Fölösleges hisztéria

Amikor néhány korábbi időközi választáson a választási bizottságokba delegált tagok elkezdték komolyan venni az ajánlószelvényekre vonatkozó előírásokat, érzékelhető volt a megrökönyödés. Mintha felrúgtak volna valami hallgatólagos megállapodást, miszerint ezt a kérdést nem feszegetjük egyik oldalról sem.

Nekem erről az a bíró jutott eszembe, aki személye elleni  támadásként élte meg, amikor a tárgyalásokon a választott népi ülnökök elkezdek konkrét kérdéseket feltenni a feleknek, mi több, ítélethozatalkor le is szavazták a bírót, mert rájöttek, hogy ehhez joguk van, miközben a bírók jobbára ahhoz voltak szokva, hogy laikus elemként csak a koncepciójukat elfogadó bólogatójánosokat ültetnek melléjük.

Most néhány politikus, politikai elemző, újságíró a választási harc új frontjaként értékeli az egyes választási bizottságok, illetve a pártok által delegált tagok ténykedését. A külső szemlélődőben az a kép alakul ki, hogy a kopogtatócédulák, jelölt- és listaállítások körüli viták kizárólag az ellenfél ellehetetlenítését szolgálják – pártpolitikai érdekből –, néha különös koalíciókba tömörítve a delegáltakat.

Az fel sem merül, hogy esetleg csak törvényes jogaikkal próbálnak élni. Még ha esetenként vitatható döntések születnek is – ahogy a társasházi közgyűlések, mi több, a jegyzői kontroll alatt álló  önkormányzati képviselőtestületek  is hoznak jogellenes határozatokat –,  nyilvánvaló, hogy nem ez a jellemző.

A legnagyobb port kavaró választási bizottsági döntés az MDF fővárosi listéjét érintette. A Fővárosi Választási Bizottság döntését – miszerint március 24-én visszautasította az MDF budapesti listájának bejegyzését, miután Csapody Miklós képiviselőjelölt lemondott, és így nem állt rendelkezésre a listához szükséges nyolc jelölt igazolása – érő szakmainak álcázott támadásokat most nem idézem, az erről szóló vezércikkeket, publicisztikákat sem. A politikai támadások még csak érthetők a felfokozott választási hangulatban, de a döntést elemző publicisztikák csúszatásai elgondolkodtatók, ugyanis téves jogértelmezések, félinformációk, pletykák alapján vonnak le igen súlyos következtetéseket.

A választási ejárásról szóló jogszabályunk többé-kevésbé ugyan kiállta az idők próbáját, de nyilvánvaló, hogy a jogalkotók számos előre nem látható helyzetet nem tudtak pontosan modellezni. Ilyen helyzet a jelöltek jogerős nyilvántartásba vételének időpontja és az eljárási, fellebbezési határidők közötti szerencsétlen együttállás esetén fellépő disszonancia, amit a jogszabály tényleg nem kezel egyértelműen.

Az, hogy az MDF listaállításához hasonló helyzeteket korábban más választási bizottságok másképpen ítéleték meg, még nem jelent kötelező precedenst, ahogy formáljogilag az OVB döntései is csak ajánlásként vehetők figyelembe. Arról nem is beszélve, hogy a döntést kritizálók vagy úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne, milyen folyamatban jön létre egy ilyen bizottsági döntés, vagy tudatosan elhallgatják, hogy az olyan MDF-ellenes konspiráció, amivel a pártok által delegált három fővárosi választási bizottsági tagot gyanúsítják, logikailag szinte lehetetlen. (Tudnillik az MDF és a párt mellett kiálló publicisták is azt sugallták, hogy az FVB MSZP-s, fideszes és jobbikos pártdelegáltja a háttérben megegyezett, összebeszélt, hogy elkaszálja a Fórum listáját.)

A  választási bizottság elé kerülő beadványok pontos tartalmáról  a bizottság tagjai előzetesen nem szereznek tudomást, közvetlenül a döntéshozatal előtt szembesülnek velük. Jelen esetben azzal, hogy az MDF-es jelöltek státusza pontosan milyen volt a kérdéses időpontban.

A Választási Iroda előterjesztéséről nyilvános vita folyik. Az adott tényállás jogértelmezéséről egy nem kellően pontos törvény mentén. Ebben a helyzetben – a vitában – kell a bizottsági tagoknak meggyőzniük egymást. Arról nincs információ, hogy – mondjuk – a pártok által delegált három tag szünetet kért, és a folyosón titkos paktumot kötött volna, miként fognak szavazni. Vagy az asztal alatt adtak jeleket egymásnak? Valamilyen ügyes konspirációs technikával egyeztettek? Sokkal életszerűbb, hogy az adott helyzetben az általuk helyesnek vélt jogértelmezést szavazták meg.

Arról is kevés szó esik, hogy a listaállítás körüli, zavarosan értelmezhető  helyzet előidézése nem kis részben az MDF-nek is felróható. Érdekes módon ez a lehetséges opció még csak fel sem merült a bírálók körében. A bizottsági tagoknak joguk volt meggyőződésük szerint dönteni, mint ahogy az érintett pártnak is jogában állt fellebbezni, amit meg is tett.

Pontosan erről szól a jogállamiság. Ezt egy volt igazságügy miniszternek kellene legjobban tudnia, főként, hogy annak idején egyedülálló lehetősége lett volna javaslatokat kidolgoztatni a jogszabály pontosítására, még ha a focihoz nem is értett.

Nem ártana végre észrevenni, hogy a döntés körüli hisztériakeltés, az ilyen át nem gondolt és méltatlan támadás a választási rendszer elemei ellen sokkal többet árt, mint az esetleges politikai hozadék. És csak a teljesség kedvéért hozzátenném, hogy egy viharsarki körzetben az MDF-es választási bizottsági tag kísértetiesen hasonló jogi  érvek alapján szavazta le egy másik kis párt jelöltjét. A módszer semmiben sem különbözött attól, mint ami ellen a fővárosban a főnökei oly vehemensen  tiltakoztak.

A szerző – a szóbanforgó döntés után – a Fővárosi Választási Bizottság tagja lett az LMP megbízottjaként.