Gyermekagyi láz

Amikor Dévényi Tibi bácsi a Magyar Szocialista Párt "vezérszurkolójaként" mutatkozott be az RTL Klub választási show-jában, felírtam a margóra, hogy ezért biztosan lesz három kívánsága. Vagy egy nagy, ahogy áltisiben szokták a gyerekek: hogy minden kívánsága teljesüljön.

Ahelyett, hogy epés jelzőket gyűjtenénk az ismert torpedómesterről, vagy felidéznénk műsorkészítői és színpadi munkásságának emlékezetes pontjait, tapasszuk inkább fülünket a sínre, próbáljuk megválaszolni, miképp vethette a felszínre az új világ ahelyett, hogy kivetette volna magából végleg. Honnan és hogyan jött, valamint hová tart a miniszteri tanácsadó, a lyukasórák kormánybiztosa?

"a pofájukkal mozognak, mint a polip és néhány más puhatestű"

Dévényi Tibor vitathatatlanul a második vonal tartalékosai közül öregedett ki - ismeretlen ismerős, letűnt sztár, elsötétedett ló. Nem azért nem jutott szóhoz eddig, nem azért kényszerült az előjegyezhető házibulimajom munkakörébe, mert őt méltatlanul elnyomták, és megtagadták tőle a nyilvánosságot. Azért tűnt el a képernyőről, mert eleve nem volt ott semmi keresnivalója; odakerülése idején a televíziózásban ismeretlen volt a verseny fogalma. Aligha tömítették el az MTV postafiókjait a Tibi bácsit visszakövetelő levelek. Amit csinált, arra volt jó, hogy ki lehessen pipálni a "gyerekműsor" rubrikát a műsortervben. Azt senki sem kérte tőle számon, hogy szerepléseiben egyértelműen és pillanatnyi megingás nélkül képviselte az "olcsó játék hülyegyerekeknek" alapállást, soha eszébe sem jutott, hogy lehet a gyerekeket partnernek, egyenrangúnak tekinteni, sőt hogy talán megéri. (Az Levente Péter profilja volt, de ő meg nem ment el időben drukkolni.)

Miért tör fel ilyen elementáris erővel az alvonal, ha vákuumot észlel? Fölösleges kérdés: frusztrációik közül, az iszapból szeretnének szabadulni (de profundis!), még akkor is, ha már belefulladtak. De miért sikerül nekik?

Talán azért, mert van pofájuk időben lépni. Sőt akkora pofájuk van, hogy lépniük sem kell, magával a letaszítottságban cserzett pofájukkal mozognak, mint a polip és néhány más puhatestű. Akinek van vesztenivalója, aki kinéz valahogy erkölcsileg és szakmailag, az egy kormányváltás után megpihen, gondolkodik, megfésülködik agyilag, törli a négy év alatt felduzzadt ideiglenes fájlokat, leveszi az új kurzus méreteit, és csak utána tud egyáltalán elindulni. (A folyamat jelenleg is tart: a sorba kapcsolt eszű pártsajtón kívül mindenütt érezhető az út- és gondolatkeresés.)

"ki sem kell dolgozni: a Xénia-láz teljes dokumentációja rendelkezésre áll"

Aki viszont már nem eshet lejjebb, aki uszodás házibulikon és pártmajálisokon haknizza össze a betevő szereplést, az nem tétovázik. Felmegyek a miniszterhez, kurjantja, és megy is: helló-halló, miszter miniszter, én vagyok a vezérszurkoló, összefogdossak neked pár százezer gyereket? Benyújtja projektjeit, és telibe találja a százmilliós takarékbetétkönyvet menten. A miniszternek pedig - az aranyhalat tojó tyúk! - tetszik a kívánság: passzol a pajkos kisznyik-feelinghez a veterán gyerekpásztor. Észre sem veszi, hogy léket kapott, ahogy akkor sem veszi észre, amikor tucatszor vigyorog rá a mélytengeri Fásy Ádám. Alapítanak gyermekmozgalmat, kívánsághálózatot, sőt talán még gyermekköröket is, hogy egyszerre mozdulhassanak. Pillanatig sem kétséges persze, hogy egy ilyen mozgalom milyen ellenállhatatlan reklámhordozó, hogy a "minél több pénz jusson a gyerekekhez" szlogen mennyire fejnehéz a minél több pénz felé. És innentől ismerjük a történetet; ezt a részét ki sem kell dolgozni: a Xénia-láz teljes dokumentációja rendelkezésre áll.

El kellene felejteni ezt a gyermekmozgalom-témát, urak és elvtársak. Semmi dolga a mozgalomnak a gyerekekkel; ha a mozgalom mozog, akkor a gyereknek otthon a helye, mielőtt baja esik. (És ne állítsunk szobrot veszélyes helyzetbe keveredett hebehurgya kamaszoknak, ha már itt tartunk: egy gyereknek a halál nem lehet dicsőség, szégyen viszont azoknak, akik nem küldték idejében haza.)

"mennyire leküzdhetetlen a gondolatok gravitációja"

Imázs, elvtársak. Az rendben van, hogy ne legyen országos kampányokkal és milliárdokkal üzemelő kormányimázsközpont - többek közt ezzel vesztette el a választásokat a Fidesz. Nincs rendben viszont az, hogy ne legyen két-három ember se a kormány mögött, akiket meg lehet kérdezni, ugyan mit szólna a nép egy levitézlett lemezbetyár vezette gyerekhálózathoz; hogy mik ennek a lehetséges interpretációi, hogyan lehet és hogyan fogják támadni Tibi bácsit, lehet-e ezek ellen védekezni és így tovább. Az pedig még aggályosabb, hogy az állami hirdethetnék ezután a Dáridó szellemiségében csapódjon ki, hogy a Széchenyi-terv onanizáló reklámjait felváltsa az üzleti pedofília. És az a koncepció sem kevésbé szomorú, ami a közszolgálati televízió meggyógyítására megszületni látszik: a nyaloncokat csókosok váltják - merthogy a Három kívánság természetesen nemsokára újra, helló-halló, jó éjszakát. És hamarosan a sötétség.

Elképesztő, mennyire magába tud fordulni egy nagyobbacska párt, mennyire leküzdhetetlen a gondolatok gravitációja. Akármennyire is elítélhető és veszélyes az 1998-ban gyökeret vert szimbólumpolitizálás, az, hogy szavakra és átvitt értelmekre épül egy politikai erő minden megnyilvánulása - mégiscsak elvárható az ellenfelétől, hogy mondjuk három év bódult bambaság után feltérképezze a megváltozott verbális domborzatot, és lehetőleg ne eregesse magasra a pettyest. Elvárható, mert az ellenkezője politikai ostobaságra vall. Dévényi Tibor miniszteri tanácsadó az egész kormány világra nyitott slicce, és kár arra bazírozni, hogy nem veszik észre a túloldali mesterlövészek és a gyereküket féltő anyukák.