Vidám erdei történet MCDXXXII.

Langyos, áprilisi hajnalra ébredt az erdő. Ezernyi apró rügy nyújtogatta bolyhos arcocskáját a leveleken átszüremlő tavaszi napfény felé, burjánzó sejtjeik kacarászva pancsoltak az ozmotikus nyomás kavargó szimfóniájában. A tölgyfák sűrűjében egy kis éger nyújtózkodott az ég felé, és hopp, ott egy új ágacska, amin egyszer talán nyugalmat lel egy megfáradt utazó.

A Pillangó vidáman bukdácsolt a lágyan ébredező szél hullámain a tisztás felé, ahonnan kedves kakofóniában áramlott az ébredező süncsalád hangos készülődése. Húsvét van, a katolikus kisállatok szent öröme itt szépen megfér a természetközeli rágcsálók pogány burjánzásával. Sünpapa éppen azt tanította legkisebb fiának, hogyan irányozza a patak kristálytiszta vizét a Menyétlányok szőrös pofikájába, és jót nevettek minden boldog prüszkölésen.

Halkan sivalkodtak, ahogy az első locsolók összecsaptak a szedresben. A Medve éppen megérkezett, és az ágakat félrehajtva látta, hogy a csigák körmenete a taplógomba alá ér. Valami megfelelő dörmögést keresett erre a szép reggelre, amikor beugrott a Szöcske tisztás közepére.

– Ateisták osonnak a határba, hé!

Nosza, több se kellett a keményvonalasoknak, elcsúsztak az egyik ösvény irányába, de még maradt néhány ökumenikus, aki nem szerette ezt a cécót, inkább a tisztás közepén horkoló ember lábszárát vették célba, hátha sikerül matrózmintásra csíkozniuk reggeli előtt. A Miniszterelnök megriadt, szomorúan konstatálta, hogy vége van a télnek, és egy haikut kezdett farigcsálni újrapapír füzetébe:

Én voltam az ász
A nemzet ciabattája
Tepertős pogi

– Hát ez elég nagy hülyeség, öregem – hajolt fölé a Szarvas, lassan kérődzve ízlelgette a sorokat. – Írjad inkább azt a végére, hogy „Narkós kanbuli”. Bár beismerem, megtöri a gondolatmenetet, mégis jobbnak érzem a jelenlegi helyzetben.

A férfi halkan sírva fakadt, és elnézett a peckesen dévaj agancs irányába, ahol a Másik Férfi két facsemete között a Mormotacsalád hétméteresit próbálta hárítani. Mögötte napozott az Asszony, aki kis rádióján már ötödszörre kezdte újra az Internacionálét, nehogy a Nyuszika és a rókabanda vérre menő vitáját kelljen hallgatnia. Nyuszika már harmadik napja vitatkozott a rókákkal, akiknek az egyik kölyke múlt héten megharapott egy veszett közgazdászt. A Válság már az erdő határában hintette fekete magvait, érthető, hogy paprikás volt a hangulat.

– Szerintem a tőke alaptermészete nem tűri a szabad piacot – így a Nyuszi.
– Lényegtelen, hogy a tőke természete szereti-e a szabad piacot, ha a szabad piac természete megakadályozza a monopóliumok kialakulását – kacagott a Róka. – Jó példa erre a böngészőpiac, ahol ugyan még mindig folyik az antitrösztper a Microsoft ellen, de közben a piacra újonnan belépő vállalkozások simán leszorították a piaci részesedését, hiába építi be az oprendszerébe az Explorert.

– Nagy buzi vagy, te róka – vetette ellen a Nyuszi, mire a rókák elismerő morajlással nyugtázták a támadhatatlan riposztot.

Már éppen előkerültek a viperák, amikor nagyot bukfencezve a tisztásra rontott a Vombat:
– Nézzétek mit találtam az árokparton! Nem tudtam, mi lehet, megkérdeztem a Baglyot, és azt mondta, hogy vércentrifuga!
– Vércentrifuga! Vércentrifuga! – rikoltotta minden kisállat egyszerre, és hagyták a Húsvétot, a politikát, a válságot, mindent, és önfeledten játszadoztak, míg a nap le nem bukott a bordó látóhatár mögött.