Még a Balatonra is nehezen jutsz le a kánikulában
Rengeteg lezárás lesz a hétvégén is, amik alaposan megnehezítik a fővárosiak életét.
Rengeteg lezárás lesz a hétvégén is, amik alaposan megnehezítik a fővárosiak életét.
Ha már nem tud elmenekülni a vijjogó repülők elől, akkor logikus, hogy az ember kinéz az Air Race-re. Kösz, hogy vasárnap a 37 fokban tudok majd venni hideg vizet a boltban!
Legfeljebb kettő méter hosszú lehet.
Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, amiket a kerékpáros közlekedésről tudni kell.
A Széll Kálmán téren újabb változások várhatóak a közlekedésben.
Kerékpáros lámpát szerelnek, de kép alapján zebrát sem ártana festeni a környékre.
A közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés nem vicces téma.
Kerékpárútra vezetett gyalogosok és járdára vezetett bringások a budapesti közlekedés új állatorvosi lován.
Szabálytalanul akart besorolni egy autós, nekiment egy másik autónak, rögtön ritkán látott verekedés lett a dologból.
Japánban június 1-től tilos fülhallgatóval bringázni. Csak azt felejtették el, hogy az orrunkon is hallgathatunk zenét.
Majdnem elütötte a busz, aztán dulakodni kezdtek, valaki pedig betörte a helyi járat ajtaját Pécsett.
Az olasz szupervonat akár 400 kilométer/órával is száguldozhatna Milánó és Róma között.
A Mészáros Lőrinc utcában nem tudni pontosan, miért vált járhatatlanná az úttest.
Mi lenne, ha az újpalotai villamos a négyes metróban folytatná útját egészen Budafokig? Vagy Gazdagrétig?
A Dagály fürdő elé csak biciklivel vagy tömegközlekedéssel lehet behajtani.
Egyedül a metróval közlekedőket nem érintik a változások a BKK honlapja szerint. Mutatjuk a linket, ami júliusig segít eligazodni a téren.
Az autó Budáról Pest felé haladva hajtott neki az útpadkának, amely egyszer csak beszakadt alatta.
Több cuccot lehet vele felvinni a gépre, lehet helyet választani, de az időpontot is lehet variálni.
Bármerre indulunk is autóval, motorral, vagy akár gyalogosként, előbb-utóbb szinte biztosan furcsa, megmagyarázhatatlan forgalmi helyzetre bukkanunk.
Óriási káosz és fennakadások: így írható le az, ami holnap lesz.
Ennyi Bubi-állomás nőtt ki a főváros földjéből, amelyet nyáron már igénybe is vehet. Térképen mutatjuk, merre találja őket!
Egy 14 éves, egy 18 éves és egy 21 éves nagyteveli fiatalember halt meg a balesetben.
A 6-os főúton, a Vágóhíd utca közelében hajtott a szalagkorlátnak egy autós.
A kiállításmegnyitón egy villamosvezető feljelentette a tévéseket, rendőrök jöttek igazoltatni őket.
Kreatív megoldást talált ki az új-zélandi sofőr, de lebukott.
Az új villamosmegálló építése miatt egyetlen szűk sávba szorulnak a bringások és a gyalogosok.
A Nagy Futam autós és légi parádé miatt sok a lezárás, a Lánchídon még gyalogosok sem közlekedhetnek.
Még a gyalogosok elől is lezárják a Lánchidat, de a rakpartok nagy részét is.
Akár akarod, akár nem.
Nem elég, hogy a fél város le van zárva, beindult a tavaszi rendezvényszezon is. Itt az igazi közlekedési pokol.
Eláruljuk, a város mely részeit kerüld el, ha nyugodt hétvégét szeretnél. Van mire figyelni.
A vonatoknak csak a harmada közlekedik.
Svédországban üzembe helyezték a világ első távolsági forgalomirányító tornyát.
Szombat este 8-tól vasárnap este 8-ig a Lövőház utca egy része is el fog esni.
A háttérben még megvan a Királyi Palota kupolája, hiányzik viszont a körforgalom és a Rákosi-féle, Várhegy oldalába barkácsolt nagy rámpa.
Traffipaxos kívánságműsor indul csütörtökön - de legalább előre szólnak, hol mérnek. Budapesten 86 traffipax lesz kint, nézze meg, hol figyeljen a gyorshajtásra.
Minden meg fog jelenni a mobilon, amikor utazást tervezünk, pont, mint egy repülőjegy-keresőnél: Vitézy Dávid ezt ígéri. Fél éve van a MÁV-ot a Volánnal összehangolni. Tarlós, Uber, budapesti felújítási káosz, Putyin miatt nem járó busz: minden szóba kerül.
Már csak négyen akarják 60 milliárdért felújítani a kék metrót, a Alstom kiszállt. Hétfőtől vezető nélküli metrón utazhatunk.
Parajelenség a Kolosy térnél.
Két autó ment egymásnak a Józsefvárosban. Az egyik sofőr meghalt.
Newcastle-ben tesztelik a rendszert. Az autósok eszközeit a közlekedési lámpákhoz hangolták.
Most akkor hol is van az ideiglenes megálló?
Kezdődik a nyári időszámítás, holnap előre kell állítani az órákat.
Kisfiam, ne haragudj, itt kell hagyjalak. Nyolc hónapos nagy gyerek vagy, menj haza egyedül.
Két személyszállító vonat ütközött össze.
A vasárnap nyitva tartó áruházak hétköznap közlekedő buszokkal is elérhetőek lesznek.
Van, amikor lépni sem lehet a dugóktól, máskor meg úgy suhán át a pótlóbusz az üres Margit hídon, mintha senki sem lenne rajta kívül a városban.
Beszűkül a körforgalom, teherautók is járnak majd ki-be a középszigetre az átépítés miatt.
Rémálommá vált a közlekedés Budapest egyes csomópontjain. Ezeket kerüld inkább el!
Rémálommá vált a közlekedés Budapest egyes csomópontjain. Ezeket kerüld inkább el!
Metrópótlók és pótlóbuszok közlekednek a villamosok helyett, utasbaleset történt.
Ha nem akar megőrülni, nem megy autóval a Nagykörútra. Meg úgy egyébként sehová.
A sérültek száma is nagy, nem tudják, miért siklott ki a vonat.
Ugyanitt felhőkarcoló, amelyik nem vet árnyékot és igen csak fingatós kvíz a budapesti metróról.
A 65 év felettiek amúgy is ingyen utazhatnak.
Három napig bárhol lecsaphatnak a rendőrök, és osztják a bírságokat. Tavasszal nő a balesetek száma.