Védje magát veszélyes vírussal!

A tényeket most már mindenki ismeri: a Sony BMG, a világ legnagyobb hanglemezkiadója egy hónappal ezelőtt új másolásvédelemmel ellátott CD-ket hozott forgalomba, amelyek számítógépen lejátszva észre nem vehető módon feltelepítenek egy programkódot, majd elrejtik azt még az operációs rendszer elől is - céljuk pedig az, hogy elkommunikálgassanak a cég szervereivel a lejátszás mikéntjéről. A feltelepült programocskával bíró gépeket gyerekjáték megtámadni, és még kártékonyabb vírusokkal megfertőzni. A néhány hét alatt eladott 2,1 millió lemezpéldány több mint ötszázezer gépet fertőzött meg, ezután a tiltakozások hatására a Sony kivonta a boltokból a teljes maradék készletet.

A fertőzés az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában pusztított főként (most végre haszna van annak, hogy még mindig periféria vagyunk), és nem válogatott: államigazgatási, nemzetbiztonsági és katonai hálózatok számítógépei között is pusztított. Újabb bizonyíték, hogy az élet még Stephen Kingnél is nagyobb ponyvaíró: hány olyan filmet láttunk már, ahol unatkozó tinédzserek a hálózatra kapcsolódva játékból igazi atomháborút indítanak el - a valóság ennél színesebb, mostanában Celine Dion legújabb lemezének meghallgatása jár azzal a kockázattal, hogy letörlünk vele egy-két várost a térképről.

A kialakult helyzetben a vírusirtó teamek feloldhatatlan dilemma elé kerültek: missziójuk és a nagyközönség elvárása egyértelműen az, hogy bocsássák ki a fertőzés legyűrésére szolgáló eszközt, csakhogy ezzel bizony az Egyesült Államok területén ők követnének el törvénysértést. A 90-es évek végén hatályba lépett, a lemezkiadók (és a filmipar) nyomására elfogadott Digital Millennium Copyright Act nevű törvény ugyanis megtilt és súlyos büntetéssel sújt minden, szellemi tulajdon védelmét szolgáló digitális másolásvédelmi eszköz feltörésére irányuló próbálkozást. Márpedig a Sony vírusa ilyen céllal készült - igaz, hogy jóval nagyobb kárt okoz minden egyes felhasználónak, válogatás nélkül, mint az a potenciális veszély (a másolás), ami ellen létrehozták. Amerikában súlyosan büntetik a fájlcserét: minden egyes jogsértés, azaz letöltött szám után 150 ezer dolláros bírság jár annak, akit rajtakapnak. Ha a Sonynak kellene 2,1 millió jogsértése után egyenként 150 ezer dollárt befizetnie, a teljes konszern lehúzhatná a rolót.

Arra persze kicsi az esély, hogy a Sony-t komolyabb összegre sikerüljön elmeszelni, mutatnak rá az elemzők, hiszen a cég rettentő méretű lobbihálózattal bír, kezük elér mindenhova. Valamiféle hivatalos elmarasztalásban azonban biztosan részesülnek: Kalifornia állam törvényei például egyértelműen tiltják olyan szoftver forgalomba hozását, amely észrevétlenül, figyelmeztetés nélkül települ fel, így ott már meg is indultak az első perek a Sony ellen.

Még több kárt okozhat nekik viszont az a több helyről induló, egyre izmosodó fogyasztói mozgalom, amely bojkottra szólít fel mindennemű Sony termék vásárlásával szemben, és amelyet a múlt héten a Wired is propagált. Meg ugyan nem fogják fektetni az óriást vele, de a menedzserek bónuszait érzékenyen érintheti a nem várt bevételkiesés.

Miközben a Sony saját jogait védte, valószínűleg jogtalanul eltulajdonított több olyan nyílt forráskódú programrészletet, amelyeket azok licencfeltételei alapján nem használhatott volna fel. A széles néptömegek többségükben biztosan egyetértenének azzal az állítással, hogy törvényi szabályozásaink úgy hassanak: ne felelőtlen vállalatok összegányolt-összelopott, hatásaiban végiggondolatlan programkódját védjék, hanem az emberek, a felhasználók, a fogyasztók jogait. Tehát, a tartalmak "védelmét" szolgáló mindenfajta műszaki kísérletezést-kontárkodást kellene betiltani, minél hamarabb.

Be kellene tiltani, mondjuk ki még egyszer - hiszen mindannyian tudjuk, hogy valójában nincs is semmilyen lehetőség egy zeneszám vagy film lemásolásának megakadályozására. Rakjanak rá bármilyen agyafúrt másolásvédelmet - a lejátszók analóg hangkimenetéről bármikor észlelhető minőségromlás nélkül (vagy legalábbis kisebb minőségromlással, mint amit maga a tömörítés okoz) újrarögzíthető az anyag, legfeljebb tíz perccel tovább tart a folyamat. A védelem ezen csak lassítani tud, megakadályozni a műveletet nem lehet.

Be kellene tiltani, írjuk le még egyszer - hiszen ki akar egy olyan világban élni, ahol a nemzetek védelmét szolgáló technikai rendszereket felülírhatják, manipulálhatják néhány beszari vállalat vélt érdekeit szolgáló vírusok.

És be kellene tiltani őket azért is, mert a művészek érdekeit sem szolgálják. Arról is beszélhetünk itt, hogy ki szeretne ezekben a napokban Celine Dion és a többi szerencsétlenül járt zenész helyében lenni, akiket kiadójuk kevert bele (valószínűleg önhibájukon kívül) ebbe a rémtörténetbe - és arról is, hogy még mindig nem bizonyította be senki azt, hogy az internetes fájlcsere (aminek a megelőzését szolgálják ezek a praktikák), kárt okozna a művészeknek. Sőt. A lemezkiadók által rendelt kutatások szerint igen, minden más független felmérés szerint pedig nem, hanem remek promóciós eszköz. Mindenki dönthet, kinek hisz ezek alapján.

Egyes vélemények szerint a másolást lehetetlenné tevő módszerek egyébként maguk is sértik a jogot, mégpedig az emberek szabad felhasználáshoz fűződő jogait. Minden szerzői jogi törvény része ugyanis a szabad felhasználások körének leírása - ezek azok az esetek, amikor a kultúrtermékeket le szabad másolni, ingyenesen - idézésre, saját célú másolatok készítésére és más hasonló okokból. Technikailag másolásvédett termékek esetében a felhasználó ezen jogai nem tudnak működésbe lépni.

Ha azonban marad minden a régiben, és a lemezipar sem áll el attól a gyakorlattól, hogy az eredeti, úgynevezett Red Book-specifikációnak meg sem felelő, audiócédének ily módon nem is tekinthető, berhelt lemezeket hozzon forgalomba, akkor nincs mese: az a néhány bolond, aki még pénzt akar adni jó minőségű zenei termékért, visszaáll majd az LP-re.

Az iTunes pedig úgysem érhető el Magyarországról még egy darabig, legális letöltésre egyelőre semmi reményünk.

(A Microsoft gondolkodik az ingyenes, hirdetésekkel fenntartott Windows üzleti modelljén, szivárgott ki az elmúlt héten a hír. Igazuk van, az online hirdetési boom kellős közepén vagyunk - és ha a lemezipart nem agyatlan menedzserek vezetnék, már rég kinn lennének ingyenes letöltéseket kínáló zeneportáljaik. Napi forgalmuk a Yahoo, a Google léptékében lehetne, hiszen a zeneletöltés a szélessávú internet killer appja - de nem, ők erre a multimilliárd dolláros, évente 30-40 százalékot növő piacra nem lépnek be, inkább 99 centjével próbálnak valami aprópénzt bevasalni a használóktól.)

A hollywoodi filmeseknek most mázlijuk volt, de egyszer még ők is hibázhatnak. Az ő nyafogásuk sem kevésbé álságos - product placementekkel már masszívan ott vannak a reklámpiacon, és a legjobban síró producerek filmjeik merchandise-jogainak előre értékesítésével a produkciós költségeknek akár a többszörösét is megkeresik, még mielőtt bemutatnák a filmet - ehhez képest ingyen beengedhetnének mindenkit a mozikba, kis túlzással; a jegybevételek e nagyságrendek mellett szinte eltörpülnek. De persze, ne hagyjuk ki azt a lehetőséget, hogy valójában nem is magukért, hanem sanyarú sorsú kollégáik érdekében lépnek fel...

Egy szó mint száz, lehet, hogy mostantól új időszak veszi kezdetét ebben a csatában. Amíg a kultúrmonopolisták csak magának a kultúrának okoztak károkat, a legtöbben elfordították a fejüket. Most azonban, hogy tényleges, konkrét anyagi és biztonsági kockázatot kezdett jelenteni tevékenységük a lehető legszélesebb körben, talán fordul a kocka.