok más emberrel együtt, abban a hitben élt, hogy Mandela 1964 és 1990 közötti börtönbüntetése alatt meghalt. Broome ledöbbent és a hirtelen sokktól elnevezte a jelenséget Mandela-effektusnak, ami több embernek az együttes, hamis hite, téves emlékezete valamivel kapcsolatban. Azt hiszik, valami akkor és úgy megtörtént, elhangzott, noha nem. És ami igazán furcsa: ezeknek az embereknek egy kis része még a tények napvilágra kerülése után is ragaszkodik vélt igazához.

Általában ezek az emlékek popkulturális tévedések – filmek, zenék, reklámok szlogenjei, mondatai, vagy történelmi események kollektív téves felidézése. Ilyen például, hogy az emberek nagy része arra a kérdésre, milyen színű volt a Star Wars-ban C-3PO, rávágnák arany, noha az egyik lába ezüstszínű volt. Vagy hogy Darth Vader azt mondja, „Luke, én vagyok az apád”, noha a mondat helyesen így hangzik: „Nem, én vagyok az apád.” Hasonló közös hamis hit, hogy a kőkorszaki család neve Flinstones, pedig Flintstones, és még sorolhatnánk. Az emlékezet furcsa természetéről egyébként sok irodalmi mű és film is készült, amik nem mindig teljes fikciók, gondoljunk csak Proust madeleinjére, vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogására, ami a szerelem emlékezetbe rögzítettségét vizsgálja.

Mindenkinek rossz a memóriája

Egy 2020-as memóriakutatás szerint az emberek háromnegyede elkövet minimum egy hibát egy emlékkép-felidézős kísérletben még akkor is, ha nagyon jó a memóriája. A helyes válaszok soha nem mennek 95 százalék fölé. Az ember emlékezete tehát nem tévedhetetlen.

Ahogy Updike írta, aki épp a Mandela-effektus definiálásának évében halt meg:

Az emlékezet foltos, mintha a filmet nem belemártották volna az előhívóba, csak ráspricceltek volna.

A meg nem történt dolgok, vagy az idő múlásával elhomályosodó események valóságnak tűnhetnek, és a tudás eltorzulhat vagy összezavarodhat. Milyen típusú hibák lehetnek a memóriában? Egész eseményeket tudunk felidézni, amelyek egyszerűen nem történtek meg, de az is előfordul, hogy az emlékeknek csak egy része hamis.

Robert Evans filmproducer híres mondása: „Minden történetnek három oldala van: a te oldalad, az én oldalam és az igazság.”

Magyarázatok

A Mandela-effektus magyarázható például a hamis emlékekkel, de miért alakulnak át az emlékek? A torzulás létrejöhet az érzelmek hatására, az elfogultság ugyanis nagyban befolyásolhatja az emlékeket, és az már tudományosan bizonyított tény, hogy az érzelmileg túlfűtött események általában pontatlan emlékeket idéznek elő. A hamis emlék felismerése valószínűleg szinte lehetetlen, mivel az emlékeink bármelyike lehet zavaros, hibás vagy pontatlan.

A konfabuláció is lehet egy másik ok, ami lényegében hamis állítások sora vagy események anekdotái, amelyek nem tényeken alapulnak. Helytelen információk tömkelegéről van szó, de aki meghallja őket, ténynek fogja tekinteni. 

A konfabuláció gyakori tünete olyan specifikus neurológiai memóriazavaroknak, mint az Alzheimer-kór és más demenciabetegségek.

Van még egy érdekes elmélet a Mandela-effektusra, ami valójában a kvantumfizikából és a húrelméletből vezeti le a jelenséget. Ez a multiverzum-teória, vagyis nem egyetlen idővonal van, a miénk, hanem alternatív univerzumok vagy valóságok keverednek a mi világunkkal.

Az internet is nagyban befolyásolhatja és torzíthatja emlékeinket és előidézheti a Mandela-effektust. Online mindenki kifejezheti saját élményét vagy emlékét egy eseményről, és ezek a potenciálisan hamis emlékek hatással lehetnek mások memóriájára. A helytelen részletek igazságként beépülhetnek mások emlékezetébe, és végül már igaznak tűnnek.

A multiverzum cáfolata

Tim Hollins, a Plymouthi Egyetem kísérleti pszichológia professzora hangsúlyozza, hogy emlékeink esendőek. Például hozza az Asch-kísérletet, amikor az emberek a csoportelfogadás miatt alkalmazkodnak egy nézethez. De azt is megemlíti, hogy az emlékeket a későbbi tanulás és tapasztalás is befolyásolja.

Szerinte a Mandela-effektushoz leginkább illeszkedő jelenség a „lényegi emlék”, vagyis amikor valakinek általános elképzelése van valamiről, de nem feltétlenül emlékszik a konkrétumokra. Ezek az emlékek nem igazán a valóságból, inkább meglévő hiedelmekből, tudásból táplálkoznak. Hollins szerint:

Az emberek hajlamosak túlságosan elhinni saját emlékeiket, még akkor is, ha bizonyítékokkal szembesülnek. Talán ez egyfajta ego védelem.

Ő teljesen kizárja a párhuzamos univerzumok magyarázatát, de megérti, hogy az embereknek miért tetszik ez a teória: emlékezetüket a párhuzamos univerzumok bizonyítékaként tartják számon, hogy megmagyarázzák, hogyan tekinthetik egyidejűleg jó memóriájúnak magukat, miközben szembesülnek az ellenkező bizonyítékokkal.

(livescience)

(Borítókép: Nelson Mandela. Fotó:  Louise Gubb / CORBIS SABA / Corbis / Getty Images)