Igényes szomszédot kap a neobarokk budai lakóház

Mások szerint hangulatromboló monstrum, egy vicc. ILLIK-E?

2017.02.27. 10:03
02
Fotó: TÉR Alkotó Stúdió / teralkoto.hu

Pár napja a kőbányai önkormányzat új hivatalával támasztottuk fel az illik-e sorozatot, amelyben arról vitázunk, hogy egy új épület vagy annak a terve illik-e a környezetébe. Most Eszter tippjével folytatjuk, aki Budán, a XII. kerületi Törpe utca egyik házával kapcsolatban küldött levelet az Urbanistának.

Mint írja, itt az elmúlt években több bontás is történt. Például az önkormányzat végül eltüntette azt a villát, amelyet a helyi lakók szerettek volna megmenteni, és lebontották a Törpe utca 1/b-t is. Most erről a különleges telekről, és az oda tervezett házról lesz szó.

Hogy miért különleges?

A Kiss János altábornagy utcában épült fel 1927-re az első budai sorház Bauer Emil tervei alapján, melyet akkoriban villacsoportnak nevezetek. Ilyen menő házak vannak benne ma is, mint arról nem is olyan rég az Urbanistán is szó esett.

A kép felső részén a Kiss János altábornagy utca sorházai, melyek a Törpe utca 1/A-ban folytatódnak. Mellette a 2015 decemberében lebontott Törpe utca 1/B, ahova most új társasházat terveznek. A kép alján a Törpe utca 2. látszik, a régi villa, amit azóta szintén lebontottak, s a helyére közösségi ház épül. A felvétel 2011 novemberében készült.
A kép felső részén a Kiss János altábornagy utca sorházai, melyek a Törpe utca 1/A-ban folytatódnak. Mellette a 2015 decemberében lebontott Törpe utca 1/B, ahova most új társasházat terveznek. A kép alján a Törpe utca 2. látszik, a régi villa, amit azóta szintén lebontottak, s a helyére közösségi ház épül. A felvétel 2011 novemberében készült.
Fotó: Google Maps

Az elkészült házsort aztán szintén Bauer tervei szerint folytatták, és az idővel a sarkon bekanyarodott a Törpe utcába. Ő tervezte az 1/A-t és az 1/B-t is. Ez utóbbit bontották le egy éve (bár az épületegyüttes részeként fővárosi védelmet élvezett), és most ide terveznek új épületet. És akkor át is adom a szót Eszternek, aki ezzel a házzal kapcsolatban fogalmazta meg aggályait:

Elkészültek a legújabb tervek, és arra a Fővárosi Főépítészi Iroda településképi véleménye is megérkezett: 

"Az épület „L” alaprajzú tömege és a nyaktag olyan összetett tömegformát eredményez, az „origami” szerűen hajtogatott tetőidommal együtt, amely jól illeszkedik a védett épületegyütteshez. A nagyméretű nyílásokat keretező, világos burkolólapok szintén „hajtogatott” jellegűek, hangolódva a tetőidomhoz. A homlokzatok felnagyított fal-nyílás aránya jól ellenpontozza a csatlakozó régi épület eltérő nyílásrendszerét. A bemutatott épület fő méreteit és építészeti kialakítását tekintve megfelelő, szervesen illeszkedő kiegészítése a védett épületegyüttesnek."

Hogy miért is kerestelek? A következő mondat miatt:

"A bemutatott épület fő méreteit és építészeti kialakítását tekintve megfelelő, szervesen illeszkedő kiegészítése a védett épületegyüttesnek."  

Az építészettörténet tanárom ezt a fajta építkezést – egyszerűen és mosolyogva  –kontrasztelvű építkezésnek hívta.

Ha ez csak egy vicc, addig még nevetek is rajta, ellenben ez az épület megvalósul, és nézhetjük újabb 100 évig. 

Mindkét épület (a Törpe utca 2 a másik - szerk.) felújításra szorult volna, de nem bontásra, nem utolsó sorban mind hangulatában, mind léptékében illett a környezetébe. Helyettük most két nagy monstrum kerül a Törpébe. 

Át is kéne neveztetni Óriás utcának. Akkor talán nem is morgolódnék.

Izgalmas téma, amit azonban nem árt két részben vizsgálni. Bár ez a poszt elsősorban arról szól, hogy milyen az új épület, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy itt előtte lebontottak egy régit, hogy helyet csináljanak neki.

Jó, hogy lebontották az épületet?

Nem, egyáltalán nem volt jó. Szemre egyáltalán nem tűnt ugyan pompás állapotúnak az utolsó képeken, de bontandónak sem (persze az ilyesmit nem az utcáról szemrevételezéssel szokták eldönteni). Én a magam részéről kifejezetten szeretem ezeket a korai modern alkotásokat. Ez ráadásul nagyon szellemesen modernkedett a sarokra pakolt erkélyével: az utcáról nézve szinte lapos tetősnek tűnt, miközben a leghagyományosabb piros cserép fedte.

A két Bauer Emil tervezte ház a Törpe utcában. A baloldalit (1/B) bontották le
A két Bauer Emil tervezte ház a Törpe utcában. A baloldalit (1/B) bontották le
Fotó: Google Street View

Itt azonban nem csak ezért lett volna fontos megőrizni, hanem mert szerves része volt egy nagyobb egységnek, amely egyben képviselt értéket. 

Szóval a bontás egyáltalán nem volt jó ötlet.

Illeszkedik az új terv?

Mielőtt felhördülnénk egy hogy lehet ilyen hülye kérdést föltenni kiáltással, nézzük csak meg, hogy illeszkedett korábban a két Bauer-ház. Ha nagyon alaposan megvizsgáljuk, nos... nos akkor sem találunk az égvilágon semmit, amiben passzolnának egymáshoz. Mintha Bauer Emil nagy ívben tett volna az egyik házával a másikra. Sem a magasság, sem a homlokzatok vonala, sem az ablakkiosztás, sem a stílus, sem a tető, szóval tényleg semmi sem passzolt egymáshoz a két épületen. Ennek ellenére az ott élők visszasírják a régi házat (mint fentebb írtam, teljesen joggal), mert egyszerűen összeszokták őket.

Screenshot 2017-02-27 09.18.02.png
Fotó: Google Street View

Ehhez képest a TÉR Alkotó Stúdió (Nagy-Miticzky Szabolcs, Farkas Mária Magdolna, Gräff Andrea) tervén látszik, hogy nagy odafigyeléssel passzintották a neobarokk 1/A-hoz az új házat.

03
Fotó: TÉR Alkotó Stúdió / teralkoto.hu

A ház önmagában is elég izgalmasan néz ki, szerintem üde színfolt lenne bármilyen környezetben. Oké, nem vagyunk elkényeztetve Budapesten: boldog az ember, ha egy új társasház nem egy mediterrán színű kocka, amin ott vannak az ablakok, ahova éppen estek, amikor a maximális lakásszámot és hasznos négyzetmétert préselték ki belőle a fejlesztők. Szóval  van egy szellemes kortárs épület, ami nem akar historizálni, de tiszteletben tartja a szomszédját. 

A homlokzat síkja, a tető formája, a méretek mind rímelnek a szomszédos házra, amihez egy színében is elütő homlokzatszakasz kapcsolja az új épületet. Apropó színek! Az azért mondjuk elég sunyi a látványterven, hogy fehérnek mutatják a szomszédot, ami így sokkal jobban harmonizál az új házzal.* De persze a látványtervek mindig hazudnak.

05
Fotó: TÉR Alkotó Stúdió / teralkoto.hu

Sajnálom a kertet is, mely szemmel láthatóan az autóké lesz: a felülvilágító alatt alighanem mélygarázs lesz, azért nem lehet megtartani a klasszikus kertet. Ez persze már nem az utcaképről szól.

Röviden: kifejezetten jónak tartom az új tervet, és ha a sorozatkérdésre kell válaszolni, akkor szerintem ez a ház ide

illik.

A telekre amúgy készített egy szintén színvonalas tervet 2008-ban a Földes és Társai is. Az alighanem jobban tetszett volna a konzervatív ízlésűeknek, bár az is kortárs megoldás. (A poszt megjelenése után jelezte Fajcsák Dénes építész, hogy az ő irodájuk, az Arkt Csoport is készített egy tervet ide egy gerincklinikának. Néhány látványtervet itt találtok róla.)Én mindenesetre örülök, hogy ha már felelőtlen módon hagyta az önkormányzat lebontani ezt a házat, akkor a helyére nívós épület kerül. 

08
Fotó: TÉR Alkotó Stúdió / teralkoto.hu

És mi a ti véleményetek? Jöhetnek az érvek és ellenérvek a kommentekbe! És persze

ha bosszant benneteket valami új terv vagy épület, esetleg nagyon tetszik, küldjétek el, megvitatjuk azt is. 

*FRISSÍTVE: A poszt megjelenése után kaptunk egy levelet TÉR Alkotó Stúdiótól, melyben elküldtek egy frissebb, valósághűbb látványtervet, Őrley Balázs munkáját. Mint írják, ez a kép eddig csak a Facebook-oldalukon volt látható, de akkora volt az érdeklődés a poszt megjelenése után, hogy tegnap a honlapjukra is feltették. Bár a két épület színe közti különbség itt se jön át, a az új ház továbbra is tetszik, és meg kell hagyni, a látványterv is profi:

Érdekel, hogy mi épül Budapesten? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!