Konténerekben kezdődik a suli Dunakeszin
Polgármester: ez csak átmeneti állapot. Ellenzéki jelölt: nem dísztérre kellett volna költeni.
Polgármester: ez csak átmeneti állapot. Ellenzéki jelölt: nem dísztérre kellett volna költeni.
Dunakeszin, a Pallag utcában történt a baleset. Nyolc ember megsérült a 126-os buszon is.
A buszon hat ember sérült meg, kettőt kórházba vittek.
Főleg Budapesten és Pest megyében. A XVII. kerületben egy autó alól eltűnt az út.
Az egyik mozdonyvezető és a forgalomirányító is hibázhatott. 38,2 méter volt a két vonat között.
A Szobról Budapest felé tartó vonat a Vác felé éppen induló személyvonattal szembe ment, vészfékezéssel állították meg a két vonatot.
A vasútállomáson történt az eset.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Lángolt a ház 150 négyzetméteres tetőszerkezete. Nem sérült meg senki.
Puha talajra érkezett az a kisgyerek, aki túlélt egy 12 méteres zuhanást a panel negyedik emeletéről.
Megkaptuk egy kivételével az összes képviselőjelölt mobilszámát, és megpróbáltunk egy nap alatt találkozni is minddel. A fitneszbajnok, a rocker, és a vallástudós megvolt, nem hiszik el, ki nem.
A kisfiú a dunakeszi Barátság úti lakótelep egyik lakásának ablakából zuhant ki, súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Körülbelül ötven esetet varrnak a nyakukba.
Hogy, hogy nem, a fideszes önkormányzat cége az összes plakáthelyet az kormánypártnak adta.
Nagy Péter részegen vezetett, ráadásul kék villogót is használt, és még az árokba is belement.
Egy teljes osztály vádolta meg a 48 éves férfit, aki az ítélethirdetés előtt agyvérzést kapott.
A bíróság várhatóan a távollétében hoz ítéletet kedden az ügyében.
Dunakeszin az elütött nő megsérült, a Mosonmagyaróváron elgázolt férfi meghalt.
Kedden a perbeszédek hangozhatnak el a vád szerint gyerekekkel szexjátékokat játszató tanár ügyében.
Az ír szetterre lakott területen lőttek rá. Hátsó lábát amputálni kellett.
A 70-es kilométernél ütközött össze egy autó és egy kisteherautó, egy ember megsérült.
Késnek a vonatok a Budapest-Vác-Szob vonalon.
Letagadta a dunakeszi városvezetés, hogy titokban hatalmas sportcentrumot tervezett.
Dunakeszin akkor lehet repülni, ha a sportolók vállalják: nem mondanak csúnyát az önkormányzatról.
A repülősöket három hete elküldték, az Újpest fociakadémiája pályázott Dunakeszi füvére.
192 darab szabálytalan repülésre hivatkozva határozatlan időre lakatot tettek az ingatlanra.
Tavaly szeptemberben is a szobor bal szárnyát rongálták meg.
Míg eddig a Dunakeszi felé vezető sávon lehetett közlekedni, péntek estétől teljes zárás van életben, mert az áradó folyó egészen az útig ér, és félő, hogy alámossa.
A gyorsan emelkedő vízszint miatt elképzelhető, hogy evakuálni kell az utca lakóit a hétvégén.
Dunakeszi polgármestere 20 transzparens-szöveget is szétküldött, csak véletlenül rossz címlistára.
Lezárták egy időre Dunakeszinél a Duna-partot, orosz és német gránát is volt a folyóban.
Két autó ütközött össze az M2-es autóúton, az egyik árokba borult. Ketten meghaltak.
Safar varázslatos csele után az államtitkár fél méterről bombázott a léc alá, győzött a Dunakeszi.
Sarolta megnézte az RTL Klub szerdai híradóját, és felvette a kapcsolatot az édesanyjával.
Dunakeszin kölyökpezsgővel koccintottak Haki, Muki, Kunci névnapjára, és üzentek az Indexnek.
Nagy fölénnyel győzött Dunakeszin a Fidesz jelöltje a Bajnai párt első jelöltje ellen.
A szocialisták szórólapozó fiatalokat csíptek fülön péntek este, akik „a Fidesznek dolgoztak”.
Az MSZP és az Együtt 2014 egyelőre inkább egymás ellenfelei, mint szövetségesei. A pénteki kampányzárók közönsége egy busznyi embert se tett ki.
A dunakeszi futsalcsapathoz új erőnléti edző jött.
Időközi választás lesz vasárnap, egy független jelöltet támogat az Együtt 2014 és a PM.
Jött a Közgép, a Teva, a Nokia és mások.
Az önkormányzat átvállalta a költségeket.
Dunakeszinél a gödi kihajtónál, teljes az útzár.
Az államtitkár az NB II.-ben futsalozik. Neves cégek álltak a Dunakeszi mögé, éves költségvetésük úgy százszorosa a többi klubénak, válogatottjaik vannak, a csapat új edzője a sportág Mourinhója.
Safar, az NB II.-es Dunakeszi légiósa pazar gólt lőtt a kupában a Vasasnak. Szijjártóék ölelgették.
Tomas Rivera Amoros, a román válogatott spanyol szövetségi kapitánya lesz NB II-es csapat edzője
Dunakeszin újra megrongálták a trianoni emlékművet. Nemrég letörték a turul szárnyát.
A kiérkező 20 fővárosi tűzoltó azonnal lekapcsolta az elektromos rendszert, így a kútfejek nem voltak veszélyben, a lángok továbbterjedését sikerült megakadályozni.
Munkagép szakított el egy nagynyomású vezetéket a Fóti úton.
A negyedik emeleti lakásban két helyiség kapott lángra.
Egy társasház 70 lakója hagyta el az épületet.
A Dunakeszi város tulajdonában lévő sportpályán forgatott külföldi pornófilm ügyét napirendre vette a képviselő-testület is.
A dunakeszi focipálya öltözőjében csinálják meg a pornószínésznőket, akik többnyire térdig húzott zokniban feszítenek.
Az ok: megszaporodtak a szabálytalan repüléssel kapcsolatos lakossági bejelentések.
A dunakeszi repülőnapon egy férfi meghalt.