Mégse Csepelen lesz a szegénytemető

2014.06.25. 13:41

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén téma lesz az úgynevezett szociális temetés, amelyet 2015-től vezetnének be, és aminek az a lényege, hogy a gyászoló rokon ingyen kap sírhelyet és koporsót vagy urnát, de vállalja, hogy maga oldja meg a sír kiásását.

Budapesten a Fővárosi Önkormányzatnak kell eldöntenie, hova kerüljenek a szociális parcellák, ahol az ilyen temetések lesznek. Tavaly a Budapesti Temetkezési Intézet a Csepeli temető tartalék területét javasolta erre a célra. A közgyűlés tavaly decemberben, amikor még úgy volt, hogy már 2014. január elsejétől jönnek a szociális temetések, ki is jelölte a Csepeli temetőt. Csakhogy pár nappal később, még decemberben az Országgyűlés úgy döntött, hogy csak egy év múlva, 2015. január elsejétől lesznek szociális temetések.



A Városüzemeltetési Főosztály előterjesztése szerint azóta kiderült, hogy mégse Csepel az ideális helyszín, a temetkezési intézet ugyanis több problémával szembesült. Az egyik gond az volt, hogy a Csepeli Önkormányzattól, a szóban forgó terület részbeni tulajdonosától nem kaptak tulajdonosi hozzájárulást. Másrészt megtudták, hogy a területnek csak egy részét lehet koporsós temetkezésre használni, így maximum csak egy évig lehetett volna itt temetkezni.

Miután eldőlt, hogy új helyszínt kell keresni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatója, Szarvas Ferenc felkérte a temetkezési intézetet, hogy készítsenek költségbecslést az Új köztemető több évtizede használaton kívüli területéről, nézzék meg, mennyibe kerülne ott kialakítani a szociális parcellákat. A költségbecslés elkészült.

Az előterjesztés felsorolja, milyen gondok vannak az Új köztemetővel. Az egyik az, hogy a terület már betemetett, így:

feltétlenül szükséges a teljes és nagyon alapos rekultiváció, hiszen megengedhetetlen az, hogy a szociális temetések sírnyitásai során a múltban eltemetett maradványait találják meg hozzá nem értő, és a csontok látványán felháborodott családtagok.

Ezenkívül a vízellátást valahogy távolról kell biztosítani, és jelentős fa-és bozótirtásra is szükség lesz. Viszont sorfásítás és kerítés miatt ezen a helyszínen nem kell aggódni. Azt is meg kell oldani azonban, hogy a ravatalozó és a szociális parcellák közti 2 kilométeres utat ne kelljen gyalog megtenni a koporsót vagy az urnát cipelve.  Az előterjesztés azt ígéri, hogy ennek a problémának a kezelésére a temetkezési intézet kiemelt figyelmet fordít a parcella átadásáig.

A projektre bruttó 189 164 000 forint keretösszeget szavazhat meg hétfőn a közgyűlés.