Bulvár

A titkosszolgálat is nyomoz Szász megveretése ügyében

2003. június 18., szerda 20:53 | Frissítve: 2003. június 18.

A titkosszolgálat is adatgyűjtésbe kezdett Szász Károly hétfői megveretésének felderítésére. A Nemzetbiztonsági Hivatal azt a 18-20 oldalas dokumentumot is vizsgálja, melyben a PSZÁF elnökéről jelentek meg terhelő adatok. A verésben korábban gyanúsítottként kezelt biciklistáról kiderült, csak szemtanúja volt az esetnek.

Az eddigi hírekkel szemben nem három, hanem két férfi támadta meg hétfőn Szász Károlyt. Egy, biciklivel a támadás helyszínén tartózkodó személyről a rendőrség korábban azt feltételezte, hogy a bűnöző csoport tagja volt, de róla "kiderült, hogy tanúja volt a bűncselekménynek, és nem gyanúsítható a PSZÁF elnökét ért támadással" - mondta az MTI-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A nyomozók mostanra megállapították, hogy a kerékpáros nem vett részt a támadásban, hanem a kerékpárját hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

Szász megveretésének ügyét a Nemzetbiztonsági Hivatal is kiemelten kezeli - nyilatkozta az MTI-nek Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkára. A titkosszolgálatok a hétfői támadás körülményei mellett a Szász Károly által említett 18-20 oldalas, az elnökről is adatokat tartalmazó irat eredetét is vizsgálják.

"Minden törvényes eszközt igénybe vehetünk" - mondta Tóth, hozzátéve, hogy a titkosszolgálati eszközök használatán túl a nyílt információgyűjtés, információelemzés is ide tartozik. Az államtitkár elmondása szerint Medgyessy Péter két hetet adott a titkosszolgálatoknak az eset felderítésére.

Dívány

Bookline

  • Az elveszett jelkép
    Brown, Dan: Az elveszett jelkép Ár: 3990 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3791 Ft
  • New Moon - Újhold
    Meyer, Stephenie: New Moon - Újhold Ár: 3999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3400 Ft
  • Ott leszel?
    Guillaume Musso: Ott leszel? Ár: 3499 Ft Internetes kedvezmény: 20% Internetes ár: 2800 Ft
  • Ajjajjaj
    Quimby: Ajjajjaj Ár: 2090 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 1986 Ft

C-travel ajánlatok

hirdetés