Eladó Budapest leggyönyörűbb szecessziós villája
Nagyon régóta készülök erre a posztra, és most nem igazán tudom, hogy örüljek, vagy szomorkodjam, hogy megírhatom. Évek óta várom ugyanis, hogy befejezzék az aprólékos felújítási munkákat Dozzi-villán, és én bemutathassam a világnak, milyen gyönyörűség rejtőzik itt a pesti kertvárosban.
Ám most felbukkant egy hirdetés, amely szerint eladó lett. Nem tudom, mi vitte rá a tulajdonost, hogy a szinte teljesen elkészült épülettől megváljon.
Hogy nem befektetési céllal vágott bele egykor, az szinte biztos: ilyen pepecs, éveken át tartó munkát csak szerelemből lehet csinálni. (Ha mégis, akkor szívből kívánom, hogy találja meg a számítását, és azon melegében kezdjen bele egy hasonló felújításba.)
Budapest talán legszebb villanegyede a mátyásföldi, melynek egykori életéről már többször írtunk. Ezen a nagypolgári nyaralótelepen épített magának és családjának egy nyári lakot a mai Koronafürt és Májusfa utca sarkán Dozzi József, a híres szalámigyáros.
A szalámi és az olasz bevándorlók
A ma már hungarikumnak mondott szalámi eredetileg olasz élelmiszer, mely a XIX. század végén honosodott meg hazánkban. Ekkoriban az épülő Budapest volt az ígéret földje, s vagy 15-20 ezer olasz munkás érkezett ide. Nekik mindennapi ételük volt a kenyér és a szalámi, melynek készítési módja eltért az itt divatos kolbászétól.
Egy Barba Nane nevű téglavető is így került Pestre, ahol azonban hamarosan otthagyta az építőipart és szalámigyártásba kezdett. Nemsokára társa is akadt, a szintén olasz bevándorló veje személyében. Ő volt Giuseppe Dozzi, vagyis Dozzi József.
Rákospalotai gyárában a fénykorban 150 munkás dolgozott, testvére, Dávid pedig a Herz-gyár igazgatója volt. Szóval eléggé menők voltak a szakmában: a Pick és a Herz mögött a Dozzi volt a harmadik legnagyobb márka a piacon. Aztán persze jöttek az oroszok, a kommunizmus, és olasz bevándorlóink visszamenekültek Olaszországba*.
(*Mint az egyik leszármazott felesége levélben és kommentben is felhívta a figyelmemet, a keretes végén linkelt cikkben található infók nem teljesen helytállók.Mint írja: "Dozzi József 1946. Március 20- án halt meg tüdőgyulladásban, felesége Frank Katalin pedig 1968-ban, mindketten Budapesten vannak eltemetve a családi sírhelyen gyermekeikkel. Unokáik, dédunokáik, ûkunokáik kôszōnik jól vannak itt, Budapesten. Dozzi Dávid, a testvér volt a Herznél igazgató, majd fúzionált a két gyár! Mátyásföldōn élnek a Dávid leszármazottai." )
A Dozzi-márka eltűnt, gyönyörű épületeik pedig (mint amilyen a háború után bőrgyárrá alakított rákospalotai üzem, vagy a szóban forgó mátyásföldi villa, amit egy időben állítólag lóistállónak használtak) évtizedeken keresztül pusztultak.
A családról és a Dozzi szalámiról itt olvashattok bővebben.
Gyerekkorom óta izgalmasnak találtam ezt az épületet. A furcsa áttört sisakot a tornyán és a rengeteg napraforgómintát. Napraforgós volt a gyönyörű kovácsoltvas kapu, a falakon a stukkók, de ami a legjobban tetszett, hogy a minták felkúsztak az üvegekre is.
Igaz, akkoriban már talán csak egy vagy két eredeti üveg maradt meg az épületből, viszont a romantikus külsőt a bozótos udvar még inkább azzá tette. Valahányszor erre jártam, elszomorodtam, hogy egy ilyen szépség csak úgy pusztul, s az lesz vége, mint számtalan hasonlóan gyönyörű épületnek a környéken: hagyják lerohadni addig, amíg el nem lehet bontani, s a helyén zuglóiasan felhúzni egy társasházat. (Két házzal odébb épp ez történik ugyanebben az utcában, elképesztő ízléstelenséggel.)
Szerencsére nem így lett. Csabai Flóra gyönyörű felújítási–átalakítási terveivel már vagy tíz éve találkoztam. Az összes fontos apró részlet megőrzése mellett szinte megháromszorozta a csöpp villa méretét: az épület tetőtér-beépítést és egy mélygarázst kapott, amit diszkréten hátulról lehet megközelíteni.
A megindult munkáknál különösen tetszett, hogy a nagy fákat meghagyták. (A régi villanegyedek és öreg kertvárosok kincsei a nagy fák. Elvileg ezeket lenne a legkönnyebb pótolni, hiszen azok maguktól nagyra nőnek, azonban ha egy-egy ilyen eltűnik, az új tulajdonos a legritkább esetben pótolja azt hasonlóan nagyra növő fajjal/fajtával.)
A Google Mapson megőrzött képen már elkezdték a munkát: kiirtották a bozótot és lecserélték az elkorhadt léckerítést is egy dróthálóra. Apropó kerítés! Meglepő, hogy a nagypolgári, fényűző villáknak, a díszes kapu mellett gyakran egészen egyszerű léckerítése volt. Kíváncsi vagyok, hogyan csinálják majd meg, hogy a XXI. századi elvárásoknak is megfeleljen, s ne rontsa el az épület összképét. A napraforgófejes oszlopok mindenesetre biztatóak.
Na de lássuk az épületet!
Tudom, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot ez a habos torta. Hogy túl sok a stukkó, az inda, nincs egyetlen szabályos alakú ablak se rajta és még az ereszcsatornát tartó támasz is egy kis kovácsoltvas remek.
Lehet. De én szeretem a szecessziót. Nézzétek meg ezt a részletet. Mintha nem is épület lenne, hanem egy Ady-verseskötet borítója:
A különleges toronysisak (melynek helyreállításáról külön is megemlékeztünk) vagy a két utcára rendezett két egyenrangú homlokzat épp oly nagyvonalú "pazarlás", mint a "díszteraszok", ahova soha nem mehet ki senki. Ez a nagyvonalúság hiányzik ma a régit utánozni próbáló épületekből, és le a kalappal a felújító előtt, hogy erről a nagyvonalúságról nem mondott le.
Na és a hirdetés?
Hogy egy ennyire egyértelműen beazonosítható épületet miért kell a szomszédos utcába címezni, annak csak az ingatlanosok istene a megmondhatója, lendüljünk is túl rajta. A közel 700 milliós ár elég húzós (gyakorlatilag duplája az eladó mátyásföldi villákat bemutató listánk legdrágábbikának).
Egy ennyire egyedi kialakítású, ilyen nívós épületnél elég nehéz megmondani, hogy reális-e ez az ár. Hogy ráköltöttek ennyit, azt könnyen el tudom képzelni. Hogy el fog menni ennyiért, azt nehezebben. És a parkosítás még hátra van, persze annak a költsége elenyésző a vételárhoz képest.
Bár azt tegyük hozzá, hogy tíz szoba van benne kialakítva, 569 négyzetméteren, amit kívülről soha nem gondoltam volna. Érdemes végigkattintgatni a hirdetés képeit, mert van benne pár belülről készült fotó, meg számos keresztmetszeti rajz. (A posztban a saját bénaságaim vannak.)
Ráadásul az egyik képen még látszanak a színminták: egymás mellé felfestett árnyalatok, melyek közül végül kiválasztották a véglegeset.
Nagyon drukkolok, hogy hamarosan új gazdára leljen, aki a parkot is rendbe rakja, bár nekem már az is hatalmas öröm, hogy megmenekült gyermekkorom egyik kedvenc épülete.
Rovataink a Facebookon