Vagány színház épült a Millenárison

A Nemzeti Táncszínház olyan, mint egy fenékkel épp benyomott gumiasztal

nemzeti tancszinhaz eloter2 hlinka zsolt foto 2000px
2019.02.15. 14:30 Módosítva: 2019.02.15. 14:30
4 hozzászólás

Ha valaki jól járt a Miniszterelnöki Hivatal Várba költözésével, akkor az a Nemzeti Táncszínház volt (meg persze a Miniszterelnöki Hivatal, mint arról már szó esett). Mert  pár év késéssel  ugyan, de kaptak egy tényleg nagyon frankó, új épületet a Millenárison. Az „új” szerencsére csak részben igaz, nem gyömöszöltek bele még egy fejlesztést az amúgy is túlterhelt (ex)parkba, hanem az egykori Teátrum csarnokát alakították át. A tervekről évekkel ezelőtt már írtam, most elkészült, megnéztem, milyen lett.

A látványtervekhez képest a legnagyobb változás a környezetében történt: eltűnt a tó, melyben a renderelt épület még tükröződött. Az egykori parkot ugyanis rendezvényhelyszínné alakították időközben, és minden zavaró elemet eltüntettek. Vagyis pont azokat az izgalmas kísérleti megoldásokat, amelyek igazán eredetivé tették a hajdanvolt Millenárist: a tavat a különböző hidakkal és part menti sétányokkal, a dombokat, a vízbe süllyesztett fákat, az üvegfal mögé zárt talajmetszeteket stb. Az ígéretek szerint a Széllkapu nevű Millenáris II. veszi majd ezt a szerepet – ez lesz a kreatív megoldásokkal tűzdelt pihenőkert.

A Millenáris Park eredeti formájában: elárusító bódék, rekláminstallációk és zsibvásárhangulat nélkül. Balra a Teátrum (ezt alakították most Nemzeti Táncszínházzá), előtte a tó, amit mára betemettek, mellette a Fogadó
A Millenáris Park eredeti formájában: elárusító bódék, rekláminstallációk és zsibvásárhangulat nélkül. Balra a Teátrum (ezt alakították most Nemzeti Táncszínházzá), előtte a tó, amit mára betemettek, mellette a Fogadó
Fotó: millenaris.hu

A parkból száműzött kreativitást és kísérletező kedvet most a Nemzeti Táncszínház épülete csempészi vissza kicsit a rendezvényközponttá vált Millenárisba. Nem volt rossz amúgy az elődje sem. Az eredeti park épületei teljes joggal szerepeltek a 111 év 111 híres ház könyv utolsó fejezetében. Ez volt a Ganz E-csarnoka, amelynek az első felét kissé visszabontották, és Benczúr László tervei szerint egy tetőt helyeztek fölé. Alatta egy amfiteátrum szerű kültéri színpadot alakítottak ki.

Az épület most Zoboki Gábor, valamint Orlovits Balázs és Lente András tervei szerint született újjá. Zoboki elég autentikusan vehetett részt a folyamatban, nem csak azért, mert elmondása szerint több éven át maga is táncolt. Hanem azért is, mert egyrészt számos színházátalakítást és -építést tervezett, ráadásul az ő tervei szerint formálták át a vári karmelita kolostort is, ahonnan a táncosok kiköltöztek. Az új ház elegánsabb és távolságtartóbb lett elődjénél.

Az egykori Teátrum a park szerves része volt.
a Nemzeti Táncszínház egy épület a parkban.
Viszont gyönyörű.

A legizgalmasabb rész itt is a park irányába készült toldás. A funkciója részben hasonló: egy kis színpad, ami benn is van a színházban, meg nincs is benn. Viszont ennél azért jóval többet tud.

Mivel üvegfal választja el a parktól, a színház kapott egy zárt előcsarnokot, ami eddig nem volt neki. Ugyanakkor, mivel a kinn induló ferde tető és a padló változatlanul folytatódik az üvegfalon belül, nincs éles határ külső és a belső tér között. Ráadásul a padló és a mennyezet ugyanolyan anyagúnak tűnik, ami kifejezetten ráerősít erre a pavilonérzésre.

A nyitottság szó szerint is értendő, az üvegfalak nagy részei nyitva lesznek az év jó részében és az előtér kávézóteraszként funkcionál. Ennek a pultját is az építészcsapat igazította a házhoz, így biztos nem utólag barkácsolnak bele valamit, mint azt sok helyen láthatjuk.

Az előtér egyik legmeghatározóbb eleme a nagy ívben kanyarodó főlépcső, amely egyben nézőtér is lehet kisebb előadásokhoz. Elég menőn néz ki, az üvegfalon keresztül legalább olyan meghatározó eleme a főhomlokzatnak, mint a vagány tető. A másik viszont a lebegő kisterem, ami belegömbölyödik az előtérbe. Ha szemből nézem a házat, akkor olyan, mint egy gumiasztal, amit valaki épp benyom a fenekével, mielőtt visszapattanna a levegőbe. Na ez a bemélyedés a kisterem.

Alatta van a kávézó pultja, amelyet úgy alakítottak ki, hogy könnyen színpaddá alakítható anélkül, hogy egy centivel is a padló fölé emelkedne. Felülről a kisterem alja határolja le, amelyről akár függönyök is leereszthetők, és a világítás is fel van szerelve egy esetleges előadáshoz.

Maga a 120 fős kisterem nagyon hangulatos lett. A legszebb benne, hogy látszólag nincs benne semmi extra, miközben elképesztően sok apró elem teszi izgalmassá. Látványban leginkább a színes székek határozzák meg, és a falak burkolata. Egyik sem hivalkodó, de gondosan meg vannak tervezve, és rendezői igények szerint könnyen variálhatók.

A nagyteremben 368-an tudnak leülni, de néhány óra alatt az egészet ki lehet pucolni és síkpadlós rendezvényteremmé alakítható, ahol hatszázan is elférhetnek. Sőt. Ha kell homlokzattól homlokzatig végignyitható a termek sora, és szinte egyetlen nagy térré alakítható az épület. Ez nem valami öncélú bűvészkedés. Zoboki Gábor szerint

egyáltalán nem biztos, hogy a hagyományos kukucskaszínház lesz a folklór jövője.

Olyan házat akart tervezni, ami mindenféle igényt is ki tud elégíteni - azokat is, amik talán még meg sem születtek. Lehet, hogy a székrendszer elavul pár évtized alatt, de az épület maga rugalmasan hozzáigazítható majd a jövőbeli elvárásokhoz.

Az előadótermek mellett persze vannak próbatermek is. Ezeknél szerencsére megmaradhattak az egykori épület felülvilágítói, amelyeket a nagyteremnél értelemszerűen nem tartottak meg. A hófehér falak és a rácsos ablakok miatt olyan érzésem volt, mintha csak egy Bauhaus épületben járnék. Persze korántsem egyszerű térről van itt sem szó. Mint Ertl Péter, a színház igazgatója elmondta, több rétegű, speciálisan kialakított fapadló van például, hogy a próbákon is kíméljék a táncosok ízületeit. Az egyik teremben pedig különleges tartóelemek vannak a mennyezeten, hogy a felfüggesztéseket is el lehessen gyakorolni.

Az épület összességében igen mutatós lett, és a sok kísérleti elem ellenére látszólag szépen kivitelezett. Mivel gazdája is van, remélhetőleg nem jut elődje sorsára. Veszélyt egyedül a vendéglátóipari egység elhatalmasodásában, a terület „elerzsébetteresedésében” érzek. Vagyis, hogy a külső lelátón egy idő után nem előadások lesznek, hanem az utolsó négyzetcentimétert is beasztalozzák a földszinten. De drukkolok, hogy ne legyen igazam, mert egyelőre fenntartások nélkül örülni lehet ennek a szép új háznak.

Borítókép: Hlinka Zsolt, Nemzeti Táncszínház.

Olvasnál még házakról? Kövess Facebookon, Twitteren, vagy akár Instagramon is!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!