A Fidesz drogpolitikája és a szcientológusok

A kormány november 18-án általános parlamenti vitára bocsátotta az új nemzeti drogstratégia (2010-18) tervezetét. Egy olyan kiegyensúlyozott, korszerű szemléletű dokumentumról van szó, amelyet neves hazai és nemzetközi szakmai körökkel egyeztettek, összhangban áll korunk tudományos ismereteivel, illetve az EU drogstratégiájával. De vajon mennyire bízhatunk egy olyan drogstratégia megvalósulásában, amelyet a 2010-től szinte biztosan kormányra kerülő ellenzéki párt egyetlen képviselője sem szavaz meg? Ez az eredmény az általános vita után borítékolható.

Az elutasítás persze bizonyos szempontból érhetőnek tűnhet: vajon miért terjeszt be hosszú távú stratégiát a parlament elé egy olyan kormány, amelynek alig pár hónapja van hátra, és a közvélemény-kutatási adatok szerint igen alacsony a támogatottsága? Az ellenszavazatok mögött azonban sajnos ennél jóval mélyebb ellentétekről van szó, bár ezek az ellentétek ideológiaiak és nem szakmaiak, a drogstratégia szemléletének zsigeri elutasításáról szólnak. A parlamenti vita során ellenzéki képviselők olyan színben tüntették fel a dokumentumot, mintha az egyenesen az ördögtől való lenne. „Olyan veszélyeket rejtő tervezetről van itt szó, amely véleményünk szerint a társadalom és a közösség, valamint az egyén további gyengítését, atomizálását, széthullását okozhatja” – jelentette ki Heintz Tamás képviselő (Fidesz).

Mi is a drogstratégia bűne a Fidesz szerint? Az első problémájuk az, hogy a drogstratégia prioritásként kezeli az ártalomcsökkentést (értsd: a drogfogyasztással járó kockázatok csökkentését célzó programokat, például a tűcsereprogramokat). Az ártalomcsökkentés szerintük ellentétes az ENSZ magas szintű találkozóján, 2009 márciusában elfogadott Politikai Nyilatkozattal. Az említett találkozón személyesen is részt vettem civil delegáltként, tanúsíthatom, hogy az ülésen tipikus politikai kompromisszum született.

Mivel a drogügyekben viszonylag prűd és radikális nagyhatalmak, Oroszország, Kína és az USA ellenezték az „ártalomcsökkentés”kifejezés használatát, a nyilatkozatba egy eufémizmus került be: „kapcsolódó támogató szolgáltatások” (related support services), amelyek gyakorlatilag ugyanazon ártalomcsökkentő szolgáltatásokat jelölik. Az EU és a legtöbb fejlett ország ráadásul közös állásfoglalást adott ki, amely szerint a politikai nyilatkozat az ő értelmezésükben igenis támogatja az ártalomcsökkentést. Kérdés, hogy vajon a Fidesz miért inkább az említett nagyhatalmak értelmezését érzi magáénak, és miért nem az Európai Unió álláspontját?

Az ártalomcsökkentés szerves része az EU drogstratégiájának (2005–12), az ENSZ Általános Közgyűlésén a tagállamok már egy 2006-os AIDS-ellenes politikai nyilatkozatban elkötelezték magukat az ártalomcsökkentő programok mellett. Sőt az ártalomcsökkentés szerves része volt az előző nemzeti drogstratégiánknak is, amelyet 2000-ben kormánypártként a Fidesz szavazott meg a parlamentben, és amelynek kidolgozását az akkori helyettes államtitkár, Topolánszky Ákos irányította. Ugyanaz a személy, aki jelenleg a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyetteseként a jelenlegi drogstratégia tervezésében is fontos szerepet játszott. Komolyan elhiszi valaki, hogy a rehabilitációs szervezetek egyesületét vezető református lelkész is az „ultraliberális drogpropaganda” híve lenne?

A Fidesz a drogstratégia 2000-es vitában jó tanácsadókra hallgatott, de most máshonnan merít. Ha Heintz Tamás parlamenti felszólalásának szövegét elemezzük, kiderül, hogy érvei komoly hasonlóságot mutatnak a parlamenti eseti bizottság MDF által delegált szakértőjének, Szomor Katalinnak korábban hangoztatott érveivel (ilyen például az ártalomcsökkentést állítólag elítélő ENSZ nyilatkozat). (Szomor nemrég  Spiák Ibolya fideszes képviselővel együtt jelent meg a Hír tv egyik műsorában, hogy az ártalomcsökkentés ellen hadakozzon, és a Btk. szigorításáról beszéljen.)

Az MDF-es képviselőnő rendszeresen szerepel a szcientológusok által alapított drogellenes szervezetek, például a Drogmentes Maraton rendezvényein, kiadványaiban. A mozgalom által terjesztett „drogprevenciós” füzetek áltudományos maszlaggal és a szcientológiát alapító L. Ron Hubbard idézeteivel tömik a gyerekek fejét – saját állításuk szerint eddig 1188 magyar iskolába sikerült beszivárogniuk és 312 ezer füzetecskét oszottak szét! A szcientológusok hagyományosan pszichiátriaellenesek, és a saját, szakmai körök által elítélt áltudományos módszereiket próbálják népszerűsíteni (pl. a Narconont, amely a drogfüggőséget szaunával és vitamintúladagolással „gyógyítja” – jó pénzért cserébe).

2008-ban egy szcientológiaellenes blog kiszivárogtatta a Drogmentes Maraton belső stratégiáját, amelyben célként szerepel, hogy a mozgalom jusson állami támogatáshoz, és legyen jelen a kábítószerügyi eseti bizottságban „szövetségesei” révén. Ebből úgy tűnik, számos multicég és iskola után a politika világába is sikerült beszivárogniuk. Honlapjuk szerint támogatóik közé tartozik Schmitt Pál, a Fidesz EP-képviselője is.

Szintén Szomor hangoztatta korábban a fideszes parlamenti képviselő azon érvét, hogy az OEP-nek nem szabad évente milliókat költeni a drogfüggők fenntartását célzó „heroinosztó” programokra, hiszen gyerekenként alig pár ezer forintos  iskolai prevenciós programokkal drogmentessé lehetne tenni az ifjúságot. Ezt a sületlenséget persze csak olyan ember veheti komolyan, aki nem ismeri sem a hazai helyzetet, sem a vonatkozó szakirodalmat.

A német szövetségi parlament a kereszténydemokraták támogatásával jóváhagyta, hogy orvosok akár heroint írhassanak föl a súlyos heroinfüggőknek, Magyarországon a jelenlegi klinikai gyakorlatban ilyen nem létezik, sőt a drogstratégia tervezetében sem találunk erről egyetlen szót sem. Ami pedig a párezer forintba kerülő drogmentesítő prevenciót illeti, ilyen még a világon sincsen. Az Európai Bizottság például szintén márciusban jelentette meg minden idők legnagyobb vizsgálatának eredményeit arról, hogy mi működik a drogpolitikában, és mi nem. Ez a jelentés is leszögezi, hogy a drogprevenció sehol a világon nem tudta „drogmentessé” tenni a fiatalságot, legjobb esetben is csak szűkíti és késlelteti az illegális drogokkal való kísérletezést az iskolások körében.

A legalacsonyabb hatékonysággal azonban éppen azok a prevenciós programok működnek, amelyek a zéró tolerancián és az elrettentésen alapulnak. Ilyen például az ellenzéki képviselők egyik kedvence, az ún. DADA program, amely az amerikai DARE-modellen alapul: ennek során egy egyenruhás rendőrtiszt próbálja rávenni az iskolásokat arra, hogy mondjanak nemet a tiltott dolgokra.

A programnak számos szakmai intézmény elvégezte a hatásvizsgálatát, egyes eredmények azt mutatják, hogy az „elrettentő” prevenció egyenesen bumeráng-hatással jár – vagyis a programban részt vevő diákok között magasabb droghasználatot mértek! Az ilyen és a szcientológusok által preferált hasonló prevenciós programok joggal félhetnek attól, hogy az új drogstratégia szakmai akkreditációs rendszert hozna létre a kiszűrésükre.

Ez nem jelenti azt, hogy általában véve nincs szükség prevencióra, éppen ellenkezőleg, vannak nagyon is hatékony módszerek ezen a téren, de ezek többről szólnak, mint a puszta elrettentésről vagy a „drogmentes” futóversenyről. A tudományos alapokon nyugvó prevenció, kezelés és ártalomcsökkentés nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő építőkövei a drogstratégiának. Hiába mondjuk meg a gyereknek, hogy ne játszon az ollóval – attól még felelőtlenség lenne, ha nem tartanánk ragtapaszt otthon, vagy nem mondanánk el a gyerekeknek, mi a teendő, ha megvágják magukat.

A nemzeti drogstratégia tervezete valójában éppen ezen a szemléleten alapul. Nem igaz, hogy nem fektetne elég hangsúlyt a prevencióra, sőt a szövegben több mint hét oldal foglalkozik prevencióval, míg ártalomcsökkentéssel alig egy oldal! A prevenció kiemelt színterei között kezeli az iskolát és a családot, emellett foglalkozik számos speciális célcsoporttal. Az ártalomcsökkentés egyébként maga is prevenció: gondoljunk bele, hogy egy HIV- vagy hepatitis C-fertőzött ember gyógykezelése milliókba kerül az adófizetőknek, míg a tűcserével való megelőzés alig pár ezer forintba kerül kliensenként évente.

Az a kormány, amelyik nem költ ártalomcsökkentésre, oda jut, mint Oroszország. Az orosz kormány makacsul elutasítja az ártalomcsökkentő programokat, ennek következtében az elmúlt évtizedben több százezer ember fertőződött meg HIV vírussal az injekciós droghasználat következtében – és a szigor ellenére a heroinfogyasztást magát sem tudták visszaszorítani. Másik példa az USA, ahol az ún. drogellenes háború katasztrófális hatásainak következtében a világon a legnagyobb a börtönnépesség aránya – miközben a hivatalos statisztikák szerint több fiatal próbálja ki a marihuánát, mint Hollandiában, ahol a felnőtt emberek coffee shopokban vásárolhatják meg a füvet.

A zéró toleranciát hirdető politikusok éppolyan felelőtlenül gőgösek, mint a Titanic tulajdonosai, akik annyira bíztak a technika erejében, hogy nem szerelték fel a hajót elegendő mentőcsónakkal.

(A szerző a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai programvezetője.)