Mikroműanyagok hullhatnak ránk a karácsonyi hóesésben

Kár, hogy a végtelen variációjú, lenyűgöző hókristályok között is megjelentek a mikroműanyagok, amelyeknek az emberi és állati szervezetekre és egészségre gyakorolt hatása egyelőre nem ismert. Az biztos, hogy megesszük és megisszuk őket, és az is, hogy laboratóriumi körülmények között bizonyítottan károsítják a sejteket, és valószínűnek tartják, hogy ezek a mesterséges részecskék évente több millió korai halálesetet okoznak. 

Azt már eddig is tudtuk, hogy műholdakról is jól látható, Texas méretű lebegő műanyag szemétszigetek úszkálnak a világtengereken, a Tisza mikroműanyag-szennyezettsége pedig már a Gangeszén is túltesz, és hogy plasztikdarabkák jelentek meg a sertés- és marhahúsban is.

Nem csak földön és vízen...

De mostanra kiderült, hogy szelek szárnyán, hóba kötve is terjed, ami azért volt meglepő, mert eddig azt gondolták, hogy leginkább a víz szállítja ezeket a öt milliméternél kisebb, apró plasztikmorzsákat. Nyáron megtalálták az Antarktiszon is, és a jelek szerint mostanra a Föld minden zugába eljutottak, kimutatták már a legmagasabb hegyeken és a legmélyebb árkokban is.

Az első részletesebb tanulmányok ebben az évben jelentek meg a jelenségről. Áprilisban egy francia és skót kutatócsoport fedezett fel mikroműanyagokat a Pireneusokban, amelyeket

Alig néhány hónappal később a svájci Alpok és az Északi-sark érintetlen havában is rájuk leltek a kutatók, és nyilvánvalóan csakis a szelekkel érkezhettek ezekre a tájakra is.

Átlagosan 1760 mikroműanyag részecskét találtak literenként (tíz centiméter oldalú kockatérfogatnyi) a Grönland és Norvégia között jéghegyekre hullott hóban. Ez a szám sokkal magasabb volt az Alpokban, ahol átlagosan 24 600 részecske lapult egy literben. Mindez egyértelműen jelzi, hogy rengeteg plasztikrészecske van a levegőben, kellően sok ahhoz, hogy a levegőben szálló mikroműanyagokat

Nem kicsiben játszunk

Ezek az apró mesterséges anyagrészecskék jellemzően nagyobb műanyagdarabok széttöredezéséből, elmállásából keletkeznek, de kozmetikumokból és ruházatból is bekerülhetnek az ökoszisztémákba, majd a táplálékláncba, és észrevétlenül megeszik az állatok – és mi is. 

Az utánpótlás pedig szinte korlátlan, évente ugyanis nem kevesebb mint 275 millió tonnányi műanyagot dobunk ki, különféle, túlnyomó részben csak egyszer használt kisebb-nagyobb tárgy formájában, majd pótlásukra ugyanennyit le is gyártunk. Ha el szeretnénk képzelni ennek léptékét, akkor úgy is mondhatjuk, hogy évente egy

Kérdés persze, mi ez a szűnni nem akaró műanyagmánia. Miért erőltetjük ezeket a mesterséges anyagokat?

A válasz meglehetősen prózai: ha nem találtuk volna ki ezeket a mesterségesen előállított szerves anyagokat, nagy gondban lennénk, fából és más, a természetben található anyagokkal ugyanis nehezen lehetne kiváltani őket ekkora mennyiségben. Ezért bátran ki lehet jelenteni, hogy az emberi civilizáció egyik nélkülözhetetlen találmányai a műanyagok. Csakhogy nem tudunk velük mit kezdeni hulladékként, olyannyira, hogy a műanyagok 80 százalékát egyszerűen kidobjuk a szeméttelepekre, kiszórjuk az óceánokba, vagy csak úgy, valahová erdőbe, mezőre. A maradék felét újrahasznosítjuk, a másik felét pedig csak úgy elégetjük.

Időről időre felbukkannak ugyan világrengető újdonságok lebomló műanyagokról vagy poliésztert evő baktériumokról, polimerfaló szuperenzimekről vagy éppen üzemanyagot (hidrogént) kinyerő felfedezésekről, de egyelőre, úgy tűnik, foglyai vagyunk a plasztiknak.

(Borítókép: Dukas / Universal Images Group via Getty Images)