Ilyenek lesznek az új McDonald's-ok

2009.02.09. 15:40
MG 3622

 

A világgazdasági válságot úgy próbálja túlélni szerkesztőségünk, hogy lehetőleg minél több sajtómeghívást elfogad az ingyen ebéd reményében. A múlt héten például Dunakeszi-Budapest határára mentünk az Aquaworld szomszédságába, mert ott mutatták be az új McDonald's-épülettípust Magyarországon először. A korábbi szabványdobozoknál tényleg jobban néz ki, belül pedig meglepően jópofa dolgok vannak.

 

MG 3655

 

A valódi újdonságot - mint elmondták az ingyen ebéd szagára odasereglő újságíróknak - az épület külsején láthatjuk. Kicsit más lett mint a hagyományos pagodatetős mekik. Fautánzatú elemekkel és rácsokkal váltakoznak a nagy üvegfelületek és az olajzöld tetőrészek. Nem mondom, hogy ilyet építek magamnak is, de mindenképpen nagy előrelépés az eddigi formához képet. Sokkal kevésbé monoton és fantáziadúsabb - főleg abban a környezetben, ahová tervezték: a nagy diszkontokból kialakított bevásárlóprérin. Persze ebben benne van az is, hogy ilyen még csak egy van.

Belülről viszont - kövezzenek meg - tényleg tetszett. Az igazat megvallva nem nagyon járok McDonald's-ba (elsősorban, mert félek a bohócuktól), szóval mint megtudtam ami belül van, az nem igazi újdonság. Ilyen a berendezés állítólag Tatabányán, Csepelen meg itt-ott máshol is. Van egy hangulatos kávézórész (a McCafé, ahol a megnyitón egy jazz-zenekar játszott), egy tényleg mutatós francia bisztrót idéző étkező rész, meg két nagy játszószoba: frankó mászókákkal, rajzasztallal, játékkonzolokkal (!). Sajnos a saját képeim csapnivalók lettek, a sajtófotókon meg mindenhol ez a bohóc látható, mint egy polgármester a tornaterem-átadón, de talán azért ki lehet venni mire gondolok.

Annyira dögös néhol, hogy az ember már-már zavarónak érzi benne a papírcsomagolásokat és műanyagpoharakat. Na de ez belsőépítészeti megoldások értékéből természetesen nem von le semmit - sőt! A kávézóban meg úgyis csészében szolgálják fel az italokat.