Mária
-7 °C
3 °C

Mádl még mindig Sólyom ágyában alszik

2006.01.12. 08:32
Mivel a Mádl-házaspár még nem tudott beköltözni új otthonába, Sólyom László kénytelen továbbra is saját otthonában ellátni hivatalát, a Köztársasági Őrezred pedig ezt az ingatlant felszerelni a szükséges biztonsági berendezésekkel. A csütörtöki lapokból többek között megtudhatjuk még azt is, hogy miképp csahol a Magyar Vizsla. Lapszemle.

Mádl és Sólyom "lakásügyeiről" ír csütörtöki számában a Blikk. A lap úgy tudja, hogy Mádl Ferenc, a jelenlegi köztársasági elnök elődje, még mindig nem tudott kiköltözni a Béla király úti elnöki rezidenciából, mert új lakásának építési munkái elhúzódnak. Sólyom László így kénytelen továbbra is saját otthonában "elnökösködni", a Köztársasági Őrezred pedig kénytelen volt ezt az ingatlant felszerelni a szükséges biztonsági berendezésekkel. Mádl Ferencnek egy 160 négyzetméteres, 126 millió forintos lakást vásárolt a Kincstári vagyonigazgatóság a Vérhalom utcai lakóparkban, de egy emeletráépítés miatt az építési munkák még tartanak, legutóbb pedig be is ázott a félkész ház, ahova elvileg már nyáron be kellett volna költöznie a Mádl-házaspárnak. Wéber Ferenc, Sólyom sajtószóvivője a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy nem Sólyomnak kellene viselnie az építkezés miatti kényelmetlenséget, Wéber szerint lett volna több megoldás is Mádl Ferencék elhelyezésére, ám ők arra hivatkozva, hogy nem csomagolnak kétszer, elzárkóztak az átmeneti költözéstől.

A Vizslát vizslatják

Az utóbbi napok politikai csatái után végre a Népszabadság és a Népszava is lecsaphatott csütörtökön a várva-várt ingyenes fideszes kampánylap megjelent számára, mindkét napilap egy-egy oldalt szentelt a pár oldalas Magyar Vizslának. A Népszabadság szerint "Kotorék a Vizsla", legalábbis így utal a napilap arra, hogy a Magyar vizslában közölt egészalakos Gyurcsány fotó csupán montázs, mivel a miniszterelnöknek nincs a képen ábrázolt márkájú 232 ezer forintos szemüvege, másfélmilliós órája, félmilliós szmokingja, 180 ezer forintos cipője. Horváth Éva, a lap kiadója úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy a Magyar Vizsla kiadása sokkal kevesebbe került, "mint amit a kormány egy nap alatt közpénzből önmaga reklámozására költ". A Népszabadság elemzése szerint a Magyar Vizsla afféle tallózás más lapok írásaiból, többek között a Magyar Nemzet, az Index és a Playboy írásait használták fel a kiadvány összeállításához.
A Népszabadság cikke

A Népszava szerint "csak ugat a kutya", és "érdekes", hogy honnan van egy civil szervezetnek százmilliója egyetlen kiadvány létrehozására és reklámozására, illetve "érdekes", hogy a MV-t a Mahir Cityposter Kft. hirdetőoszlopain népszerűsítik, a céget fele részben a Simicska Lajos egykori Fidesz-pénztáros vezette Mahír Rt. tulajdonolja. A Népszava munkatársai megoldották a lap utolsó oldalán található keresztrejtvényt is, és le is lövik a poént, a kutyákkal kapcsolatos magyar szólást megosztják az olvasókkal. A Népszava szerint "a kormányt és politikáját a Fidesz retorikájára kísértetiesen hasonló stílusban támadó" lap körüli botránynak még korántsincs vége.
A Népszava írása
Abszurd komédia lett a Vizslából
A PM rendben találta a Magyar Vizslát terjesztő postát
A Fidesz bocsánatot kér Újhelyi Istvántól
Szellemkutya
Olvashatta-e Rogán megjelenés előtt a Magyar Vizslát?
Újra ugat 3,5 millió Magyar Vizsla

Innovatív Lukács

Különös eredmények születtek a Jedlik Ányos-program 2005. évi pályázatán, írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A 11 milliárd forintos keretű pályázatot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Innovációs Hivatal (NKTH) hirdette meg. A lap úgy tudja, hogy stratégiai fontosságú pályázatok - olyanok, amelyek kitörési pontokat jelenthettek volna a magyar gazdasági versenyképesség számára - nem nyertek, miközben 53,9 millió forintot nyert például az "Alaptalan alap: a tardíció folytonossága és az életmű egységének kérdése Nietzsche, Lukács és Heidegger munkásságában" projekt. Az eljárás miatt sokan fordultak felháborodva a Kutatási és Technológiai Innovációs Testület elnökéhez, aki a lapnak elmondta, hogy kezdeményezték az egyik bírálóbizottság felmentését.
A Magyar Nemzet írása

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.