Torgyán ment

2001.02.08. 20:08
Elcsuklik a hang ilyenkor, könny csordul ki, orr szippan, törli hideg, tétova kéz. Összeverődik a szerkesztőség a tévé előtt, Szellő Pityu dadog, Antónia nem találja a súgógépen a szavakat, mintha rúzsa is haloványabb volna. Néma csönd. Nem miniszter többé a sztárügyvéd, a történelmi lég- s villaügyi dinasztia feje, a legtehetségesebb magyar politikus, a mezopotámiai kereszténység tudós kutatója, a magyar mezőgazdaság nagy varázslója, a vidék apostola, a Ferencváros száz évének legjelentősebb elnöke, a bolsevizmus elleni harc nemzetközileg is elismert hőse, a XX. századi Dózsa György, a nagy sármőr, a Pubi, a hordószónok, az új honfoglaló, a magyar föld megmentője, a chilei cseresznye lánglelkű importőre.

(Nem is kell nagyon ironizálnunk, a fenti jelzők talán mind elhangzottak őróla, Torgyán Józsefről.)

Írható-e politikai nekrológ mostan, vagy csak egy laza minisztercserét kell kommentálni?

Üssük el e kérdést azzal a vérlázítóan ostoba közhellyel, hogy "annyi biztos: semmi sem lesz már úgy, mint régen". Torgyán túlélőgép. Lehet, hogy ez után a brutális kiütés után is föláll. Lehet, hogy megint újra tudja kezdeni. De hogy politikai pályájának csúcsa ez a két és féléves miniszterkedés, koalíciós-tényezősködés volt, az ziccer. Hogy ennél magasabbra nem juthat már, szinte biztos.

Ebben a pillanatban indokolható volna a politikai nekrológ is, Torgyánnak most már a túlélésért kell küzdenie. Hónapok alatt nullázta le magát, lett koalíciós meghatározóemberből a miniszterelnöknek kiszolgáltatott, eszköztelen, párttalan, súlytalan, megalázott figura. A saját pártjában indult lázadás sosem kezdhette volna ki, a nagy kolaíciós partnerrel szemben már tehetetlen volt. A kisgazdapárt támogatottsága mélyponton, az FVM-ből szivárogtatott (vagy inkább: hömpölyögtetett) pénzek útját elvágta a Miniszterelnöki Hivatal, a kormányrevizorok rászálltak az értelmetlen és feltűnően drága külföldi utakra, egyáltalán: Orbánék nem falaztak tovább. Torgyán hazugságai vagy az általa kinevezett kínosan tehetségtelen miniszterek, államtitkárok közröhejbe fúló ámokfutása addig elviselhető volt, amíg nem kezdte ki a koalíció tekintélyét és a közbizalmat.

Torgyán József tizenegy éves politikai pályafutását képtelenség volna néhány bekezdésben vázolni vagy áttekinteni. Nagyregény volna az, tragikomikus nagyregény, ha létezhetne ilyen. Ha grafikonon ábrázoljuk e pályafutást, nos, az ökörhúgyozás ahhoz képest lineáris függvény.

Ha elhíresült mondásai közül csak a top 30-at idéznénk, már azzal agyhalálközeli állapotba volna taszítható a lakosság jelentős százaléka.

Vajon hogyan juthatott idáig, a miniszterségig mármint, egy olyan ember, akinek két komolyan vehető állítása nem volt egész pályafutása során, aki tökéletes felelőtlenséggel képes bármit beszélni? Na, hát erre a bravúros kérdésre majd a történelemtudománynak, a szociológiának meg ilyeneknek kell felelniük, meg Orbánnak kéne, aki végülis királyt csinált, vagyis alkirályt belőle.

Torgyán még utolsó lehelletével is blődöl egyet: hogy a sajtótámadások meg a párt meg a vidék érdeke_ ugyan már! Mindenki tudja, hogy ez a miniszterség volt a mindene. Hogy személyes ambícióiból sosem engedett volna egy picit sem. De most muszáj volt. Nagyon muszáj. Azt, hogy Orbán Viktor mit mondott/mutatott neki ma délután a kormányfői rezidencián, talán sosem tudjuk meg. De alaposan megváltoztatta Torgyán József nézeteit az őt körülvevő világról. Torgyán ment, még önként, éppen önként, de nem dalolva.

Hogy az ország fellélegzett volna_ - azt talán túlzás. Orbán fellélegzett, az tuti. Torgyán eltakarítva, koalíció egyelőre marad: kecske, káposzta oké! Jön Gyimóthy (ég és föld! ég és föld!), ő még nem repült eleget.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Vélemény
Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?

Mráz Ágoston Sámuel: Jogállam-e még Németország?

Ha mindez nálunk történne, hogyan vélekednének a magyar jogállamiságról?

március 18., 05:58

  • Vélemény
Schiffer András: A gyülekezési szabadság talaján Woke Parádét és Békemenetet is lehet tartani

Schiffer András: A gyülekezési szabadság talaján Woke Parádét és Békemenetet is lehet tartani

Doktor Miniszterelnök Úr imádja a 80–20-as ügyeket.

március 25., 10:34

  • Vélemény
Mintapolgár nem kábítózik

Mintapolgár nem kábítózik

Mostantól a rendet a törvényi elrettentés és a bulvárba csomagolt szadizmus garantálja.

március 17., 07:00

  • Vélemény
Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem

Ukrajna ma néma csend, szenvedés és félelem

Mindenki tudja, hogy az európai csatlakozás csak mese habbal – Kiss Noémi írása.

március 11., 07:00

  • Vélemény
A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja

A doppingellenes küzdelem ma már a bohócok sportja

A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.

március 14., 08:02

  • Vélemény
Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?

Képes-e közös ejtőernyős ugrásra Macron, Merz és Starmer?

Utoljára a Szovjetunió európai visszavonulása idézett elő olyan változást az európai térségben, mint a mostani.

március 10., 13:34

  • Vélemény
Mire készül az Orbán-kormány? Miben sántikál a Fidesz?

Mire készül az Orbán-kormány? Miben sántikál a Fidesz?

A törvénymódosítási csomag tanulmányozására már nem jutott idő.

március 15., 18:08

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

2 órája

  • Vélemény
A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része

A Trump–Putyin-szövetségnek a „gyenge Európa” terv is része

A Baltikum és Lengyelország fenyegetése orosz „történelmi misszió”.

március 13., 14:57

  • Vélemény
Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között

Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között

Ebben a rendszerben a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása.

február 25., 18:22

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

4 órája

  • Címlapon
Többen megsérültek egy késes támadásban Amszterdam központjában

Többen megsérültek egy késes támadásban Amszterdam központjában

A hatóságok egy embert tartóztattak le.

1 órája

  • Vélemény
Nagy Feró belépett a kocsmába, és ott olyat talált, amire nem számított

Nagy Feró belépett a kocsmába, és ott olyat talált, amire nem számított

Kikérték a véleményét, de nem sokra mentek vele. Szarka Károly írása.

március 7., 10:33

  • Vélemény
Puszta kézzel gyermekeket ölni

Puszta kézzel gyermekeket ölni

A Hamász-terroristák először azt állították, nem találják a holttestét. Egy másik nőt küldtek. Hátha az is jó lesz a zsidóknak.

február 26., 13:14

  • Vélemény
Mi kell ahhoz, hogy ne egye meg az országot a herbál és a bűnözés?

Mi kell ahhoz, hogy ne egye meg az országot a herbál és a bűnözés?

Ceglédi Zoltán írása.

március 10., 07:25

  • Vélemény
Sose volt még ennyire O1g

Sose volt még ennyire O1g

A hazai közéletnek ez a szelete amúgy folyamatos Men In Black-villantás.

március 18., 13:02

  • Vélemény
Macron és a francia stratégiai vízió

Macron és a francia stratégiai vízió

De Gaulle: Franciaországnak nincsenek barátai, csak érdekei vannak. Macron éppen ezt az örökséget látszik tovább vinni.

március 8., 11:49

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

6 órája

  • Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?

A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.

március 4., 09:28

  • Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be

Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be

Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.

március 5., 13:22

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

4 órája

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

3 órája

  • Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől

Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.

március 1., 09:10

  • Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet

Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.

március 3., 07:28

  • Vélemény
A Pride-ról, egyáltalán nem egyszerűen

A Pride-ról, egyáltalán nem egyszerűen

A Pride ma már nem forradalmi megmozdulás, inkább (felső-)középosztályi dzsembori, identitáspolitikai jófejfesztivál, corporate, multicéges imázsparádé.

február 27., 09:00

  • Vélemény
Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?

Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése?

Barkóczi Balázs válasza Schiffer Andrásnak.

március 6., 09:27

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

21 perce