A 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium írásbeli ultimátumot adott a BKV-nak. Eszerint ha április 12-ig a BKV nem teszi meg a megfelelő lépéseket a Bamco által követelt 115 millió euró (35 milliárd forint) kifizetésére, valamint nem módosítja az ütemtervet úgy, hogy a kötbérterhes határidők átlépése miatt a Bamcónak ne, vagy csak jóval kevesebbet kelljen fizetnie, felmondják a kivitelezésre kötött szerződést. Ha ez megtörténik, félbemaradhat az egész beruházás.
Az Index birtokába jutott információk szerint a Bamco április 12-ig adott határidőt a BKV-nak, hogy teljesítse követeléseit. A cég levele (amelyet egyébként megkapott a főváros vezetése is) azt állítja, hogy a Bamco álláspontja szerint a BKV lényegesen és sorozatosan megszegte a 2006-ban kötött kivitelezési szerződést, ezért ha nem orvosolja a mulasztásait, akkor a Bamco szerződésszegésre hivatkozva felmondja a szerződést.
A levél szerint a Gellért téri állomásnál 2,2 millió euró többletköltség merült fel, és 75 hét késedelem alakult ki a kötbérterhes határidőhöz képest. Az Etele téri állomásnál 26 millió euró a többletköltség, és 17 hét a késedelem. A Fővám téren 65,5 millió euró a többletköltség, 35 hét a késedelem. A Bamco szerint a munkák a BKV által erőltetett felesleges felgyorsítása további 21 millió euró többletköltséget okozott.
A levélben a Bamco egyrészt összességében 115 millió eurót (34,5 milliárd forintot) követel, másrészt azt, hogy a BKV által követelt kötbért felejtsék el, azzal ugyanis a Bamco – álláspontja szerint – nem tartozik. Az eddigi kilenc hónapos csúszás kötbérének összege a BKV szerint kétszázmillió euróra, azaz hatvanmilliárd forintra tehető.
Hiába ebédeltek együtt
A levél ultimátumszerűen szólítja fel a BKV-t, hogy készítsen reális ütemtervet (a kötbérterhes határidő úgy módosuljon, hogy a Bamcót ne, vagy csak kicsi kötbér terhelje), és hogy fizesse ki a Bamcónak a 115 millió eurót, ellenkező esetben felmondják a szerződést.
Úgy tudjuk, hogy a krízis megoldására múlt héten pénteken együtt ebédelt a főváros, a BKV és a Bamco vezetése, de konkrét eredményre nem jutottak.
A kivitelezési szerződés szerint a kivitelező és a megrendelő problémáit megegyezéssel, ennek hiányában döntőbíróság előtt lehet rendezni. Ha az utóbbi fórum sem hoz megoldást, a végső döntést a szerződés keretein belül a választott bíróság adhatja. A Bamco még nem merítette ki az utóbbi két lehetőséget, ennek ellenére megteheti, hogy felmondja a szerződést, ha van rá alapos indoka.
Le is állíthatják
A Bamco a késedelem okaként legtöbbször arra hivatkozik, hogy az elhúzódó építési engedélyezési eljárások miatt későn kapta meg a munkaterületet. Szakértők szerint ebben részben igaza is lehet, a késedelem viszont messze nem okozott akkora többletköltségeket, mint amekkora a követelés.
A kivitelező elszántságát mutatja, hogy a közlekedési hatóságot is beperelte, mert a hatóság a szabályok megsértése miatt a Gellért tér elérése előtt leállíttatta a fúrást. A tavaly októberi – egyébként szintén pénzügyi okokra visszavezethető – vita végül azzal zárult, hogy a BKV jogfenntartással (az igény jogosságának utólagos felülvizsgálatával) tizenhárommillió eurót átutalt a Bamcónak.
Úgy tudjuk, hogy a Bamco két okból nyújthatta be az ultimátumot: vagy elfogyott a fedezete a munkák folytatására, vagy további pluszpénzeket szeretne kisajtolni a megrendelő fővárosból. Ha a cég betartja, amit ígér, és felmondja a szerződést – hasonló fenyegetés már elhangzott tavaly ősszel is –, akkor a főváros nehéz helyzetbe kerülhet. Egyrészt nehéz új kivitelezőt találni a munka folytatására, másrészt a gazdasági válság hatására ismét felerősödhetnek azok a hangok, amelyek a beruházás megszakítását vagy szüneteltetését tartanák szükségesnek.
És mit mond a főpolgármester?
Demszky Gábor főpolgármester a hírre reagálva elmondta, hogy pénteken valóban találkozott a Bamco budapesti vezetőjével. Abban állapodtak meg, arra törekszenek, hogy a követelésekkel kapcsolatban megegyezésre jussanak, mielőtt döntőbizottság elé kerülne az ügy. Demszky szerint az tény, hogy hétfőn a pajzs megérkezett a Gellért téri megállóba, azaz a műszaki teljesítés rendben halad. Azt látni viszont a véleménye szerint, hogy a kivitelezőnél néha mintha több lenne a jogász, mint a mérnök vagy az alagútépítő, és úgy tűnik, ezek a jogászoknak az a dolga, hogy elérjék azt, hogy a metróépítés a Bamco számára kifizetődő legyen.
DBR: A Bamco követelései irreálisak
Nem sokkal a cikk megjelenése után közleményt adott ki a DBR Metró Projekt Igazgatóság, melyben irreálisnak nevezték a Bamco követeléseit, mint írják, továbbra is csak a jogos költségeket fizetik ki.
A közlemény szerint a nagyberuházások során általános, hogy a kivitelezők folyamatosan többletköltség-követelésekkel állnak elő. A Bamco által benyújtott 190 kérés összege azonban több, mint az összes többi, csaknem 20 nagy kivitelező vállalat által együttesen benyújtott összeg. A DBR továbbra is nyitott az elfogadható keretek között folyó tárgyalásokra, de a Bamco mostani magatartása már túlmegy az üzleti életben megszokott minden határon, írják.






Kommentek
2009.03.17 17:52:54Designe
-3-
-abobo19 hozzászólása:” a metróépítéssel kapcsolatban "vidékiként" azt fűzném hozzá hogy a mi adóforintunkból is épül a 4-es metro, de én mikor fogok vele utazni?”
Drága pógátársam áruld már el nekem, hogy én mint -pesti autóval közlekedő mi a faxért fizetek a vasút fenn tartásáért amikor nem is használom ?(max 5 évben 1szer) Mielőtt leírsz valamit gondolkodj nem bántásként és sértésként írom. De mondhatnánk hogy mindegyes pl debreceni adófizető pénzéből fenn tartják pl a Veszprémi tömegközlekedést és sorolhatnánk. Ebben sem fogunk sose igazságot tenni úgy, hogy ezen is túl kellene lépni. Abban természetesen egyet értek, hogy bizonyos beruházások túlon túl sokba kerül külföldhöz képest. Na ez ellen már hangot kéne emelni (nem kocka követ a pesti utcákról mert az is az adó fizető pógárnak a pénzéből megy).
Nos ennyit akartam!
Üdv.
2009.03.17 17:54:33Designe
-2-
Általánosságban az mondható el, hogy ha a főváros vagy valamilyen állami intézmény pályazatot (tender tervet )ír ki egy munkára akkor azt gondolná az ember, hogy amikor a kiviteli tervek készítésére és magára a kivitelezésre kerül a sor akkor azt fogják megépíteni és úgy ahogy azt a megrendelő a tender terv jóváhagyásakor célul tűzte ki. Gondolom most meglepő dolgot fogok írni: Hát nem így van! Sok esetben homlok egyenest mást kér tervezni a kivitelező cég mint amit a megrendelő jóváhagyott. Természetesen nem olcsóbb lesz hanem drágább a beruházás nade ezen sem lepődnék meg ha az történne, hogy sokkal jobb minőségű munkát kap érte a megrendelő de még ezt sem kapja meg silányabbnál silányabb minőséget csinálnak és ezt rendre át is veszi a megbízó. És most térjünk vissza a metrohoz egy csöppet. A metro építésnek egyik feltétele a sok közül, hogy legyen terv. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen nagy dolgot csak terv alapján lehet meg csinálni. Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit sok esetben hasra ütés szerűen zajlik a kivitelezés mert nincs kiviteli terv csak tender terv (tender terv nem használható kivitelezésre mert nagyon nagyon sok tényező a kiviteli terv készítésekor van figyelembe véve és pontosítva). De ez úgy tűnik senkit sem zavar mert ők már csináltak ilyet és okosak és ügyesek a megrendelő meg bólogat mert ott is idióta dilettánsok ülnek akik nem értenek hozzá. De hát ez magyarország! A demokráciával egy dolog jött be az országba, hogy mindenki szabadon terjesztheti a hülyeséget. És itt szeretnék egy picit az átlag polgár felelősségére kitérni. Az, hogy ki kire szavaz az egy dolog, senki se tudja, hogy az akire szavazott 1 év múlva mit fog csinálni vagy épp mit nem. De az, hogy emberek özöne beszél ostobaságokról az valahogy senkinek se tűnik fel sőt még támogatja is azt. Hogy 1-2 példát említsek:
2009.03.17 17:55:12Designe
-1-
Nos így végig olvasva sok-sok hozzá szólást azt a következtetést tudtam levonni, hogy mind hülyék vagyunk egytől egyig.
Szóval!
A metro tervezésben jómagam is részt veszek. És elkell, hogy mondjam érdekesen folynak a dolgok(nem mintha meglepődnék ezen mert magyarországon mindíg furcsán mennek a dolgok.)
Kezdjük az elején. A 4-es metroról idestova 40 éve beszélünk.Mert mindíg volt/lesz olyan balf***asz magyarországon akinek nem teccik (erre jó példa a szintén vagy 50éve épülő M0) és ezért ő megteheti azt, hogy akadályoz egy ilyen beruházást(tök mind1 milyen beruházás meg, hogy hol van akkor is akadályozzuk)mind jobb oldalról mind baloldalról mert ilyen a magyar: ostoba és hülye. Természetesen hőn szeretett fővárosunk mindent megtesz azért, hogy jó legyen a tömegközlekedés csak hát a szerencsétlen állatja mindig elszúr valamit(lehet, hogy hülye?) Arról szerintem felesleges vitát nyitnunk, hogy kell-e metro vagy sem én XX ker-ben lakom mondhatnám kell a rossebnek, aki meg a XI. kerben lakik az meg azt mondja, hogy neki kell. Ebben nem igazán lehet dűlőre jutni szerintem úgy, hogy ezen túl kellene lépni.
Azt hiszem, hogy abban mind egyetértünk, hogy a metro építés egyeseknek nagy nagy üzlet amiért nagy nagy pénzt lehet zsebre tenni csak úgy. Ezen sem kell azt hiszem olyan nagyon meglepődni mert a világon mindenütt így működik csak arról mi nem tudunk meg ugye nem is nagyon érdekel minket. Persze nem akarnám még véletlenül se azt mondani, hogy ez jó. Sőt! Akit rajta kapnak azt igenis agyon kell paszírozni (pl egy fúrópajzsal). De lépjünk tovább a kivitelezési gyakorlatra.
2009.03.17 18:00:50veny
tölteléknyúl: a 72 km-es, felszín feletti "metrót" mifelénk HÉV-nek mondják, franciásan RER-nek.
Ennyi erővel a vaporetto is lehetne összevetési alap... :)
2009.03.17 18:07:34Büdösgyökér
Ennyi lekvárból össze is lehetett volna kötni Gödöllőt az Örs vezér térrel, végigvinni az egyes villanyost a Lágymányosi-hídon (mondjuk a Stadionoktól az szarakodás, amit haladás címén "csinál" a villamos a Lurdy irányába, egy vicc) és sorolhatnám. Adott egy világviszonylatban sem szar felszíni tömeg..upsz, bocs: közösségi közlekedésünk, azt kellett volna modernizálni, nem pöcsöm alagutat furkálni csilliárdokért. Ezt nem a budapesti választók szavazták meg, kedves ultrahülye vidéki sutyerákok, hanem a vezetést szavazták meg. Az egy más lapra tartozik, hogy mindenkit átbasztak. Ezen már inkább lehet változtatni. Ezt már végig kell csinálni, a Bamco pedig igenis szarjon tarajos sült!
2009.03.17 18:08:34Groszfater
Bamco -menjen a fenébe Oroszok majd befejezik lehet olcsóbban!
2009.03.17 18:10:40sagilaszlo80
Kedves mindenki akik ide írnak sok okos dolgot.
Mindenki üljön le és tartson némi önvizsgálatot, és gondolja végig mennyit ért a műszaki tudományokhoz, építés kivitelezéshez (nem ideértendő a kutyaólat ácsoltam a kertbe és nem dőlt össze) és esetleg mennyit lát át a metróépítésből (nem ideértendő a neten olvastam egy blogon, ill mondta valaki akinek mondta valaki... vagy a kedvencem amit hallottam hogy utána olvastam a neten és már legalább annyit tudok mint egy mérnök). Szóval senkit sem akarok megbántani de könnyű név nélkül szidni olyan embereket akik kidolgozzák a belüket (nem ideértendők akik nem, de felveszik a nagy pénzeket) hogy elkészüljön valami amit mellesleg mindenki fog használni, az is aki fennhangon szidta mert biztos nem fog csak ezért gyalogolni.
Az élet minden területére vonatkozik nem csak erre. Ne alkossunk már véleményt arról amihez nem értünk. Pláne ne bántsunk ez alapján olyanokat akiket nem is ismerünk.
Idézhetnék még gyöngyszemeket a kommentekből de inkább nem teszem.
Gondolom leesett hol dolgozom.
2009.03.17 18:12:17Desert
Büdösgyökér: "hanem a vezetést szavazták meg. Az egy más lapra tartozik, hogy mindenkit átbasztak"
De hányadszorra b+???? A demszky féreg nem az elmúlt 3 évben kezdett úgymond mellényúlni - világosabban: mindenhez amihez hozzá ért azt elbaszta, milliárdokat dobott ki az ablakon semmire - hanem több évtizede ezt csinálja és néhány elmeroggyant a mai napig bólogat, hogy ez ám a fasza gyerek!!
2009.03.17 18:16:29Desert
sagilaszlo: pedig jó lenne, ha idéznél, mert szerintem az ég világon senki nem bántotta se a mérnököket, se a munkásembereket. Nem velük van a baj, hanem a sok vezető féreggel amelyik eszetlen módon szórja a pénzt, teljesen értelmetlen dolgokra, pl a 4-es metróra, miközben a felszinen elképesztő káosz van, mind forgalomszervezés szempontjából, mind az utak (méghogy utak, jóvicc) állapotában.
Azt meg picit merész most felhozni, hogy úgyis használni fognak egy olyan közlekedési eszközt, amire döbbenetes pénzeket szórnak el és az előny amit ad (pár perces spórolás) elhanyagolható.
2009.03.17 18:21:26veny
Amúgy meg hajlandó vagyok vitatkozni a metró szükségességéről. Mármint a 8. vonaléról, addig nemigen....
Jelen állapot szerint a helyzet ilyesmi ni:
Párizs: 2,2 milla lakos, 14 vonal
Berlin: 3,4 milla lakos, 9 vonal (+15 S-Bahn)
Bécs: 1,6 milla lakos, 5 vonal
Prága: 1,2 milla lakos, 3 vonal
Bukarest: 1,9 milla lakos, 4 vonal
Budapest: 1,8 milla lakos, 2 vonal (az 1-es nagyon pöttöm, nem igazi metro)
2009.03.17 18:26:52veny
Desert: Azért csak kibújtál a zsákodból... :(
Ha lennél oly szíves és felidéznéd, ki hány vonalat ígért be...
2009.03.17 18:29:18tiborc2008
Bukarest összes vonala felépült annyi pénzből, amennyiből a négyes metró sose.
2009.03.17 18:30:13Desert
"Mármint a 8. vonaléról, addig nemigen...."
akkor se ha beledöglik a a főváros az irreális költségeibe? Struccpolitika.
Másrészt, ha az 1-es vonalat nem tekinted metrónak, akkor lehet, hogy utána kéne nézni, hogy az idézett városokban az összes vonal "nagyvonal-e", kétlem. Aztán, ha ez megvan, lehet, hogy nem csak a vonalak számát kéne nézni, hanem pl. hogy milyen párhuzamos közlekedési eszközök vannak, tehát, hogy van-e értelme egyáltalán ott és úgy megépiteni valami sokszázmilliárdért, miközben a felszini közlekedés romokban hever.
2009.03.17 18:30:57tiborc2008
Minél előbb vallják be, hogy bizonytalan időre elnapolva, (tiszta Kádár-retró, mert a kettes vonal építése is szünetelt évekig) annál kisebb a veszteség.
2009.03.17 18:32:45Desert
"Ha lennél oly szíves és felidéznéd, ki hány vonalat ígért be..."
Hol érdekel, hogy ki mennyit igért? Engem az érdekel, hogy ki szórja el a döbbenetes mennyiségű pénzt ilyen gazdasági helyzetben ilyen haszontalan dologra.
2009.03.17 18:33:06tiborc2008
Százmilliárdokkal került volna kevesebbe az 1-es villamost átvinni a Lágymányosi hídon és meghosszabbítani Kelenföldig. Igazi gyorsvillamost kellett volna csinálni belőle, nem csak ilyen névlegeset.
2009.03.17 18:45:26veny
"akkor se ha beledöglik a a főváros az irreális költségeibe"
Reális áron, természetesen. De nem biztos, hogy az a reális, amit te ordibálsz.
"Másrészt, ha az 1-es vonalat nem tekinted metrónak, akkor lehet, hogy utána kéne nézni, hogy az idézett városokban az összes vonal nagyvonal-e"
Prágában és Bécsben igen, mind endes, a többi idézett városban van olyan, amit nem próbáltam. Mindenesetre nagyon durván dzsentritempó metrónak hívni a kis sárga szellemvasutat. Aranyos meg minden, de más liga.
"nem csak a vonalak számát kéne nézni, hanem pl. hogy milyen párhuzamos közlekedési eszközök vannak, tehát, hogy van-e értelme egyáltalán ott és úgy megépiteni valami sokszázmilliárdért, miközben a felszini közlekedés romokban hever"
Nálunk sokkal erősebb a felszíni lánc, mint bárhol másutt, és pont azért, mert nincs metro, és valami kell. Ugyanakkor az is olyan állapotú amilyen, kemény lé keel bele és hamar.
A kedvenc Combino-nk is érdekes meccs, mert hát ott minden probléma épp abból jön, hogy nyert a felszínpárti lobbi, miközben ilyen forgalmú vonal minden normális városban a föld alatt lenne, neve 1-es metro, épült 1930...
2009.03.17 18:46:29veny
Desert: "Hol érdekel, hogy ki mennyit igért?"
Strucc rémlik? :)
2009.03.17 18:46:31tiborc2008
Asszongyaja demcki, hogy: "véleménye szerint, hogy a kivitelezőnél néha mintha több lenne a jogász, mint a mérnök vagy az alagútépítő"
Az államigazgatásban és az önkormányzatokban meg sajnos mintha több lenne az ócska korrupt fosember, mint a tisztességes,
2009.03.17 18:50:59Desert
"Reális áron, természetesen. De nem biztos, hogy az a reális, amit te ordibálsz."
Akkor most döntsd már el, hogy a 4-es metró ára reális vagy sem. Megöl a kiváncsiság...
" Ugyanakkor az is olyan állapotú amilyen, kemény lé keel bele és hamar."
erről beszélünk sokan, inkább abba kéne a pénzt rakni (a 4-es metró árának feléből hatalmas fejlődést lehetett volna elérni a felszinen) és nem egy olyan metróba, ami a jelenlegi felszini közlekedéshez pár perc előnyt tud csak adni, ami elhanyagolható, az ára pedig döbbenetes világviszonylatban is.
"mert hát ott minden probléma épp abból jön, hogy nyert a felszínpárti lobbi, miközben ilyen forgalmú vonal minden normális városban a föld alatt lenne"
az az apróság azért ne zavarjon meg, hogy az a vonal kész volt a combinok előtt is, sokéve, nem a comibnókhoz épitették. Másrészt az a vonal komoly időbeli előnyt nyújt a többi párhuzamos közlekedési formához képest, tehát hasznos.
2009.03.17 18:51:49sagilaszlo80
Állítsuk le! Az , hogy műszakilag lehetséges-e az senkit sem érdekel. Vagy, hogy milyen áron lehet félbehagyni, avagy mennyit bukunk rajta ha áll pár évet és utána folytatjuk? Ez nem kertesház egy üres telken.
Nem akarok belemenni mert nem nagyon értek hozzá (gondolok a közgazdaságra)de a nagy gazdasági válságokat a történelemben nem spórolással állították meg. Mintha én erre emlékeznék. PL: Németország a két világháború között. A metróépítés hány embernek adhat vajon munkát?
2009.03.17 18:52:46Desert
"Strucc rémlik? :)"
Igér vagy szóra is bele az irdatlan pénzt. Érted a kettő között a különbséget, vagy magyarázzam? Az egyik kormány kimondottan leállitotta ezt az értelmetlen pénztemetőt, arra hivatkozva, hogy NINCS RÁ PÉNZ! Lehet, hogy igaza volt, kedves strucc.
2009.03.17 18:56:47Desert
"Állítsuk le! Az , hogy műszakilag lehetséges-e az senkit sem érdekel. Vagy, hogy milyen áron lehet félbehagyni"
Öntsünk bele még párszáz milliárdot, igy is többszörösébe kerül, mint a tervek alapján, dehát kerül amibe kerül, igy mulat a magyar.
2009.03.17 18:58:44sagilaszlo80
Melyik az egyetlen parancs amit a seregben nem lehet kiadni? Ejtőernyősnek kiugrás után a viszakozt.
2009.03.17 19:02:01Desert
"Ejtőernyősnek kiugrás után a viszakozt."
lehet, hogy ez igy van, de attól még tapsolni nem fogok hozzá, hogy ilyen vadbarmok irányitják budapestet és szórják eszetlenül a pénzt ilyen gazdasági helyzetben...
2009.03.17 19:04:12sagilaszlo80
Ebben egyetértünk
2009.03.17 19:11:26LalaBajka
SZÉGYEN.
2009.03.17 19:15:39gmsb
Barátaim !
Mennyire leszarom a szaros pesti metrót, sőt még budapestet is leszarom. Igaz, hogy sok millió vidéki pénzét központosítják oda, és lopják el, me mé ne alapon. A Bamco pedig egy világszerte ismert, sőt elismert cég, olyan portfólióval amilyen ennek az országnak sose lesz,de fikázni, szemétkedni csak pofa kérdése az meg ebbe az országba van bőven.
2009.03.17 19:18:09egyenlítő
Palma de Mallorca: kéregvasút. 2007 szeptemberében (fél év működés után) sorozatos beázások miatt leállították, háromnegyed évig javították, az építési költség 46 %-áért.
Moszkvában meg a németek (Herrenknecht) építettek alagutat (Lefortovo) :-)
2009.03.17 19:18:41sharpy72hu
abobo19
Vidékiként legyél szíves megnézni, hogy mennyivel több adót fizet be Bp mint az ország úgy egyébként Bp nélkül. Bp által befizetett adóból jön valami legfeljebb vissza, ha az állam finanszírozza részben az építést. Ettől függetlenül ezt metrót szokás szerint úgy elb... ták mint annak a rendje. 40 éves koncepció + idióta szervezés. Egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy ezt levezényeljék. Ezt pénzt sokkal értelmesebben kellett volna felhasználni. Viszont itt és most szerintem már nem lehet abbahagyni, de könyörgöm legalább azokat a rohadt állomásokat ritkítanák meg, mert az ötven méterenként betervezett állomások viszik a legtöbb pénzt.
2009.03.17 19:31:27Zöld energia
Rájöhetnétek már, hogy jobbról-balról az összes politikus ugyanannak a 89 előtti háttérben meghúzódó politikai erőnek nyal. Mo.-on csak báb kormányok vannak. Az összes ilyen megaproject pedig arról szól, hogy lehet kinyúlni a pénzt az adófizetők zsebéből, mert hirtelen elfogyott az előzőleg beszedett adó, így gyorsan emelni kell/újat kivetni.
Nem posztom a Bamco-t védeni, de eddig át lett qrva, mert ahogy időben megérkezett volna a fúrópajzzsal egy adott állomáshoz, ott gyorsan megvonták a fúrási engedélyt, mert az állomás még nem készült el. Így hogy nem volt fúrási engedély, nem volt lehetősége behajtani a kötbért, ami járt volna neki.(Mert ugyebár focizni a felszínen ráérnek az építők, meló helyett).
Akinek meg nem tetszik az egész elqrt helyzet az választhat a következők között:
- "El szabad menni...", vagy
- kimegy a parlament elé, ahol bekiabál 1-2 dolgot pl. Kurcsány takarodj(nem mintha ettől bármi is változna), aztán jön a "SÜN, SÜN..." és elviszi a gyorskocsi utcai s*ggberakós börtönbe, ahol megvizsgálják meztelenre vetkőztetés után, hogy nincs-e aranyere:)
- vagy blogol valami idióta portálon amitől megint csak nem változik semmi, mert mindenkinek ugyanaz a véleménye, hogy a Kurcsány, meg a kampósorrú xarrá nyúlja magát az ország pénzéből, hivatalosan pedig van 1 fél budija az anyósa 54nm-es panellakásában, illetve 1 trabant a nevén, hogy ha netán mégis bukta van, akkor ne legyen mit tőle elvenni.
- vagy beletörődik az egész kibebacott politikába és xarik elmenni a választásokra(amit utólag megkozmetikáznak, mint szokták volt régen...)
Asszem sokkal több választás nem maradt...
(ha nem tetszik, csinálj forradalmat sem működik már, mert jön a "SÜN, SÜN...")
2009.03.17 19:42:21Zöld energia
Sharpy72hu, nem tűnt még fel neked, hogy az összes megaproject az Ő céljukat szolgálja?
Nem azért építik a megaprojecteket, hogy neked vagy bárkinek jó legyen, még ha ezt is nyomják le az emberek torkán. Ilyenek az elmúlt pár év dolgai is:
Combino 1Mrd/db áron, kb. 5-10-edét éri
Déli Áramlat, Paksi project(újabb blokk KELL): Kurcsány lebratyizott a ruszkikkal, illetve MVM-hez szándékozott visszavonulni, így mint minden "szentnek", neki is maga felé hajlik a keze.
Az is majd qva drágán megépül, ha az MTV1 híradásain agymosott nyugdíjasokkal megszavaztatják magukat. Ahelyett hogy az olcsó és szinte ingyen lévő geotermikus erőműveket építenénk, így nem is függnénk a ruszkiktól energiában, gazdaság felpörögne.
Nekik fontosabb hogy az állami pénzeket külföldre kimenekítsék, mert a külföldi pénzek tisztára mosását nehezebb utólag bebizonyítani.(Tanultak a Fityisz pancserságából, hogy idehaza akarták tisztára mosni a pénzt, ami azután visszakövethető volt, mégha a Fityisz ezáltal sokkal kisebb kárt is okozott az országnak, mert itthon maradt a pénz)
Elvileg olcsó, gagyi xart kiviteleztetni arany árban és lenyúlni a nagy részét.Monnyuk Fidesz idején is ez volt, csak akkor nem 3-5* áron mentek a dolgok, hanem "csak" dupla áron.
2009.03.17 19:46:27tpa
Kedves Minenki! Én csak annyit mondok, hogy sagilaszlo80- nak az utolsó szóig mindenben igaza van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.03.17 19:56:23sagilaszlo80
Mint a szakmában dolgozó mondom. Ma Magyarországnak nagyszerű nemzetközileg is elismert mérnökei vannak. A minap került a kezembe egy 70-es évekbeli egyetemi oktatófilm amiben mi mutatjuk meg a "buta" Osztrákoknak hogy nálunk milyen csatornarekonstrukciós technológiáink vannak. És ez csak egy a sok közül. Ezek a mérnökök még ma is tanítanak.
Mielőtt minden önjelölt tervezőmérnök aki nem végzett műszaki egyetemet és nem dolgozott a tervezésben évtizedeket, hogy tapasztalatot szerezzen (hozzáteszem én sem)kritizálja a metró terveit. Elárulom hogy az egyetemen több féléven keresztül és több tárgyból tanítják a vonalas létesítmények (út vasút víz csatorna stb)nyomvonalválasztását. Ugyanis több száz szempontot kell figyelembe venni, és ha már kettőre kell figyelni az egyik a másik kárára változik. És hogy ilyet tervezzen pár évtizednyi tapasztalattal is kell rendelkeznie.
Egyetlen baj van nálunk az ilyen nagy projekteknél. Az hogy a politika beleszól a mérnökök munkájába. és ahogy az ide butaságot beíró műszaki dolgokhoz nem értő emberek nagy része, a jogot, közgázt meg isten tudja még milyen iskolát végző politikusok sem értenek hozzá és hasonlóan hülyeséget beszélnek.
2009.03.17 20:05:59sagilaszlo80
tpa! Te ki vagy?
2009.03.17 20:06:08tpa
Engem igazából az bosszant a legjobban, hogy Mi felhasználók, nem arra használjuk ezt a fórumot, hogy kérdezünk-hátha valaki ott dolgozó ember is olvassa ezen sorokat és talán válaszol-, hanem arra, hogy minél jobban egymás torkának essünk, és legyen indokunk mégjobban szidni pártokat, politikusokat, cégeket (ahol hozzá tenném, majdnem biztos, hogy szintén emberek dolgoznak.) Abba bele gondolt valaki, hogy talán elképzelhető, hogy a metró építő konzorcium alkalmazottai is emberek? És talán a lehető legjobb tudásuk szerint próbálják végezni a feladatukat? Hogy esetleg megdolgoznak a pénzükért, és nem egy tolvaj banda, akik abban segédkeznek, hogy kirabolják az országot a 4-es metró épités álruhája alatt???
2009.03.17 20:09:55tpa
Csak egy egyszerü ember, aki nem szívesen hagyja szónélkül, hogy ha minden háttérinformáció hiányában, az emberek csak a sajtóra hagyatkoznak...
2009.03.17 20:15:35sagilaszlo80
Azt hittem szintén zenész.
2009.03.17 20:18:22tpa
ki tudja...????? :)
2009.03.17 20:18:53tpa
talán..... :)
2009.03.17 20:19:42sagilaszlo80
Igen, a sajtó a másik fele. Két szerencsétlen melós nekiált kártyázni és rögtön nem dolgoznak a cégek. Meg nem látni senkit sem a munkaterületen hogy dolgozna, persze a riporter nem tudja mi az hogy technológiai váltás.
2009.03.17 20:19:42tpa
Ok! Beismerem...
2009.03.17 20:20:22Zöld energia
tpa!
Én fent a véleményemet azért tudtam leírni a Bamco részéről, mert van ismerősöm aki ott dolgozott az alagútfúrásnál. A pénz java részét természetesen nem ők kapják, hanem mint minden megaprojectnél, a legfelső szinten nyúlják ki, a kb. semmiért. Aki a piszkos munkát végzi, az alvállalkozók, meg a munkásemberek, azok vagy megkapják a fizetésüket, vagy nem. Lásd Megyeri-híd.
sagilaszlo80: Honnan tudod hogy mérnökök nem járnak erre az oldalra és hogy nincs véleményük?:)
2009.03.17 20:22:09sagilaszlo80
A kedvencem amit egy újságban láttam, és nem hittem a szememnek. Leírták hogy a cementtej az az amikor kiütközik a tej a betonfelületen mert túl sok tejet raktak a betonba.
Mert ugye kell tej a betonba.
2009.03.17 20:23:02tpa
Sőt! Tudod mit: BÜSZKE VAGYOK RÁ! Én is ott dolgozom!
2009.03.17 20:25:25sagilaszlo80
OÓÓÓÓ Elnézést. Elfelejtem mindig odaírni , hogy tisztelet a kivételnek. Azért azt lássuk be hogy egy építőmérnök nem beszél ilyen butaságokat amiknek a többsége itt elhangzik.
2009.03.17 20:26:18tpa
"Mert ugye kell tej a betonba." :):):):) Ezzel megalapoztad az egész hetemnek a "jókedv" alapbázisát!!!!!! :):):):) Tényleg vannak ilyen degenerált emberek???
2009.03.17 20:26:22sagilaszlo80
Hol hol hol?
2009.03.17 20:28:23sagilaszlo80
Ezt a kőröshegyi híddal kapcsolatban írta egy helyi lap a balatonon M7 építésekor. Ott dolgoztam mielött a metró beindult
2009.03.17 20:29:32Asphodelos
Tisztelt egybegyultek!
Ez az orszag azert olyan amilyen, mert nyifegokon kivul alig van ertelmes ember, meg kevesebb aki meg is szolal kozuluk, es a bornirt tobbseg arra sem hallgat.
Mar megint partpolitikat csinal a sok idiota ebbol is (sajnos, eddig fidesz szavazokent irom azt amit!!!)! A vilaon mindenutt vannak nagyberuhazasok, es mindenutt kesnek es mindenutt sokkal tobbe kerulnek mint a tervezet. Nem kell nagyon visszamenni az idoben tessek mar megnezni mit kesett a csalagut es mi tobbletet fizettek vegul erte.
DE NEM nekunk mohacs kell!!! A sok agyonmuvelt meg inkabb bedugja a fejet a seggebe, mert ott legalabb meleg van!
Valaki az irta mert Becsben sincs ennyi metro, de kerem van! Szam szerint 6 vonal nem 2,nem 3 hanem 6!!!
Nem tavaly epult! Hanem 50 ev alatt! Tudatos elore gondolkod varostervezessel 3 szor olyan szeles korutakon, mint akar a nagykorut.
Igen is a varosnak kell metro, mert a sok bornirt barom, aki akkor sem teszi le a hitelbol kinyogott suzukijat, ha mar az anyos zsirjat is szappannak kell eladni, minden aldott reggel egyedul indul a kis autojaval dolgozni.
A varosban nem a 4. hanem az 5. es 6. metro is elkellne, es elkelne egy olyan kornyezetvedelmi ado hogy az atlagember ne engedhessen meg maganak autot a mindennapi munkaba jarashoz, mert kerem AZ LUXUS!
A kedves videki adofizetonek uzenem, hogy tessek megnyugodni mi budapestiek, leven hogy az szja, es ipari ado bevetelek nagy reszet mi adjuk, kifizetjuk az autopalyakat, es kifizetjuk a korhazaikat es kifizetjuk az iskolaikat.
A szekertaboragyu horgokorusnak innen uzenem, hogy ha megint mindenki benne van az ossznepi relativisztikus minthaorszag epitesben, ahol mintha dolgoznanak, mintha lennenek egyetemeink, kothazaink, mintha nem csalnank adot, akkor tessek szepen a pofankat befogni es tudomasul venni, hogy mindenki tehet rola, hogy nyugatbalkanon igy elunk.
Es koszonom a sok munkaidoben postolonak, hogy hatekony munkajaval tovabb erosbbiti a hazai munkavallalo johiret.
2009.03.17 20:29:47sagilaszlo80
tpa! Állomás vagy alagút?
2009.03.17 20:30:55Boo
Egyben vagyok biztos. A Guinness World Records oldalán szerepleni fog a 4-es metró két kategóriában is.
1, leglassabban épülő metró
2, legdrágábban épülő metró
Sajnos minden presztízs-beruházás csak nyeli a pénzt.
2009.03.17 20:35:48tpa
A nagyvilágban... Hogy lehet egy ilyen ostobaságot a sajtóba közzé tenni???? És akkor még csodálkozunk, hogy "hülyék" az emberek??? (Nem szó szerint értem, de valljuk be őszintén, hogy a társadalom nagy része- sajnos-, csak a médiából informálódik és "szent írásnak" veszi azt. Ez szerintem probléma. Fárasztó ez a "parasztvakítás", főleg akkor, ha nem tehetsz ellene semmit. Pl.: próbáld meg elmagyarázni ezen a fórumon a saját igazadat... Nem fog menni, mert nem az Fókusz, vagy társai adták közzé a hírt.... ERGO: lehetsz Te bárki, senki nem fog adni a véleményedre... Sajnos. Just because of Magyar Sajtó....
2009.03.17 20:39:42sagilaszlo80
Asphodelos.
Szerintem igazad van. Bár beletelt kis időbe mire végigolvastam az írásod elég nehezen olvasható.
A várostervezés és a közlekedésépítés nem pár évre tervez előre, hanem évtizedekre. Amúgy a kelenföldi végállomáson pont azért terveznek hatalmas mélygarázst mert azt szeretnék ha a belváros felé igyekező autósok akik az M1- M7 felől jönnek be ott letennék az autót és tömegközlekedéssel mennének tovább. Németeknél ez már van bár ott a bérlet árában bennevan a parkolás díja is , a parkoló kamerákkal van felszerelve amit bizt őrök figyelnek ezáltal őrzött és a tömegközlekedés állapota tisztasága is más.
2009.03.17 20:42:53dukeekud
Le kell allitani a 4-es metro epiteset.Ha most megallitanak,meg mindig kisebb lenne a veszteseg,mint akkor ha vegig verik ezt a mostmar kozel 1000 milliardos projektet.
2009.03.17 20:43:35sagilaszlo80
Másik. Törném el a kezét azoknak akik rongálják a járműveket. Na meg a buszmegállókat falfelületeket aluljáókat díszburkolatokat.....
2009.03.17 20:44:11sagilaszlo80
dukeekud. Olvass vissza erre már írtam.
2009.03.17 20:48:00Asphodelos
Igen igen mindenhol mindig minden mas....
peldaul Becsben ha az utcan szarik a kutyad es nem takaritod azonnal el 100€ a buntetes utcan eldobott szemetert "csak" otven. Es az atlagembernek nincs havi 400€-ja csak arra hogy a kocsi otthon all, nem beszelve a kotelezo parkolasi dijrol, ami csak 1 oran at enged parkolni es 2€ orankent...
Ez nem a varosvezetes hibaja ez mindanyiunke, akik csinaljuk, akik hagyjuk, akik nem tartjuk fontosnak feltakaritan...
valahogy mindenki csak huhog, ha epul azert ha nem azert...mentalitas pusztan mentalitas
abszurdisztanban megallt az elet...
2009.03.17 20:51:41oncogito
Szerintem jobban teszi a vállalkozó, ha abbahagyja nálunk a munkát, mert nálunk nem szokás fizetni a ledolgozott munkáért.
Szerintem a fizetendő költségek már régen a BKV vezetők zsebeiben van - ha még megvan.
2009.03.17 21:12:23Cellator
Sziasztok,
Istenemre mondom, a fenti cikk kommentjei a létező összes érzelmet megmozagtták bennem. Van itt humor, groteszk, dráma, (igazából csak a romantika hiányzik) kőkemény realizmus.... Mindenki mutogat, felelősöket keres, és mindenki okos, ez a legszebb. Sajnos a többség rövidlátó, ami még siralmasabb, jónéhányan a parlamentben is azok. Azt azért be kell látni, hogy tulnyomó részben a magyar mentalitás az, ami erősen megnyilvánult a fenti kommentekben. (ami sajnos néha párosult kitartó együgyü proli megnyilvánulásával) Arról egy karaktert nem írt senki, h nincs két egyforma fúrás, ebből kifolyólag nem egyeznek az árak sem, így már alapvetően el lehet felejteni más országok metró projectjeit mint viszonyítási pontot. Tény, hogy az említett árak nem kicsit hangzanak elsőként csípsően. Sokan azt nem veszik észre, h azért próbálják a felszín alá helyezni a közlekedést, h kiméljék, aztán rendbe thessék az utcákat, villamos vonalakat. Próbáljunk már meg egyszer nem a dolgok árny oldalát nézni. (Tény, nem ekkora beruházásnak indult, és szomorú tény az is, h késni fognak)
2009.03.17 21:17:19veny
Asphodelos:
Bécsben ugyan van U6, de U5 meg csak tervrajzon, úgyhogy csak 5 vonaluk van sógoréknak... :)
2009.03.17 21:18:46Asphodelos
Cellator finoman fogalmazol, es a helysirasod is kifinomult.....
ergo: zero penetranciaju ertelmisegi hozzaszolas!
a szamarat ostorral osztokeled nem szoviraggal...
ej ej te kis te:)))
2009.03.17 21:22:48Asphodelos
veny
paronnez mois! mea culpa! a felretajekozodtatottsag bunebe estem
2009.03.17 21:44:28Cellator
Asphodelos
Tény, de mit vársz eme blogtól? Megváltást? Mindössze szerény véleményemet fogtam "szó csokorba" :) Én kis én... :))
2009.03.17 21:59:10Asphodelos
Cellator
nem veled akartam gunyolodni! egyaltalan nem!
A blog celja pedig szamomra az, (tudom mero naivitas) hogy a kurcsanyos, mindenciganydogoljonmeges, itrsuk ki az osszes politikusos, a maszop-szadesz tehet mindenrolos, gardistat a hargitara stilusu kedves postolokon kivul, az altalaban otthon csendben marado, tevet kikapcsolo, napilapot osszetepo, esetleg (mondjuk nem a bulvarsajtobol) tajekozodott, halkszavu tobbseg egyik tagjakent vegre szova tegyem, hogy :
mi mindannyian elkurtuk, amikor 20 even at otthon kussoltunk a kozepszerre bizva ennek az orszagnak az iranyitasat (politika minden szintje) es hangulatformalasat (sajto).
Magyaran, egyszeruen: icike picike porszemnyi hangulatformalas, vagy csak bolhafasznyi jelzes a hozzam hasonloaknak, meg vagyunk paran nem demagogok is....
2009.03.17 22:06:58Snakeins
Mallorcán nincsen metro.
Mallorcán egy kisvasút van, ami az egyetemet köti össze az 50ezre Pallmával, éves szinten van cirka akkora forgalomra tervezve, mint a 4-es metro 3-5 napos forgalma.
Azonkívül kéregvasút, kb. a pálya 1/3-án - a többi részen nyílt színen fut.
Nem kell megoldani a kitermelt föld kiszállítását egy zsúfolt 2M-s városból, 70m mélyről, egy patakon sem kell áthaladni, nemhogy Nyugat-Európa legnagyobb folyama alatt - komolyan mondom, aki a kettőt szokta arányba állítani, az nem normális - tipikus fidesznáci hőzöngés - bezzeg ha Orsós fehármegyei KISz titkár csinálta volna, akkor arra rejszolnának a mélymagyar köcsögök - persze orsósék egy fűszálat nem tettek keresztbe, csak a rablással voltak elfoglalva.
2009.03.17 22:14:27Asphodelos
az orsos ugye cigany, a kurcsany ugye zsido
ennyi filoszemita, ciganykedvelo el ebben az orszagban hogy evek ota ok a ket vezeto nagy politikai ero?
na akkor ez vagy valami vagy megy valahova...?!
2009.03.17 22:19:08Asphodelos
ohoho
rajottem hogy a jobbik ma mindket parttal szemben all mielott valaki veletlenul jobbikosnak nez a fentebbi hozzaszolas vicc akart lenni....!
bar ha jobban belegondolok ossze kene hozni az mszp/szdsz b-kozepet a fidesz/jobbik b-kozeppel aztan a mecs utan lehetne ujrakezdeni a politikai eletet idehaza... en mar csak egy kavet kerek
2009.03.17 22:47:44Etcinson
Egyszerűen imádom ezt a kormányt!!!
Mindig a megfelelő helyre rakják a pénzt! Mondjátok minek szavazzak másra, ha itt a Fletó aki 4-es metrót épít 900milliárdból M6-oson alagutat épít holott dombok is alig vannak, Viadukt szeli át a dél balatont 70-80 milliárdért ott ahol mások bicajjal közlekednek. Kormányzati negyedet akar holott az államcsőd fenyeget!
És még valami! Fiúk Lányok! Dübörög a gazdaság és minket írigyel Németország és Francaország!!! Imádom a magyarokat, mert a fele funkcionális analfabéta a gazdasági témákhoz, elmennek választani és mikor már a nyaomor szélén ali bírják fizetni a hiteleiket meg a gázt azt mondják: Nem mondom lehetne jobb is! És persze megy a duma hogy a másik is lom meg hogy Orbán cigány stb. :(
2009.03.17 22:56:07Etcinson
Ja igen és persze fizessek 100 ezreket egy szülésért 12ezerért húzassam a fogamat, fizessek az állami ovodába még havi 10.000ret mert az állam nem ad annyit se hogy a kölköm kajálni tudjon. A növényorvosit az ősszel kezdem félévenként 220ért, és persze fizessek 38% szja-t tb-t, nyugdijjárulékot persze 65 éves koromig hátha meg is döglök addigra. És ami a legszebb! A saját pénzünkből veretik szét a fejünket ha netán mernék tiltakozni mindez ellen!!
2009.03.17 22:57:56Asphodelos
Etcinson
mond mar el ki akart: olimpiat, szechenyi tervet, tobb csaladi potlekot, csaladi adorendszert, tobb nyugdijat.
Ha kilepnel a szekertaborbol kicsit, ket dolgot vennel eszre: 1.) van elet azon kivul is, 2.) ameddig a kurcsany zsido, orban cigany politikai mentalitas uralkodik az orszagban, addig nem lesznek 2/3-os torvenyek, addig nem lesz valodi kormanyzas, addig nem fog valtozni semmi. Marad a bosz magyar istenuccse demagogia...
olimpiaaaaaat akaaaarooook!
2009.03.17 23:09:59Etcinson
Egy pindurit elmérted a dolgot!
Nekem nincs bajom az M6-al se a Viaduktal és olimpiát is akarok!
Egy gixer van kedves kolléga, ha ma kinyitod a HVG-t a Figyelőt és más neves gazdasági lapot mind azt írják (pártállás nélkül) hogy sajnos csak az IMF hitel tartja életben a gazdaságot. Jelenleg nem képes az állam törleszteni a saját hiteltőkéjét mert csak a kamat akkora hogy azzal is alig bírkózunk meg. Egyetlen kormány volt a rendszerváltás óta aki úgy tudott 4-5% gazdasági gyarapodást elérni évente, hogy csökkent az államadósság tőkéje (a 4 év alatt közel 8%-ot) ez a kormány a Fidesz kormánya volt. Nem szeretem jobban Orbán barátomat mint bármelyik más politikust. Voltak zűrök, nem is kevés Torgyán, Aranyhajó stb. De az össz teljesítménye behozhatatlanul jobb volt. Ez tény semmi egyéb.
2009.03.17 23:13:02Nagypipa
Adjunk a Demszkynek és mind a 66 fővárosi képviselőnek egy bozótkést, egy liter vizet - és dobjuk le őket ejtőernyővel CSÁD-ban, a sivatag közepén. Ha megtalálják a Magyar Nagykövetséget, akkor vissza kell őket fordítani. Állom Demszky összes költségét.
2009.03.17 23:19:47Etcinson
Ja igen a Széchenyi terv jó volt! Rengeteg hazai és külföldi cég igénybe tudta venni. Csak én helyből 10-12 példát tudnék mondani!
Másik: Egyet ne feledj! 98-tól 2002-ig nem jőtt úniós pénz az országba, viszont Fletó barátom úgy hozta össze ezt a szart hogy több 100 milliárd EUs pénzt kapott az ország. Sajnálattal tudatosul az emberekben ha csak minden megyében egy olyan ember van mint Bácsban Cuschlág János akkor már tudjuk is hova ment el a sok támogatás nagy része.
A családom egyik tagja a Délalföldi Fejlesztési tanácsnál va és bírálják el a pájázatokat amit adnak be az önkormányzatok. Nem akarok neveket és városokat emlegetni de sok olyan kormánypárti város adott be biciklíútra pályázatot úgy hogy 1km bicikliút költsége majdnem 100 millíóra rugott ki. Ebből 4 sávos sztrádát építhetnek a bicikliseknek.
2009.03.17 23:23:21Etcinson
Beszállok a Demszki hadműveletbe!
2009.03.17 23:30:08Asphodelos
Etcinson
draga edes egy komam, te bizony hivov vagy de nagyon hivo FIDESZISTA:)))
a tenyek makacs dolgok de hogy piruljal sajat bornirtsagodon mutatom neked a fidesz altal osszeallitot linket nehogy azt mond hogy en hazudok:
http://209.85.129.132/search?q=cache:-WeQpXFiPOgJ:www.fidesz.hu/letoltes.php%3Fletoltesid%3D261+nett%C3%B3+%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g+alakul%C3%A1sa+1998-2002&cd=2&hl=en&ct=clnk&gl=at&lr=lang_en|lang_de|lang_hu&client=firefox-a
sajnos ilyen hosszu a link....
ezt ok a fidesz allitotta ossze lenyeges adatok:
1994 es 98 kozott a netto kulso allamadossag a GDP 86%-rol 61,6%-ra csokkent ugyan ezen idoszak alatt a GDP bovulese 1,3%-rol (´96) 4,9%-ra nott (´98)
aztan jottun mi fideszesek ( ne szegyenlj en is rajuk szavaztam veled egyutt)
A GDP aranyos kulso allamadossag 61,1rol 53,6%ra csokkent eddig igazad is van! CSAKHOGY a GDP novekedes 1999 4,2% (visszaeses az elozo evhez kepest)
2000 5,2 igen valoban emelkedes!
aztan hogy mit latok: 2001 3,8% 2002 3,5% ajaj ez azt hiszem csokkenes.
Mellesleg amelett, hogy rossz adatokat hasznalsz, csusztatsz is, mivel a kulso allamadossag csokent ugyan az orban kormany alatt, de magyarorszag teljes adossaga (peldaul a piacon levo allamkotvenyek ossz erteke miatt) nott akkor is.
kapcsold ki a bullshitgeneratort es olvasd el legalabb a fidesz propagandajat! link fent
2009.03.17 23:36:25Etcinson
Kedves: Snakeins
Leht igazad van! Malorcán lehet tényleg nincs metro! Azonban van egy kis gond! Egy Francia vállalat a 4M árának harmadáért vállalta volna a teljes kivitelezést!
Néhány Budapesti vélemény, jómagam is az vagyok. 1. A metró vonala rosz vonalon fut. 2. Át se kellett volna vezetni Budára. 3. Ha ugyanezt a pént Budapest felszini közlekedésének fejlesztésére fordítjuk, valószínűleg megoldódna az összes gond a tömegközlekedéssel kapcsolatban. HÉV vonalak épülhettek volna. Tájékoztatásúl közlöm hogy Bpest tervezett közúthálózatának a 35%-a hiányzik, meg sem épült ezidáig. Nincs baj a 4Metróval kedves komm...sta barátom, csak azt mondom lett volna 10001 olyan program ahova ez a pénz élfért volna.
2009.03.17 23:42:51Asphodelos
Etcinson
bocsanat, felebaratodkent mondom te egy hule aki vag:)
"at sem kellett volna vezetni budara": mi gazdagretiek meg menjunk a ferde faszba...
na szerintem olvass bulvart
2009.03.17 23:46:57Etcinson
Asphodelos
Szép link!
Hát igen. ilyen az amikor az ember néhány makro adaton marakodik, mert igazad van, nem pontosan írtam a számokat.
De Őszintén??? Mit nézel el egy államfőnek jobban??? Azt ha a választás előtti évben lazábbra fogyja a gyeplőt és költ kicsit, vagy 7 éven keresztül szívja a nép vérét, és amikor mindez kiderül, azt is az ellenzékre keni, ferdít, kaumuzik. Sose Felejtem el amikor a Deimler bejelentette hogy Kecsón épít gyárat. Az egész megye azon dolgoott hogy kecskemét nyerjen, polgármester alpolg, városi képviselők, mindenki. Fletó (a nagy semmittevés után) kiállt és azt mondta: Aki ezek után azt mondja hogy ez az ország nem jó irányba halad.... Nevetséges.
2009.03.17 23:49:39Etcinson
Szeretem a bulvárt! GYőzit! Mónikát! Minősíti az ország értelmi szinvonalát!
2009.03.17 23:52:43veny
Etcinson: Ja, és ha minden focira és sörre elszórt pénzt vasútra költenénk, rég TGV (vagy ICE, ízlés szerint) lenne Szombathelytől Nyíregyházáig meg vissza. De nincs.
2009.03.17 23:55:35Etcinson
Na kedves gazdagréti jóbarát ugyan mit segít a metro rajtad? Ne adj Isten egy normális Villamos vonalom még több helyre is eljutnál x idő alatt. Abból a 900 millárdból luxus a Metro ennyi! Egész nap az utakakat járom ország szerte. Borzalmas a közúthálózat, nincs az országban vasúthálózat. A pesti csőlátású meg azon nyafizik hogy legyen metrómegálló az ő háza előtt is.
2009.03.18 00:18:07dollarpapa
Akik a BAMCO-ra mint cégre hivatkoznak, hogy nemzetközileg elismert, azok honnan a pöcsből veszik? A BAMCO egy projektcég a mi metrónkra, tagja a Vinci, Strabag és a Hídépítő. Csupa kedvenc.
2009.03.18 00:38:15Asphodelos
Etcinson
Draga felebaratom igazad van olimpiat ide, meg meg tobb autopalyat (ez is volt fideszes javaslat IS)
na tudod aki olyan sutoen demagog hivo, aki nem jozan esszel gondolkodik hanem eleve partpreferencia szerint veli igaznak vagy hamisnak, amit a politikusok allitanak az inkabb tenyleg csak a bulvart olvassa!
ne legy mar annyira szellemedben korlatozott hogy belasd vegre: a demagog lufit tobb mint 10 eve a ket oldal egyutt fujja. Nem mszp szimpatizans vagyok, sose voltam,nem is akarom oket vedeni senkivel szemben.
valasszuk mar szet a dolgokat:
budapestnek metrora is villamosra is egyarant szuksege van, es persze kevesebb autora.
es ha mar a nyafizasnal tartunk inkabb azon nyafizom hogy budapest del-budai resze egy az egyben ki van zarva ezeddig a metrokozlekedesbol, mint azon hogy a kormany segitse meg a devizahiteleseket akik az anyjukat is eladtak hogy suzukijuk lehessen.
nehogymar az legyen egy varos infrastruktura fejlesztesenek lenyege, hogy nem csinalunk semmit, mert majd valakinek ugysem tetszik!
csinaljunk olimpiat valami jo nagy olimpiat olyan fideszes merjunk nagyot almodni olimpiat:
a legujabb uszoszam lehetne a koronatutaj huzas
na mit szolsz etcinson?? az tetszene-e?
2009.03.18 00:41:55Asphodelos
ismet Etcinson
milyen izgalmas hogy ha te bepostolod a hulyesegeidet mint tenyek, makrogazdasagi adatok akkor az a valosag, ha meg valaki radpirit hogy ugyan mar meg a lieblinged (ficesz) is elismeri nekik sem minden sikerult akkor rogton szorszalhasogatova valik....
nem vagy veletlenul valamelyik napilap ujsagiroja?
bar nem nem hiszem, oket ezert fizetik te meg ingyen bornirtkodsz
2009.03.18 00:47:02pkrisko
Én azt várom igazán, hogy végre ismét bevezessék a nagytudásúak a "kommunista szombat"-ot.
Nagyapám mesélte, hogy az ő idejükben ez divat volt.
Vissza kéne hozni, és mehetnénk együttt alagutat ásni, büszkén énekelve hogy"Elvtáááárs, a csáákááányt..."
Jobboldali érzelműek az elvtárs helyett polgárt is énekelhetnek.
Amúgy meg ha kötözködni akarunk a BAMCO-val, miért nem járnak oda munkaügyi ellenőrök? Az eddig eltelt idő alatt olyan bírságot lehetett volna kiszabni, hogy most könyörögnének, hadd fizessenek kötbért!
Amúgy mit gondoltok, jövőre Viktor leállíttatja az egészet?
2009.03.18 04:08:51Link Elek
a bamco meg azelott akar penzhezjutni, mielott orban hatalomra jut, es leallitja az egeszet.
2009.03.18 07:17:45brimmortal
BKV-t felszámolni, az összes korrupt csaló tolvaj vezetőt/másodvezetőt/illetékest hűvösre zárni, felelős céget létrehozni, stb. Ezt KELLETT VOLNA csinálni legalább tíz évvel ezelőtt. Mit keres még mindig ez a sz×rházi banda Budapesten mint egyetlen és megkerülhetetlen közlekedési vállalat?
2009.03.18 09:50:57Babu2000
grigorij: Én azért szeretem ezeket az írásokat, mert számtalan retardált idióta hsz-ein be lehet sarni!
Bubu a legaranyosabb, neki tökmindegy, mindenért az általa nem titkoltan gyűlölt Demszky a hibás...
Ne is foglalkozzunk olyanokkal, hogy a 4-esmetrót mióta tervezték... Azzal sem, hogy a 15 évben volt pár év, amikor a másik gyalázat, a hős vezérünk boszúból, a budapestiek megbüntetése miatt állíttatta le az egészet...
Szóval szépek ezek a tájékozott és egyáltalán nem elfogult vélemények..."
Na látod, én meg azért szerettem, mert végre találtam valakit aki rá szavazott. Gratulálok hozzá!
2009.03.18 11:53:13tiborc2008
Nincs beruházás botrány nélkül. Semmi se készül el határidőre. Mire kész lesz, a reális árának többszörösébe kerül. Egy év múlva már látszanak a rossz kivitelezés nyomai.
Aki mentegeti ezeket a nyomorult köztörvényes bűnöző férgeket, maga is közéjük való.
2009.03.18 12:55:29Richard Brinsley
Jah...
UI: Ha lenne időm, és ha lennének vállalkozó kedvűek szívem szerint összeverbúválnék egy társaságot, haverok,1 sör!, pizza, anyuka, nagymama, kutyát kivinni, és ásni... mindenki hozzon magával 3 embert és 1-2 hónap alatt kész lenne a metro.
2009.03.19 06:59:02tt60
Akik a mallorcai metroval példálóznak előtte jó lenne ha szétnéznének... elég itt a neten, nem kell odamenni s személyesen megnézni a napfénysütötte metroalagutat, állomásokat...
http://video.aol.com/video-detail/metro-in-mallorca/3637932204
2009.03.19 12:37:16tiborc2008
Jó volt nézni a mallorcai metrót. Elkészült, működik. Ezt a négyesről elég sokáig még nem lehet elmondani. Tényleg volt felszini állomás. Ahogy a jelenleg működő budapesti metróknál is.
2009.03.19 13:45:48tiborc2008
Napfénysütötte metróalagút...
LoL!
2009.03.19 13:54:12tiborc2008
Mallorcai metró: Wikipedia szerint 9 állomás, 8.3 km, 312 millió euró építési költség, amelyet megnövelt a folyamatos beázások miatti javítás költsége.
http://en.wikipedia.org/wiki/Palma_de_Mallorca_Metro
Azért akármilyen árfolyamon számolunk, még javítással is harmada-negyede demszki-féle sztahanovista-metrónak.
2009.03.19 14:17:36Etcinson
Semmi gond srácok Mallorca az nem itt van! Mire hozzánk elér a hír, hogy 300 ért is lehet Metrót építeni addig mi már csak a kődbérre elköltünk annyit.
A baj, hogy a mi pénzünket költik rá.
2009.03.19 14:23:16Etcinson
Egy gondolat: Jó nézni, hogy a Pestiek nyafiznak a metrón mikor vannak olyan kis települések ahová megszüntetik a vonatjáratokat, busz meg talán egy alkalommal jár arra egy nap, vagy ledob a főút szélén aztán sétálj be 1-2 km-ert.
De sebaj mert van nekem egy gazdagréti jóbarátom (Asphodelos) akihez lassan metróval tudok utazni, 900 milliárdért.
2009.04.20 16:50:52exlex
Állítsák le már azt a kibaszott metrót. NEM KELL.
2009.04.21 04:45:05PabloVercetti
12,067,000 millió Párizs és környéke (wikipedia), azért az kicsit durva statisztika volt, ami alapján Budapest lakossága alig kisebb, mint Párizsé :DDD még a kommentek elején... és ha az S-bahn jellegű vasutat is hozzávesszük a számításhoz, akkor nekünk is van pár hévünk, de fölösleges heveskedni a számokkal, sztem, a piros hetes nem bírja a forgalmat és kész. :)
2009.04.21 04:47:22PabloVercetti
Ja, és "Sejk"-éknél ugyanúgy van korrupció, csak ők olaj fölött ülnek, amit még én sem tok elképzelni, mennyi pénzt termel. (érdekes lenne vhogyan szorzót becsülni, ami összeveti az olajnyereséget pl. az olasz tengerpart termelésével :) )