Az öregek könnyebben felejtenek
Az idősebb emberek állandóan elmesélik ugyanazokat a történeteket. Egy új kutatás szerint ennek oka, hogy sokkal inkább elfelejtik, kivel osztották már meg az információt, mint a fiatalok.
A kutatás kétféle emlékezetet különböztet meg egymástól: az egyikben az alany tárolja el az információt a környezetéről, a másik azt tárolja el, hogy mit osztott meg másokkal. Az eredmények szerint az idősebbek nemcsak abban tévedtek, hogy kivel osztották meg az információt, de teljesen biztosak voltak abban, hogy nekik van igazuk.
Az idősebben sokkal határozottabbak abban, hogy kinek, mit mondtak el – állítja a kutatás egyik társszerzője, Nigel Gopie, a torontói Rotman Research Institute kutatója. Valószínúleg ez a túlzott önbizalom készteti arra az idősebbeket, hogy ismételjék önmagukat.
A kutatásban negyven, 18 és 30 év közötti egyetemi hallgatót vontak be, valamint ugyanennyi, 60 és 83 év közötti idős embert. A résztvevők ötven állítást olvastak fel hangosan ötven híres ember fotójának. Ezek után megkérdezték őket, melyik állítást melyik celebnek mondták. A kísérlet második részében a celebek nevében olvastak fel ötven állítást, és arra kellett emlékezni, hogy kitől hallották az adott állítást.
A két csoport nagyjából egyformán tudott emlékezni arra, hogy kitől halloták az állítást. A fiatalok 60, az idősek 50 százaléka emlékezett erre. Abban a kísérletben, amelyben azt kellett megnevezni, hogy kinek mondták az állítást, az idősek 21 százalékkal rosszabbul teljesítettek, mint a fiatalok.
A kutatók szerint ennek oka, hogy az évek múlásával az idősek kevésbé tudnak koncentrálni. Vagyis annyira arra koncentrálnak, hogy elmondják a sztorijukat, hogy azt már hamar elfelejtik, hogy kinek mondták el.
Rovataink a Facebookon