Ambrus
-7 °C
3 °C

Beáldozzák Simicskának a bizottsági elnököt?

2005.02.23. 12:42
A Fidesz fővárosi frakciója biztosan megfosztja a jogi bizottság elnöki tisztjétől, de Juharos Róbert továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett, hogy ő nem hibázott a telefonfülkés hirdetési szabályozásról szóló januári rendelet-módosításánál. A fideszes képviselő szerint a gyors kizárással csak el akarják tussolni az ügyet, hogy a pártban ne kelljen keresni az ügy politikai felelősét. Az ellenzéki párt frakcióvezetője, Kupper András szerint viszont bármit állít Juharos, Sasvári Szilárd után, neki is meg kell válnia bizottsági elnöki posztjától.

Bár a Fővárosi Önkormányzat jogi bizottsága még Juharos Róbert elnökletével megvizsgálta, és jogsértőnek nyilvánította a telefonfülkés hirdetési felületeket díjmentessé tevő rendeletet, a fideszes képviselőt kedden minden bizonnyal mégis lemondatja posztjáról saját frakciója.

Juharos Róbert kérdésünkre cáfolta a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjenek az Indexen megjelent interjújában szereplő álítását, amely szerint saját maga kért volna bizalmi szavazást az elhíresült telefonfülkés hirdetési ügy miatt. Juharos elmondta, hogy a párttársa, Sasvári Szilrád által - Juharos szerint is a főjegyzőt és a jogi bizottságot megkerülve - beadott javaslathoz neki nem volt köze, ezért ő ebben a szerepkörében nem hibáztatható. Mint ismeretes, egy közgyűlési döntés kedvezőbb helyzetbe hozta a fővárosi reklámpiac egyes szereplőit, miután a rendelet értelmében a telefonfülkéken elhelyezett hirdetések után nem kell fizetni közterület-használati díjat. Sajtóhírek szerint a döntés hátrányosan érintette a kedvezményezett céggel konkuráló Simicska Lajos, a Fidesz egykori gazdasági igazgatója és volt APEH-elnök érdekelségébe tartozó reklámcéget is. A fideszesek cáfolják, hogy az érintett vállalkozás felől nyomást gyakoroltak volna a frakcióra a retorziók megtétele érdekében. Juharos az Indexnek azt mondta, hogy a gyors kizárással a fővárosi fidesz vezetése csupán azt akarja palástolni, hogy az ügyben egyáltalán nem keresik a politikai felelősöket.

Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője megkeresésünkre azt mondta, hogy a bizalmi szavazást valóban nem Juharos Róbert kérte maga ellen, hanem ő, mint a képviselőcsoport vezetője kezdeményezte azt. Kupper ugyanis úgy gondolta, kommunikációs szempontból ideálisabb, ha mindkét, a telefonfülkék reklámfelületei ügyében hibázó bizottsági elnök egyszerre távozik. Kupper azt nem vitatta, hogy a közgyűlés által jóváhagyott előterjesztéshez nem volt köze a jogi bizottsághoz, ám ugyanakkor ez a testület korábban azt az elvi állásfoglalást hozta Juharos közreműködésével, hogy a telefonfülke reklámokért nem kell fizetni. Kupper szerint először felajánlották Juharosnak, hogy távozzon önként, amikor ezt nem tette meg, bizalmi szavazást kért Kupper, végül pedig az eredmény ismeretében arról hoztak formális határozatot, hogy visszahívják pozíciójából Juharos Róbertet. A megüresedett bizottsági elnöki posztokról keddi ülésén dönt a fővárosi Fidesz képviselőcsoportja.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!