Boglárka
22 °C
35 °C

Kizárólag űrturistáknak építenek egy Szojuz űrhajót

2008.07.02. 20:56
Az orosz űrkutatási hivatal szerdán bejelentette, hogy megállapodott egy magánbefektetővel egy csak űrturistákat szállító Szojuz űrhajó építéséről. Az első turistaűrhajó a tervek szerint 2011-ben indulhat a Nemzetközi Űrállomásra.

A Roszkozmosz weboldalán megjelent közleményben nem szerepel, hogy ki a magánbefektető, és az űrkutatási hivatal szóvivője sem árulta el az AFP francia hírügynökség kérdésre, hogy kiről van. Az Itarr-Tassz orosz hírügynökség viszont a megállapodásról szóló hírében a már öt űrturistát a Nemzetközi Űrállomásra juttató Space Adventures nevű céget nevezte meg a magánbefektetőként.

A cég júniusban jelentette be, hogy 2011-től már egyszerre két turistát is az űrbe tudnak küldeni egy Szojuzon, egy, a Roszkozmosszal kötendő megállapodás alapján. Akkor a Roszkozmosz egyik munkatársa örömét fejezte ki, hogy a közeljövőben továbbra is együtt dolgoznak az amerikai céggel.

A Space Adventures 2001-ben vitte fel az űrbe az első turistát, Dennis Titót, akit azóta négyen követtek, köztük a magyar születésű Charles Simonyi szoftvermatematikus. A következő űrturista a számítógépes játékok kedvelői között legendásnak számító játékfejlesztő, Richard Garriot lesz, aki októberben indul a Nemzetközi Űrállomásra. Garriott apja, Owen Garriott egyébként űrhajós volt, aki 1973-ban 60 napot töltött a Skylab űrállomáson, majd 1983-ban 10 napot a Spacelab-1-en.

A 2011-es, első kétszemélyes utazás alkalmával a fedélzeten lesz a Google egyik alapítója, az orosz származású Sergey Brin, aki ma a cég technológiai elnöke.