A térfigyelő kamerák felvételei és a szolgálati napló buktatták le azt az öt rendőrt, akiket az ügyészség egy 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsít. A Blikk értesülései szerint az öt rendőr B. Gergely (24), I. Tibor (34), F. Zsolt (24), R. Gábor (33) és T. Péter (33).
A bíróság szombaton az ügyészség előterjesztésére elrendelte az öt gyanúsított előzetes letartóztatását. Két rendőrt erőszakos közösülés és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak. A bíróság indoklása szerint az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást.
A Blikk értesülései szerint F. Zsolt és T. Péter erőszakolták meg a lányt, a többiek falaztak nekik. A lap úgy tudja, hogy T. Péter amúgy "példás családapa", felesége és két kisgyermeke van. A lap egyik felvételén T. fradimezben látható az Üllői úti stadion lelátóján gyermekével.
A lap értesülései szerint F. Zsolt is párkapcsolatban él, barátnőjével tavaly a tengerparton nyaralt.
A lapnak sikerült beszélnie B. Gergely Sopronban élő szüleivel is, akiket megdöbbentett fiuk cselekedete. "Borzasztó szégyen ez nekünk, bár a fiam már két éve nem él velünk" - nyilatkozta édesanyja.
Az öt rendőr kihallgatásán tagadta, hogy akár csak egy ujjal is hozzáértek volna május 4-én a 21 éves Zsanetthoz, aki a juj.hu-nak adott nyilatkozatával kirobbantotta a botrányt.