Tízbillió zimbabwei dollár jár az IgNobel-díjjal
Többek között szívátültetésen átesett egerek élethosszát opera hallgattatásával megnyújtó tudósok kaptak az idén anti-Nobel-díjat, amelyhez ezúttal már pénzjutalom is járt: 10 billió dollárt kaptak a díjazottak – csak éppen zimbabweit, ami amerikai dollárban 4-nek felel meg, azaz még ezer forintot sem ér.
Az IgNobel-díjjal – amelynek nevét egy szójáték, az angol ignoble, vagyis alantas, méltatlan szó és a Nobel-díj kombinációja adja – furcsa és humoros tudományos kutatásokat jutalmaznak immár 23 éve. A hagyományosan a Harvard Egyetemen tartott csütörtök esti díjátadón valódi Nobel-díjasok adták át a vicces elismeréseket.
A díjat szponzoráló humoros tudományos magazin, az Annals of Improbable Research (Valószínűtlen kutatások évkönyve) társalapító-szerkesztője, Marc Abrahams szerint a céljuk az, hogy először megnevettessék, aztán elgondolkodtassák az embereket. A tudomány, amely önmagában vicces – és nem azért, mert valaki viccelődik rajta – szokatlan fogalom, de egyre elfogadottabbá válik, jegyezte meg a díjátadó szervezője.
Az egeres kutatócsoport tagjai (öt japán és két kínai tudós) újszíves egereket tett ki különféle hanghatásoknak a műtétek után egy héten keresztül. Az egyik csoporttal operákat hallgattattak, főleg Verditől és Mozarttól, a másikkal elektronikus zenét, a harmadikkal semmit, további hat egérrel pedig egyetlen hangfrekvenciát. Az eredmény: az operás egerek átlagosan 26 és fél napig éltek új szívvel, míg a többiek csak 7-11 napig. A kutatók díjukat derűsen fogadták, ketten egérkosztümbe bújva jelentek meg, és Verdi Traviátájából daloltak egy részletet.
A 2013-as kitüntetettek közül kiemelkedik az a két észak-amerikai – egy egyesült államokbeli és egy kanadai – tudós, aki lenyelt egészben egy-egy félig főtt cickányt, hogy megtudja, az emberi emésztőrendszer mely csontjaikat oldja fel és melyeket nem. Ehhez persze alaposan szemügyre kellett venniük emésztési végterméküket.
Maga Abrahams személyes kedvenceként említette az idei díjazottak közül azt a thaiföldi orvoscsoportot, amely tökélyre fejlesztette a férfi hímtag visszavarrását. A péniszlemetszés szinte járvánnyá vált Thaiföldön, és a férfiak mindig ugyanabba a kórházba kerültek. Az orvosok így egyre rutinosabbak lettek, de csodát így sem tudnak tenni: kudarcot vallottak annak a hímtagnak a visszavarrásával, amelyet egy kacsa félig megevett.
IgNobel-díjat kapott az a skót kutatócsoport is, ami matematikai képletet dolgozott ki annak megjövendölésére, hogy egy tehén mikor fog elheveredni és mikor feltápászkodni. Ugyancsak díjazták annak a nemzetközi csapatnak a teljesítményét, amely szerint a ganajtúró bogarak a Tejút alapján tájékozódnak éjszaka – már ha nem felhős az ég.
A díjátadó idén is meglehetősen bolondosra sikerült: az egeres kutatók mini operaelőadása mellett egy Nobel-díjas tudóssal szervezett randiért is versenghettek a résztvevők. A díjazottak szombaton a Massachusettsi Műszaki Egyetemen tartanak rövid előadásokat.
Rovataink a Facebookon