Teljesen érthető, ha vannak olyan ismerősei, akiket a nap bármely szakában hajlandó lenne kiosztani, leüvölteni a hajukat a fejükről, vagy egyszerűen csak megmondani nekik a frankót. Egy alapos veszekedéshez azonban sajnos apropó kell, aminek kivárása fárasztó feladat. Az Index Konfliktuskalauzával percek alatt megtudhatja, mik a hét veszekedési, verekedési témái.
Ki a hülyébb, az MSZP vagy az SZDSZ?: Szerencsés fordulatot vett a belpolitikai helyzet. Az utóbbi időben lehetetlen volt a kormányzással kapcsolatban konfliktusba keveredni, miután gyakorlatilag eltűntek a kormány támogatói. Hiába is adta volna ki magát Gyurcsány hívőnek, hacsak nem pörgeti ujjai körül egy nagyobb kaliberű Audi kulcsait, a legtöbben viccnek vették volna kijelentéseit.
A koalíció szakadásával azonban könnyedén igazat adhat az MSZP-nek. Mert bár Gyurcsány mondjon le, de azért a szocik legalább fejet hajtanak a nép akarata előtt, és abbahagyják ezt a reformozást.
Vagy pedig kijelentheti, hogy az SZDSZ véget vetett a hatalom megtartásáért hozott elvtelen kompromisszumok sorozatának, és felvállalja végre a saját programját. Azt persze ne felejtse el hozzátenni, hogy ez a program az ország kiárusítása a nagytőkének/Izraelnek/szabadkőműveseknek/földönkívülieknek, különben megint csak azt hiszik, humorizál.
Tömegverekedések szításához különösen alkalmas a téma, mert felvehet egy harmadik álláspontot is, miszerint az egészet megrendezték, és nincs is válság.
Kóka-Fodor death match: Miután az előző kérdéssel felforrósította a hangulatot, eszkalálja a helyzetet a Kóka-Fodor ellentét előrántásával. A jelenlegi pártelnök ellenében érvelve elmondhatja, hogy olyan életszerűen nyilatkozik, mintha egy elsőgenerációs politikaipropaganda-író szoftver hajtaná, hogy csak a saját karrierjét menti a koalíció felrúgásával, és persze csalt az SZDSZ elnökválasztásán.
Ha ismerőse Fodort védené, jegyezze meg, a jelek szerint elvei addig tartottak, amíg nem volt szó remek munkahelye feladásáról. És csalt az SZDSZ elnökválasztásán.
Emókonfliktus: A héten tetszés szerint akár verekedésig fajuló viszályt is szíthat tizenéves barátaival. A világméretű emokonfliktus ráadásul könnyebben átlátható, mint a politikai piszmogás. Amennyiben a kiszemelt ismerőse halálfejes pólóban, szűk farmerban, szegecses övben mutatkozik, és frizurája tartósan zavarja a látásban, akkor nyugodtan támadjon rá azon az alapon, hogy nyálas, homoszexuális vagy halálimádó. A nemzetközi trendek megkímélik attól, hogy kijelentéseit magyarázattal támassza alá.
Ha viszont rocker, punk, metálos, vagy egyszerűen csak nem emo felebarátjába kötne bele, kiabálja, hogy az ilyenek verik ártatlanul a békés emókat.
Pénzügyi válság: Szintén a közelmúlt pozitív fejleménye, hogy már a pénzügyi helyzet miatt sem kényszerül szomorú fejcsóválásra, mondván, itt mindenki egyre csak szegényebb. Az erre érzékenyeket simán felidegesítheti bárgyú optimizmusával, elmondva, hogy az időben meghozott intézkedéseknek hála megoldódott a nemzetközi hitelválság, a forintot pedig még a kormányválság sem tudta megingatni.
Amennyiben a világvégét vázolná fel alattomos támadásához, hozakodjon elő azzal, hogy ez csak a vihar előtti csend. Soros György szerint is olyan készül, amihez képest a nagy világgazdasági válság kedélyes szezonvégi árleszállítás volt csupán.
Olimpia vagy tibeti verés: Miután az emberi jogokért rendszeresen síkra szálló Kínában a múlt héten is belelövettek egy tibeti tüntetésbe, szinte bármilyen szituációban az asztalra csaphat, hogy ehhez egyetlen országnak sem szabad asszisztálnia. Buddhista morzsolóját rázva sziszegje beszélgetőpartnere arcába, hogy a gyűlölet semmire nem megoldás, és a magyar sportolóknak bojkottálniuk kell az olimpiát.
Ha viszont szívesen bámulja a pályán izzadó embereket, vagy kéjes örömet okozna önnek, ha idegesíthetné békepárti asztaltársaságát, jelentse ki: a kínai pártbizottságban akkor sem lesz divat a batikolt póló, ha maga a dalai láma oltja el az olimpiai lángot egy megszentelt poroltóval.