A katolikus egyház tiltotta a villámhárítót

A villámhárító alapelvét Benjamin Franklin találta fel, amikor épp nem amerikai diplomataként dolgozott, filozófusként írt regényt, vált az első híres amerikai sakkozóvá, vagy varrta az egész világ nyakába az óraátállítást. Franklin az 1750-es évek végén már használta a találmányt, de vitatott, hogy ő volt-e az első. A Szibériában található nevjanszki ferde torony építése még korábban kezdődött, de később ért véget – mindenesetre már arra is felkerült a villámhárító.

Nagy jótétemény volt ez. Franklin sokat kísérletezett az elektromossággal, mire rájött, hogy a légköri töltést hosszú fémrudakkal össze lehet gyűjteni, és így ártalmatlanul elvezethetők a földbe vagy az óceánba. Csak jobb, ha nem gyullad ki egy ház, amibe belecsap a villám, nem?

Az egyház komoly teológiai vitákban elemezte, hogy mi lenne Isten akarata, és a villámcsapást is az ő büntetésének tartották. A villámhárító ennélfogva az isteni akarat elhárítása lett volna, így ellenezték a használatát. Persze, nem várták lehajtott fejjel a végzetet: úgy tartották, vihar idején az a helyes, ha a hívek Istenhez imádkoznak, és akkor majd nem sújt le a villám. Mivel viharok idején a villám általában a legmagasabb épületekbe csapott, a híveknek azt tanácsolták, hogy húzódjanak be valahová, ahol biztonságban lehetnek – csak ne a templomba.

A teológusok nem örültek a villámhárítónak, de Franklin igazát is sokan támogatták. Ők azzal érveltek, hogy

ugyanúgy kötelességünk megvédeni magunkat a villámcsapások, mint az eső, a hó és a szél ellen, ahogy azt az Úr lehetővé tette nekünk

– írja egy elektromosság történetét feldolgozó könyv, az Electricity and Magnetism. De az egyház ugyancsak idegesen fogadta a vasút és a vonat feltalálását: a síneket a pokolba vezető útnak látták.

De vissza a villámhárítóhoz. A keresztény egyház viszonylag rövid ideig fújhatott a villámhárítóra – alig két évtizedig. Franklin 1750-ben mutatta be a villámhárító első prototípusát. 1769. augusztus 18-án villám csapott egy észak-olaszországi város bástyájába. Brescia akkor a Velencei Köztársasághoz tartozott, és a hadsereg a San Nazaró-i bástyában tárolt 90 tonna puskaport. A robbanás a város egyhatodát lerombolta, ami nem csoda, mivel még egy kilométerrel arrébb is súlyos kőtömbök záporoztak az égből. Legalább háromezren meghaltak.

A történtek után a katolikus egyház meghátrált, és visszavonta a villámhárítóra vonatkozó tanait.