Meghalt Drobilich Gábor, a 90-es évek alvilágának egyik fő alakja

Azt, hogy honnan ismerhetem fel, ki valóban veszélyes ember, és ki nem az, egyszer Drobilich Gábor magyarázta el nekem. A mai napig ez alapján döntöm el, kitől kell tartani, és ki az, aki csak veszélyesnek akar látszani. Siófokon találkoztunk még sok-sok évvel ezelőtt, a kedvenc pizzériájában és a már jócskán elévült régmúltról, a '70-80-as évek magyar alvilágáról beszélgettünk. Újságíróként sosem az egykori csúcsbűnözőt láttam benne, hanem a régi idők tanúját, akivel jókat lehetett beszélgetni.  

Akkor még nem kezdtem el feldolgozni a hazai szervezett bűnözés történetét, de már jól ismertem a főbb szereplőket innen-onnan, például Pintér Sándor híres '83-as tanulmányából, amit a Belügyi Szemlében írt még egyszerű vizsgálóként. De más olvasni erről a világról és más beszélni valakivel, aki egy közülük. Drobilich Gábor ezeket a legendás gengsztereket, köztük a '90-ben Los Angelesben agyonlőtt Markó Bélát fiatalon, a hetvenes években személyesen is ismerte, más gengsztereknek a barátja, bűntársa is volt. Ügyeltem arra, hogy csak a hetvenes-nyolcvanas évekről kérdezzem, csak arról beszéljünk, mert ott már nem voltak titkai, őszintén, tét nélkül mesélt.

A kilencvenes évekről sosem faggattam, időpocsékolás lett volna. Drobilich mindig is rendkívül óvatos, mondhatni, okosan óvatos volt, talán ezért sem úgy ért véget a karrierje, mint sok más pályatársának, aki igyekezett reflektorfénybe kerülni vagy magamutogató életet élni. Ezekben a körökben sokan gyilkosság áldozatává válnak, börtönbe kerülnek, vagy lecsúsznak, esetleg árulóként élik túl valahogy a múltjukat. Rá ez nem volt igaz.

Fotó: Magyar Nemzet, 2013 / Arcanum

Drobilichot azért is tisztelték az alvilágban, mert nem lehetett betörni, soha nem árulta el a társait, konok, kőkemény ember volt. A hetvenes évek derekán kezdte a pályáját. Az a Maki gúnynevű, bivalyerős Ladányi Attila vette a szárnyai alá, aki a szocialista éra alvilágának egyik legismertebb figurájaként a korai hazai szervezett bűnözés úttörőjének számított. És Maki nem bízott akárkiben. 

Maki vezette az 1973-ban alakult és a rendőri körökben csak Négy Páncélosként emlegetett betörőbandát, amelyik benzinkutak kifosztására specializálódott. A Pestszentlőrincről származó banda sorra törte fel a kutakat az országban két éven keresztül. A rendőrök sikertelenül próbálták felderíteni, kik állhatnak a betörések mögött. Éjjelente leoltott lámpa mellett várakoztak odabent, hátha nyakon csípik a betörőket. De a "páncélosok" sem voltak hülyék: messziről, légpuskával lőttek rá a benzinkút ajtajára, így bentről úgy hallatszott, mintha kopognának. Ha ilyenkor a bent lévők villanyt oltottak, Makiék odébbálltak. Ebbe a körbe került be a fiatal Drobilich, és ez volt az első nagy lebukása is, a társaságot ugyanis 1975-ben elmeszelték. De Drobilich akkor sem beszélt, nem tört meg. 

A börtönévek után a bandából volt, aki Los Angelesbe pattant meg, Maki maradt Budapesten a hírhedt Lőrinc étteremben, ami a hetvenes-nyolcvanas években a budapesti alvilág epicentrumának számított. Drobilich is kötődött ehhez a helyhez. 

A Négy páncélos bebukása után, a börtönben ismerte meg Radnai Lászlót, aki bő egy évtizeddel később az olajos ügyletek, később pedig a kecskeméti maffiaper elsőrendű vádlottjaként ismerhet a széles közönség, nemrég Havas Henrik írt róla életrajzi könyvet. Drobilichet erős börtönbarátság fűzte Radnaihoz, de az utóbbi években már megromlott köztük a kapcsolat. Talán éppen azért, mert Radnai beszélt, nem véletlenül ragadt rá a bűnbánó maffiózó jelzőt. A rendszerváltáskor Drobilich egykori mentora, az akkor éppen a rácsok mögött ülő Maki lett az amnesztát követelő rabok szószólója, de néhány évvel később elhunyt.   

Ám Drobilich nem csak legendás alvilági figurákat ismert a hetvenes-nyolcvanas évekből, hanem 

Ahogy Radnait, Portikot is a börtönben ismerte meg és az akkor még piti bűnözőt a szárnyai alá vette. Amikor a kilencvenes évek elején-közepén - ki tudja, milyen hatósági-politikai-titkosszolgálati hátszéllel - Drobilich aktív közreműködésével létrejött az egyik legnagyobb olajos cég, az Energol, ő Portikot is bevette a buliba, neki jutott az a feladat, hogy a cég "biztonsági" feladatait ellássa. Portik soha nem volt olajos vállalkozó (ahogy anno Drobilich fogalmazott, "Tamás legfeljebb akkor látott olajat, amikor tankolt"), de a szolgálataiért jutott neki is az olajos pénzből, a vagyon pedig megbolondította az akkor huszonéves srácot.

Az Energol-ügy első tárgyalási napja 2003. június 5-én

Fotó: Rózsahegyi Tibor / MTI

Hogy aztán volt-e és ha igen, akkor milyen szerepe Drobilichnak mindabban, amit Portik a kilencvenes évek második felétől művelt (gyilkosságok, gyilkossági kísérletek), már soha nem fogjuk megtudni. Egyes vallomások szerint bizonyos ügyekről tudomása kellett, hogy legyen, mások azt állítják, Portik teljesen önjáró lett, begőzölt és a végén már egykori mentora is tartott tőle. Az viszont vitathatatlan, hogy a szlovák bérgyilkos, Jozef Rohac Drobilich ismeretségének köszönhetően telepedhetett meg Magyarországon és ismerkedhetett meg Portikkal. Bárhogy is történt, Portikot, a később Rohaccsal együtt elszabadult hajóágyút egy idő után már Drobilich sem volt képes megállítani.

Össze is veszett egykori mentoráltjával, ám miután Portikot 2012-ben elfogták, a kettejük közt lévő harag ellenére sem vallott rá tanúként Drobilich. Ahogy mindig, ezúttal is tartotta a száját, pedig ha valaki, ő tényleg mindent tudott, noha őt soha nem gyanúsították meg az Energol körüli gyilkosságokban, csak magában az Energol-perben volt vádlott, de abban felmentették. 

Drobilich nagypályás bűnözőnek számított, egy olyan formátumú figurának, aki nem illett bele a magyar "mackónadrágos" maffiózók, a piti szélhámosok, a wannabe keresztapák tablóképébe. Félig-meddig üzletemberként is tekintett magára, sokaknak épp az volt a bajuk vele, hogy magas lóról nézett másokra. Ha volt példaképe, akkor az az orosz szervezett bűnözés egyik keresztapja, a kilencvenes években évekig Budapesten székelő, a rendőrséggel és a hazai médiával is kapcsolatban álló üzletember, Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi), akit egyébként személyesen is ismert, jó viszonyban voltak. Az Energolból Drobilich is óriási céget akart csinálni, ahogy Szeva is a saját üzleteiből. Márpedig ha ebből indulunk ki, akkor mindaz az erőszak, ami a kilencvenes évek második felétől az Energol környékéről, Portiktól indult, ártott Drobilich stratégiájának, az üzletnek. Miután a rendőrség még a kilencvenes években rászállt az olajosokra, az energolosok már nem tudtak belőle akkora pénzt csinálni, ami megalapozta volna egy birodalom létrejöttét. Ha valaki belepiszkított Drobilich álmába a maga megalomániájával, aki kódolta a bukást, az az egykori mentoráltja volt. 

Fotó: Népszava, 2007 / Arcanum

Így történhetett, hogy Energol-sztori után nem vagyon maradt, hanem halottak. Megoldatlan, felderítetlen ügyek, amelyekkel még mindig birkózik a rendőrség. A tisztánlátásban Drobilich sem segített, persze ne legyünk naívak: nem is állt érdekében. Ráadásul ellene nemigen születtek vallomások, mindenki Portikot sejtette a gyilkosságok hátterében, és nem is alaptalanul. Bűnözőként Drobilich a hetvenes években szocializálódott, amikor a vitákat veréssel intézték el egymás között a zsiványok, míg az általa felkarolt Portik az új generáció szülöttje, akit nem különösen zavart, ha emberek haltak meg. A kettejük közötti legnagyobb különbség, hogy Porikkal ellentétben Drobilich nem akart másnak látszani, nem haverkodott médiacézárokkal és befolyásos alakokkal, nem akart a felső tízezer köreibe kerülni. Tudta, hol a helye. 

Ha az alvilág szabályaiból indulunk ki, akkor Drobilich végig tartotta magát a saját elveihez. A róla szóló utolsó hírek is arról szóltak, hogy esze ágában sincs beszélni. Nemrég hamis tanúzás miatt indult ellene eljárás, amiért a rendőröknek azt állította, hogy Portik és ő soha nem beszéltek a Fenyő-gyilkosságról, csakhogy ennek egy hangfelvétel, amit Portik titokban rögzített, ellentmondott. 

Soha nem fogjuk megtudni az igazságot. Az egykori olajbáró csendesen távozott és magával vitte a titkokat. 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!